+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2020. november 4. 19:05
A becslések szerint 120 éve volt utoljára nagyobb a részvétel az amerikai elnökválasztáson, mint most. A nők és a kisebbségek inkább Bidenre, az idősek és a fehérek Trumpra szavaztak az exit pollok szerint.
2020. november 4. 18:18
Mindkét oldal csalással vádolja egymást az amerikai elnökválasztáson, ahol abszolút számokban több amerikai állampolgár szavazott, mint a történelemben valaha. Az eddigi adatok alapján nagyon szoros eredmény várható, ami hosszas jogi hercehurcával végződhet.
2020. november 4. 14:55
Függetlenül attól, hogy jelenleg úgy tűnik, Biden nyeri az amerikai választásokat, nem szabad elfelednünk, hogy a közvélemény-kutatók, a fősodorba tartozó elemzők és újságírók, valamint persze a demokraták megint elszámolták magukat, és megint alábecsülték a Trump mögötti társadalmi támogatottságot. Ezzel muszáj lesz szembenézni, különben nehéz négy évünk lesz.
2020. november 4. 14:00
Magyar idő szerint szerdán hajnalban még Trump győzelmére adtak nagyobb esélyt a fogadóirodák, de 11 óra körül fordultak az esélyek, azóta a demokrata Biden elnökségét tartják esélyesebbnek. Mutatjuk, mennyire!
2020. november 4. 13:27
Janez Janša sem várta meg a végső eredményeket, a Twitteren gratulált Donald Trumpnak.
2020. november 4. 11:17
Trump szerint Észak-Karolinát, Georgiát, Pennsylvaniát, és Wisconsint is megnyerte, miközben ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Mennyi az esélye, hogy Trump fog győzni?
2020. november 4. 10:40
Elnököt választ Amerika, ebből pedig egyenesen következik, hogy tüntetések is vannak az Egyesült Államokban. Van, ahol össze is csaptak a tüntetők a rendőrökkel, és van, ahol már biztosra vehető, hogy tüntetni fognak az elkövetkező napokban is.
2020. november 4. 09:06
A republikánus elnökjelölt győzelmet kiáltott, miközben még folyik a szavazatok számolása.
2020. november 4. 06:56
Még nincsenek végleges eredményei az amerikai választásoknak, a küzdelem pedig nagyon szoros az elnöki székért. Mit tudunk a mostani adatokból kiolvasni, hogy állnak a jelöltek, és lesz-e új elnöke Amerikának? Több kérdésre is csak a következő napokban tudjuk meg a választ.
2020. november 3. 20:20
November 3-án érnek véget az amerikai választások, azonban mivel a szavazást az egyes államok bonyolítják le, sok helyen nem lesz végleges eredmény a választás napján. Miért nem hirdethetünk még győztest november 4-én? Miért nincs egységes, föderális választási rendszer, és milyen valódi problémát okozhatnak a levélszavazatok? Elmagyarázzuk!
2020. november 3. 20:20
Trump klímaváltozáshoz való hozzáállásnál gyakorlatilag bármi jobb a globális klímacélok szempontjából, ezért én személy szerint egy fej káposztára is előbb szavaznék, mint Trumpra.
2020. november 3. 20:16
Aki a szabad, nyugati világ elkötelezett híve, az csak is Joe Bident támogathatja. Ugyan nem azért, mert Biden lenne a legalkalmasabb jelölt, hanem mert Biden olyan geopolitikai értékeket vall, amelyek nekünk, magyaroknak is létfontosságúak. A világ nem engedhet meg magának újabb négy év beforduló amerikai geopolitikát és a szövetségeseit hátba szúró Trumpot.
2020. november 3. 20:15
Kerülte a külföldi beavatkozásokat, sikerült pórázon tartania Észak-Koreát, a járványnyomás közepette is sikerült jó gazdasági mutatókat produkálnia, és ami a legfontosabb: hazánkkal és en bloc Közép-Kelet-Európával kifejezetten jó az amerikai viszony.
2020. november 3. 18:07
Itt az amerikai elnökválasztás napja – de hogyan tájékozódnak az amerikai szavazók hozzánk, magyarokhoz képest? Egy kutatásból úgy tűnik, rendszeresebben tájékozódnak közügyekkel kapcsolatban, és sokkal inkább adnak influenszerek és celebek véleményére politikai témákban, mint a magyarok.
2020. november 3. 17:57
Már a 18. század végén sem feltétlenül tűnt jó ötletnek elektorok útján választani az amerikai elnököt, mára pedig csak a politikai számítások tartják fenn a rendszert, amelyben kódolva van a kisebbség akaratának győzelme a többség felett – és ahogy négy éve, úgy most is csak ez adhat esélyt Donald Trump győzelmére. Amerika választ, mi pedig elmondjuk, hogyan!
2020. november 3. 17:55
Kamala Harris nőként közelebb kerülhet az elnökséghez, mint Hillary Clinton 2016-ban, a demokrata balszárny meggyengülhet, Orbán Viktor pedig foghatja majd a fejét, ha az Egyesült Államok történetének legidősebb elnökét iktatják be 2021 januárjában.
2020. november 3. 14:14
Éppen olyan államok számítanak az idei amerikai elnökválasztáson imbolygónak, amelyekben sok spanyolajkú szavazó él. A fehérek után ma is ők alkotják a legnagyobb csoportot, megelőzve a feketéket, azaz nem mindegy, hova szavaznak. Hátterük annyira sokféle, hogy nem lehet a „latinokat” az egyik vagy másik táborhoz kötni.
2020. november 3. 07:07
Bár Donald Trump sokaknak nagyon furcsa embernek tűnik, az Egyesült Államok története során jópár nála is különösebb figura megfordult már az elnöki pozícióban. Van köztük egykori hóhér, egy hónapig hivatalban levő és olyan is, aki beszorult a Fehér Ház fürdőkádjába.

összesen: 449 db | 18 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11