Winkler Gyula
Marad az RMDSZ a Európai Néppártban
Marad az RMDSZ a Európai Néppártban

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői ugyan az Európai Néppárt EP-frakciójának belső szabályzatmódosítása ellen szavaztak, mégis úgy döntöttek: ők maradnak, nem követik a Fideszt.

Körbekérdeztünk az RMDSZ-ben: Van, aki lát reményt Minority Safepack-ügyben, de nem mindenki
Körbekérdeztünk az RMDSZ-ben: Van, aki lát reményt Minority Safepack-ügyben, de nem mindenki

Elkaszálta az Európai Bizottság a Minority Safepacket, a kisebbségpolitika a tagállamok akarátából ugyanis nem uniós hatáskör. Sógor Csaba szerint ez a kezdeményezés láthatóan ennyi volt, Winkler Gyula nem adja fel, Markó Béla pedig már annak örül, hogy sikerült felhívni a figyelmet a kisebbségvédelem ügyére.

Lopássorozat az EP-ben: az MSZP irodájába is betörtek, de nem vittek el semmit
Lopássorozat az EP-ben: az MSZP irodájába is betörtek, de nem vittek el semmit

A magyar delegáltak többsége úgy tűnik, viszont megúszta az európai parlamenti lopássorozatot, a jobbikos, momentumos, RMDSZ-es és DK-s képviselőket sem érte kár. Persze többen is panaszkodnak: a biztonsági személyzettel vannak problémák.

Menjen-e a Néppártból az RMDSZ is, ha megy a Fidesz?
Menjen-e a Néppártból az RMDSZ is, ha megy a Fidesz?

Igencsak megosztott a romániai magyarok legnagyobb pártja, noha a Néppárt-tagság számukra fontos. Videó!

RMDSZ-listavezető: Orbán Viktor pozitív elem volt a kampányban
RMDSZ-listavezető: Orbán Viktor pozitív elem volt a kampányban

Az exit pollok szerint bejutott az Európai Parlamentbe az RMDSZ, de a listavezető Winkler Gyula azért óvatosan nyilatkozik. Azért megkérdeztük arról, hogy mennyiben segített Orbán Viktor robothangja a kampányban, és hogyan tervezik visszacsábítani az őket cserbenhagyó erdélyi értelmiséget.

Tőkés Lászlóék lapja jobbikos portál tartalmával segít karaktergyilkolni a Fidesz fő szövetségeseit Erdélyben
Tőkés Lászlóék lapja jobbikos portál tartalmával segít karaktergyilkolni a Fidesz fő szövetségeseit Erdélyben

Jobbikos lap Soros-ügynöközte le az RMDSZ listavezetőjét, és ebbe beleállt Tőkés László Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsának lapja is. És nem csak ők!

Kössük a jogállamisághoz az EU-s pénzeket, de két feltétellel! RMDSZ-es EP-képviselő az Azonnalinak
Kössük a jogállamisághoz az EU-s pénzeket, de két feltétellel! RMDSZ-es EP-képviselő az Azonnalinak

Miért támogatja Manfred Webert, ha az a jogállamisághoz kötné a pénzek elosztását? Mit gondol az európai minimálbérről? Mi a gond Macron terveivel? Miért nem jó közös listán indulni a többi erdélyi magyar párttal? Miért használja románul a nevét, úgy, hogy Iuliu Winkler? Winkler Gyula, az RMDSZ listavezetője válaszol az Azonnalinak. Interjú.

Szedheti a cókmókját a legrosszabb szóviccet elsütő magyar EP-képviselő
Szedheti a cókmókját a legrosszabb szóviccet elsütő magyar EP-képviselő

Sógor Csaba tizenkét évet volt képviselő, de a „Szar-gentiniről” fognak rá leginkább emlékezni.