Volán
Mit szól Budapest Tarlós István ötleteihez? Azt, hogy nem elegáns levelezgetni
Mit szól Budapest Tarlós István ötleteihez? Azt, hogy nem elegáns levelezgetni

A MÁV-Volán összevonásra készen lenne Budapest, de ez Orbán Viktoron fog múlni, nem azon, hogy Tarlós miről ír levelet, mondta az Azonnalinak Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, akit a volt főpolgármester többi közlekedési ötletéről is megkérdeztünk.

Egyelőre mégsem vonják össze a Volánt és a MÁV-ot
Egyelőre mégsem vonják össze a Volánt és a MÁV-ot

Jelenleg nincs az összevonásról kormányzati döntés – ennyit árultak el az ITM-ből képviselői kérdésre, de ez is több, mint amit a sajtónak válaszoltak.

Közös holdingba vonhatják össze a Volánt és a MÁV-ot
Közös holdingba vonhatják össze a Volánt és a MÁV-ot

Az Azonnali birtokába került egy minisztériumi dokumentum, amelyben a MÁV és a Volán közös holdingba való összevonására tesznek javaslatot a kormánynak, és az egészet az ITM alá rendelnék. Úgy tudjuk, a kormány mai ülésének a napirendjén van a tervezet, amely Palkovics László miniszter újabb hatalmi húzása lehet.

Esik szét a győri buszközlekedés: közel egy hónap alatt 680 járat maradt ki
Esik szét a győri buszközlekedés: közel egy hónap alatt 680 járat maradt ki

Nagyobb baja is van Győrnek a polgármester szexbotrányánál: csúcsidőben folyamatosan maradnak ki a buszok, megoldás egyelőre nem látszik.

Már heti BKK-bérletet is lehet venni mobilon keresztül
Már heti BKK-bérletet is lehet venni mobilon keresztül

Elsősorban turistáknak hasznos lehetőségekkel bővült a budapesti mobiljegy-platform: mától reptéri vonaljegyen kívül 24 és 72 órás, valamint hetijegyet is tudunk venni az új alkalmazásban.

Vesszenek a mellékvonalak? Megnéztük, mi lenne, ha bezárna egy tucatnyi vidéki vasútvonal
Vesszenek a mellékvonalak? Megnéztük, mi lenne, ha bezárna egy tucatnyi vidéki vasútvonal

Vasúti szakszervezetek szerint az önkormányzati választások után tucatnyi alacsony forgalmú, vidéki mellékvonalat is megszüntethet a MÁV-Start. A vasútpártiak fel vannak háborodva, a MÁV pedig érthetően megnyirbálná a csak veszteséget termelő, elavult vonalakat. Kinek van igaza, és valóban összedőlne a világ, ha pár vonalon megszűnne a közlekedés? Sorra vesszük a halálraítélteket!

Nem teljesítette a milliárdos közbeszerzést az Ikarus Egyedi, most a dolgozóit presszionálja, hogy titkolózzanak
Nem teljesítette a milliárdos közbeszerzést az Ikarus Egyedi, most a dolgozóit presszionálja, hogy titkolózzanak

Tudomásul veszem, hogy titoktartásra vagyok köteles, nem állhatok szóba a sajtóval, és a cég szúrópróbaszerűen belenézhet az e-mailjeimbe, zsebeimbe, táskámba, telefonomba. És ha ezt nem írom alá, akkor holnap már nem kell jönni dolgozni. Információink szerint ezzel a helyzettel szembesültek kedd délután az Ikarus Egyedi buszgyártó cég dolgozói. A háttérben egy tizenötmilliárdos közbeszerzés van, amit a cég ugyan elnyert, de egy buszt se gyártott le határidőre: most a munkavállalóit presszionálja, nehogy még több kínos részlet kiderüljön.