választási rendszer
Renczes Ágoston
Szlovákiával összevetve látszik igazán, mennyire borzalmas a magyar választási rendszer

Robert Fico 2012-ben szinte ugyanolyan arányban nyerte meg a választást, mint Orbán 2014-ben, mégsem lehetett alkotmányozó többsége, és végül a korruptsága sem maradt következmények nélkül.

Szabó M. András
Legyen arányos és regionális alapú a választási rendszer!

El tudjuk képzelni például, hogy egy DK-s politikus ráindul Gyurcsány Ferenc helyére vagy hogy Orbán Viktort fölkérdezi egy fideszes képviselő a Pegasus-ügy miatt? Pedig más országokban ez így szokás. Lehetne nálunk is.

Szinte biztos, hogy több jelöltnek is aláírhatunk majd az előválasztáson
Szinte biztos, hogy több jelöltnek is aláírhatunk majd az előválasztáson

Az erről való egyeztetést az Azonnali indította be a hatpárti szövetségben. Ha így lesz, az erőforrás és ismertség szűkében lévő jelölteknek sem lesz nehéz elindulni az előválasztáson.

Az ellenzék kérte, Orbánék megadták: így módosulnak a kerülethatárok a 2022-es választásra
Az ellenzék kérte, Orbánék megadták: így módosulnak a kerülethatárok a 2022-es választásra

A 21 Kutatóközpont gyorselemzése szerint nem sokmindent befolyásolnak majd az új választókerületi határok, még ha látszólag számíthat is egy-egy körzetben, hogy párszáz ellenzéki vagy fideszes szavazóval több lesz-e ott a parlamenti választáson. De vajon miért nem fejezte le Orbán az ellenzéket Pest megyében egy radikálisabb módosítással?

Az antidemokratikus rendszer, amely a világ legfontosabb demokráciájának alapja
Az antidemokratikus rendszer, amely a világ legfontosabb demokráciájának alapja

Már a 18. század végén sem feltétlenül tűnt jó ötletnek elektorok útján választani az amerikai elnököt, mára pedig csak a politikai számítások tartják fenn a rendszert, amelyben kódolva van a kisebbség akaratának győzelme a többség felett – és ahogy négy éve, úgy most is csak ez adhat esélyt Donald Trump győzelmére. Amerika választ, mi pedig elmondjuk, hogyan!

Minek és kiknek köszönhetjük a 2010-es illiberális fordulatot?
Minek és kiknek köszönhetjük a 2010-es illiberális fordulatot?

A mai helyzet az 1989 előttivel nem azonos, de azért nem is teljesen demokratikus. Ebben nem csak a Fidesznek van szerepe, de a rendszerváltás hibáinak is: a demokratikus hagyományok hiányoztak, az új alkotmányos rendszer kialakítása kizárólag az elit ügye volt. A nép így érdektelen maradt a liberális demokrácia elvei iránt, és autoriter populistákat segített hatalomra.

A betartatlan ígéret, ami megnyerte Justin Trudeaunak a kanadai választást
A betartatlan ígéret, ami megnyerte Justin Trudeaunak a kanadai választást

Négy éve Justin Trudeau megígérte, hogy megváltoztatja az aránytalan, csak a nagy pártoknak kedvező választási rendszert Kanadában. Majd miután konstatálta, hogy a rendszer neki kedvez a legjobban, megszegte saját választási ígéretét: ez pártjának az idei választásokon jóval több mandátumot hozott, de egyúttal egy rendkívül veszélyes helyzetet teremtett.

Petróczi Rafael
Visszanyal-e a fagyi a Fidesznek?

Az önkormányzati rendszer átalakításakor a Fideszt az vezérelte, hogy domináns szereplőként még nagyobbat nyerjen a 2014-es választáson. Viszont ha most az ellenzék irányába leng ki az inga, még nehezebb öt éve lesz a kormánypárti képviselőknek, mint lett volna az 1990-es szabályozás szerint.

Hogyan működik az önkormányzati választási rendszer? Összegyűjtöttünk mindent, amit tudnod kell!
Hogyan működik az önkormányzati választási rendszer? Összegyűjtöttünk mindent, amit tudnod kell!

Kikre szavazunk tulajdonképpen október 13-án? Mit befolyásol a településméret? Hogyan lesz a szavazatodból mandátum? Mi az a fővárosi és megyei önkormányzat, és hogyan kerülnek oda a képviselők? Az Azonnali mindent elmagyaráz.

Tóth András
Az egy nagy különbség Ausztria és Magyarország között

Strache a botrány másnapján megbukott, Gyurcsány még három évig a hatalom berkében védhette magát azzal, hogy valójában igazságbeszédet mondott. A nagy különbség Magyarország és Ausztria között a választási rendszer és annak hatása a politikai életre.

1 2