Újvidék
Losoncz Alpár
Hogyan lesznek díszdoktorok feminista filozófusok és katonai diktátorok?

Nemrég Kásler Miklós az újvidéki egyetem díszdoktora lett. Nem ő az érdekes azonban a történetben, hanem azon kusza lista, amelyen az újvidéki és belgrádi díszdoktorok szerepelnek. Mi lehet közös háborúellenes íróban, az igazságos háborút védelmezőben, feminista filozófusban és katonai diktátorban?

Meghalt az énekes, akit a kocsmák zenegépeitől az értelmiségi szalonokig mindenki szeretett a Balkánon
Meghalt az énekes, akit a kocsmák zenegépeitől az értelmiségi szalonokig mindenki szeretett a Balkánon

Djordje Balašević vajdasági énekes a nemzetállamokra szakadt, háborúkkal sújtott Balkán népei számára az egyik utolsó kapocs maradt. Nem adta fel hitét a közös identitásban, amit nem hagyott egyetlen nemzetnek sem kisajátítani. Az énekes melankolikus dalai Ljubljanától Ohridig szóltak – és fognak szólni.

Hetvenöt éve végezték ki a magyar kormányfőt, aki hadat üzent a Szovjetuniónak
Hetvenöt éve végezték ki a magyar kormányfőt, aki hadat üzent a Szovjetuniónak

1946. január 10-én hajtották végre a Budapesti Népbíróság által háborús és népellenes bűntett miatt kiszabott halálos ítéletet Bárdossy László volt miniszterelnökön. Ezt az eljárást szokás az első nagyszabású politikai kirakatperként emlegetni, ami nemcsak a vádlottról, hanem az egész Horthy-korszakról mondott ítéletet. Ki volt Bárdossy László és mennyiben tekinthető felelősnek Magyarország háborús részvételéért?

Erős konkurenciát kapott 2023-ra Veszprém mint Európa kulturális fővárosa
Erős konkurenciát kapott 2023-ra Veszprém mint Európa kulturális fővárosa

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy Temesvár az eredetileg tervezett 2021 helyett 2023-ban legyen Európa kulturális fővárosa: ugyanabban az évben, amikor erre Veszprémet szemelték ki. A szintén 2021-re kinézett Újvidék egy évnyi halasztást kap csak.

Szarajevó ostromát túlélte, a magyar bormédiába beletörött a bicskája
Szarajevó ostromát túlélte, a magyar bormédiába beletörött a bicskája

Tizenhárom év után megszűnik az egyetlen független magyar boros lap, a Pécsi Borozó. A főszerkesztő, Győrffy Zoltán, elmondja az Azonnalinak, van-e Budapest-vidék harc a borsajtóban, miért nem ismeri szinte senki a pécsi borvidéket, és hogyan került a Vajdaságból az ostromlott Szarajevón át Pécsre. Nagyinterjú.

Losoncz Alpár
Koronavírus: a régen várt meglepetés

A koronavírus felvette a kapitalizmus jelenéhez idomuló pusztító, elmagányosító létformát. Kérdéses azonban, hogy meg tudjuk-e haladni a vírus mögötti mélyebb okokat. A spanyolnáthát például forradalmak és sztrájkok kísérték.

Magyar futballszurkolókat támadtak meg Szerbiában
Magyar futballszurkolókat támadtak meg Szerbiában

Négy fordulót kellett várni, hogy valakinek igazán szemet szúrjon a magyar lakosságú délvidéki város tábora.

Hogy ízlik Trianon? Mutatjuk a legizgalmasabb szerbiai borokat!
Hogy ízlik Trianon? Mutatjuk a legizgalmasabb szerbiai borokat!

Miért készítenek Trianon névvel bort Szerbiában? Mit szólnak hozzá a magyar borfogyasztók? Milyennek tartja azt egy magyarországi borász? És eleve, miben jók a szerbiai borászok? Az Azonnali egyenesen az újvidéki borszalonról jelentkezik!

Ha a pénzt elfogadjuk, tessék szavazni! Így kampányolnak a Fidesznek a Vajdaságban
Ha a pénzt elfogadjuk, tessék szavazni! Így kampányolnak a Fidesznek a Vajdaságban

A multikulti csődjével ijesztegetve és az erős nemzet ígéretével kampányol a Fidesznek a szerbiai magyarok körében a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), miközben ők maguk is egy multikulti régióban élő kisebbség. Akkor hogy is van ez? És mit szólnának hozzá, ha a szerbek kampányolnának az erős nemzetállamnak? Hogy megtudjuk, elmentünk egy kampányfórumra Újvidéken, ahol most először szavazhatnak az EP-választáson az ottani magyarok.

Ezek Európa leendő kulturális fővárosai
Ezek Európa leendő kulturális fővárosai

Két, egymáshoz közeli nagyváros is Európa kulturális fővárosa lesz 2021-ben: Temesvár és Újvidék. Utóbbi rendhagyó módon egy egyelőre csak EU-tagjelölt ország, Szerbia nagyvárosa. A hasonló történelmi múltnak köszönhetően a bánsági és a bácskai város sok közös vonást rejt. Kitaláljátok, hogy melyik kép hol készült?

1 2