turista
Szerettek ugyan költeni, de korántsem tartottunk ott, hogy az oroszok megszállták volna Hévízt
Szerettek ugyan költeni, de korántsem tartottunk ott, hogy az oroszok megszállták volna Hévízt

A híreket olvasva úgy tűnhetett, mintha Hévízen már a fagylaltot is csak oroszul lehetett volna kérni, azonban ez távolról sincs így. A háború kirobbanása kellemetlenül érintette a turizmust is, pedig már éppen kezdtek abban reménykedni, hogy a járvány csillapodásával javulni fognak a számok. A túlélés viszont a beszámolók alapján nem tűnik lehetetlennek.

Vasutastúrából Európa első hosszútávú turistaútja: ma van a kéktúrázás napja
Vasutastúrából Európa első hosszútávú turistaútja: ma van a kéktúrázás napja

Pirosnak indult, kék lett belőle, az osztráktól a szlovák határig nyúlik, 1168 kilométer hosszú, és immár 68 éves: az Országos Kéktúra az európai hosszútávú vándorutak doyenje – a Magyarországot átszelő „kékre” pedig van is miért büszkének lennünk. A kéktúrázás napján megmutatjuk, honnan indult és hová tart az Országos Kéktúra Magyarországon.

Szegő Andor
A város mindenkié?

Nem kéne megbélyegezni a turistákat, akik szeretnék valamennyire megismerni Budapestet – ellentétben azokkal a tősgyökeres budapestiekkel, akiket nem érdekel városunk históriája.

„Megkért, hívjam fel később. Amikor újra hívtam, már nem voltak az irodában” – így segít a magyar állam hazajutni a Fülöp-szigetekről
„Megkért, hívjam fel később. Amikor újra hívtam, már nem voltak az irodában” – így segít a magyar állam hazajutni a Fülöp-szigetekről

A Fülöp-szigeteken lévő két turistalánnyal napok óta nem közli senki, mikor juthatnának haza annak ellenére, hogy érvényes repjegyük is volt. Egyelőre egy kedvezményes szállást fél liter vizet és egy kekszet kaptak segítségként bárkitől is.

Már nem kell házasnak lennie a külföldi pároknak ahhoz, hogy közös hotelszobát vegyenek ki Szaúd-Arábiában
Már nem kell házasnak lennie a külföldi pároknak ahhoz, hogy közös hotelszobát vegyenek ki Szaúd-Arábiában

Bár az ország szeretné, ha minél több turista érkezne hozzájuk, az alkohol fogyasztása még továbbra is tilos.