Varga Zs. András
Ezért is futhat ki az ellenzék az időből a Fudan-népszavazással
Ezért is futhat ki az ellenzék az időből a Fudan-népszavazással

A Kúria 90 napos határidővel dönt, szinte teljesen ki is használták a rendelkezésükre álló időt.

Az Európai Parlament igazságügyi bizottsága szerint Magyarországon folyamatosan romlik a helyzet
Az Európai Parlament igazságügyi bizottsága szerint Magyarországon folyamatosan romlik a helyzet

A médiahatóság elnöke azt mondta a LIBE-bizottságnak, nem az ő dolga, hogy az ellenzéket nem hívják meg a köztévébe, az állami hirdetéseket pedig a piac szabályozza – mondta el a LIBE-bizottság delegációvezetője hétfői, strasbourgi sajtótájékoztatóján, ahol a Magyarországon tett jogállamisági vizsgálattal kapcsolatos látogatásukról számoltak be. Megkérdeztük tőlük, mi következik most.

Összeférhetetlenség miatt támad egy alkotmánybírót a kormánymédia, a Kúria elnökénél ugyanez nem zavarta őket
Összeférhetetlenség miatt támad egy alkotmánybírót a kormánymédia, a Kúria elnökénél ugyanez nem zavarta őket

A kormánynak kedvező AB-döntésekhez olykor különvéleményt fűző Czine Ágnest a rektorhelyettesi pozíciója miatt tartják összeférhetetlennek. Csakhogy az azóta a Kúria élére kinevezett Varga Zs. András is előtte két évig egyszerre volt dékán és alkotmánybíró.

Bíró-e Varga Zs. András?
Bíró-e Varga Zs. András?

A Kúria új elnökének személye körül kialakult vita egy régi jogelméleti vitát melegített fel valójában: bíróság-e az alkotmánybíróság, és ennek értelmében bíró-e az alkotmánybíró? Akik szerint Varga Zs. alkotmánybíróként nem volt bíró, Carl Schmitt-tel kerülnek egy platformra. Hogyan kavarodtak össze ennyire az elméleti frontvonalak a magyar politikában?

Tiltakoznak a bírók Varga Zs. András főbírói kinevezése ellen
Tiltakoznak a bírók Varga Zs. András főbírói kinevezése ellen

Nem csak az ítélkezési gyakorlat hiánya a baj, de az is, hogy miatta módosítottak törvényt.

Gulyás Gergely: A férfiak nagy többsége úgy véli, egy deci bor után is tudnának vezetni
Gulyás Gergely: A férfiak nagy többsége úgy véli, egy deci bor után is tudnának vezetni

Mégsem gondolkodik abban a kormány, hogy észszerűsítsék a zéró toleranciára vonatkozó szabályozásokat, társadalmi vita pedig már évtizedek óta zajlik erről – mondta Gulyás Gergely az Azonnali kérdésére a kormányinfón.

Bakó Bea
Hogyan fogja vezetni a Kúriát az, aki még egy napot se dolgozott bíróként?

Megint jól le lettek sajnálva a bírók: a Fidesz senkit nem talált az egész bírói karból, aki elvezethetné a topbíróságot, muszáj volt valakit a haveri Alkotmánybíróságról odaejtőernyőztetni.