titkosszolgálatok
Fordulóponthoz érkezett a kiberhadviselés, mindenki áldozat lehet
Fordulóponthoz érkezett a kiberhadviselés, mindenki áldozat lehet

Az emberiség talált magának egy újabb játékszert, hogy megkeserítse a saját életét.

Ezért nem fogják elővenni Varga Juditot a Pegasus-botrány kapcsán
Ezért nem fogják elővenni Varga Juditot a Pegasus-botrány kapcsán

Annyira tág teret ad a titkosszolgálatoknak a lehallgatásokra a törvény, hogy elvben is esélytelen, hogy az azokra engedélyt adó Varga Judit a vádlottak padjára kerüljön egy esetleg törvénytelen megfigyelés kapcsán. Egy strasbourgi ítélet szerint önmagában az sincs rendben, hogy a miniszter bólint rá az adatgyűjtésekre – a kormány mégsem változtat ezen évek óta.

Így lehet kikérni, hogy melyik állami szervek kutakodtak az ember után
Így lehet kikérni, hogy melyik állami szervek kutakodtak az ember után

A botrányt okozó kémszoftver egyik célpontjává vált újságíró azt nyilatkozta: hosszú listát kapott arról, mely állami szervek kértek hozzáférést az adataihoz. Ezt a listát bárki kikérheti, és bár a sima igazoltatástól a névrokonunkat érintő ügyekig sok minden belekerülhet, kiderülhetnek belőle érdemi információk is.

Kitáltalt Erdoğanékról Törökország egyik legkeményebb maffiózója
Kitáltalt Erdoğanékról Törökország egyik legkeményebb maffiózója

Ki tudja miért, de az évek óta külföldön élő Sedat Peker, a török maffia legmagasabb rangú, körözött keresztapája éppen a hetekben kezdett videósorozatban megvádolni vezető török állami figurákat korrupcióval és gyilkosságban való részvétellel. Mindenki tudja róla, hogy valóban rálátott mindenre, ami a szervezett bűnözés és az állam között történt, mégsem maga a rendszer lehet a célpontja, hanem leginkább Süleyman Soylu török belügyminiszter elit köre. Erdoğan viszont egyelőre Peker ellen ígér bosszút és kiáll Soylu mellett, kérdés, hogy meddig.

Macron és Merkel is magyarázatot vár Amerikától és Dániától az újabb lehallgatási botrány miatt
Macron és Merkel is magyarázatot vár Amerikától és Dániától az újabb lehallgatási botrány miatt

Szerintük elfogadhatatlan, ha szövetséges országok egymás politikusait hallgatják le, ezért a tények feltárását várják a felektől.

A dán titkosszolgálat segítségével kémkedett az NSA Angela Merkel ellen
A dán titkosszolgálat segítségével kémkedett az NSA Angela Merkel ellen

A dán kormány 2015 óta tudott az akcióról, amiben más vezető európai politikusokat is lehallgattak, miközben az NSA a dánokat is megfigyelte.

Üdvözöljük Budapesten a Fudan Egyetemet. Tsúfos Tükör #18
Üdvözöljük Budapesten a Fudan Egyetemet. Tsúfos Tükör #18

A heti Tsúfos Tükör megmutatja, miért örülhetünk a fővárosban épülő kínai egyetemnek.

Ágoston Dániel
Ha a CEU nem oké, akkor a Fudan miért az?

Miért nem érzi azt a kormány a Fudan esetében, hogy csorbul a nemzeti szuverenitás, ha a CEU esetében probléma volt, hogy amolyan Soros-ügynököket képeztek ki amolyan necces háttérből?

Kitört a botrány Romániában, mert a belügy szerint túltolták a koronatranszparenciát
Kitört a botrány Romániában, mert a belügy szerint túltolták a koronatranszparenciát

Korábban csak a megyei fertőzöttségi ráta volt elérhető, most már azt is lehet böngészni Romániában, pontosan hol és mennyit tesztelnek és oltanak. Az ügy nagy botrányt okozott, a belügy szerint súlyos nemzetbiztonsági érdekeket sért az oltópontok címének nyilvánosságra kerülése.

Még hivatalába se lépett, máris elvették a moldovai elnöktől a titkosszolgálatok feletti ellenőrzést
Még hivatalába se lépett, máris elvették a moldovai elnöktől a titkosszolgálatok feletti ellenőrzést

Mindezt ráadásul úgy tették meg a korábbi elnököt, Igor Dodont támogató képviselők, hogy korábban pont ők szavazták meg Dodonnak, hogy irányíthassa a titkosszolgálatot.

1 2