szerzői jog
Varga Bence László
Kicsit szabadabb, kicsit jobb, kevésbé avítt és kispolgári Magyarországon ébredhetünk

Már Magyarországon is volt példa arra, hogy a szerzői jogi védelem két vállra fektette a véleménynyilvánítás szabadságát mint kiemelt relevanciával bíró alapjogot. Ennek mostantól vége.

Mégis folytatódik a fideszes trolloldal elleni büntetőperünk, de nem azért, hogy a fideszes szálnak utánamenjenek
Mégis folytatódik a fideszes trolloldal elleni büntetőperünk, de nem azért, hogy a fideszes szálnak utánamenjenek

Korábban azután függesztették fel az ügyet, hogy kiderült: az Azonnali videóját ellopó Facebook-oldal mögött a Fidesz központi e-mailcíme áll.

Diákok írtak saját alkalmazást az e-naplóhoz, letiltatták a Google Play-ről
Diákok írtak saját alkalmazást az e-naplóhoz, letiltatták a Google Play-ről

Ahogyan korábban, most sem nézi jó szemmel a minden iskolában kötelező elektronikus napló üzemeltetője a diákok által a rendszerhez fejlesztett nem hivatalos mobilappokat. Ezúttal szerzői jogsértést állapítottak meg, a fejlesztők tiltakoznak.

Nem árulja el a NAV, megpróbálták-e kideríteni, ki áll a kapcsolat@fidesz.hu mögött
Nem árulja el a NAV, megpróbálták-e kideríteni, ki áll a kapcsolat@fidesz.hu mögött

A Fidesz központi e-mailcíme áll az Azonnali videóját ellopó trolloldal mögött, derítette ki a NAV, de azt nem árulja el, próbáltak-e a Fidesznél utánajárni, konkrétan ki a felelős a jogsértésért.

Fideszes e-mailcím áll az Azonnali videóját ellopó mémoldal mögött, állapította meg a NAV, majd felfüggesztette a nyomozást
Fideszes e-mailcím áll az Azonnali videóját ellopó mémoldal mögött, állapította meg a NAV, majd felfüggesztette a nyomozást

Az Elég nevű Facebook-oldal engedélykérés nélkül, a logónkat is kitakarva vett át és töltött fel a Facebookra egy részletet egy videónkból másfél éve. Emiatt büntetőfeljelentést tettünk: most, másfél év elteltével közölte a hatóság, hogy felfüggeszti a nyomozást, mert nem tudta megállapítani, ki áll az oldal mögött. Miközben a végzésben azt is elárulják: azt azért sikerült kideríteni, hogy az oldalhoz társított e-mailcím a kapcsolat@fidesz.hu.

Vajon bajtársias lesz a DK a Google ellen tüntető Pesti Srácokkal?
Vajon bajtársias lesz a DK a Google ellen tüntető Pesti Srácokkal?

Elvileg Gyurcsány, majd a Pesti Srácok Youtube-csatornája letiltása miatt akár egy platformra is kerülhetnének, de a DK szóvivője eloszlatta a nagykoalíció reményét, és a híveiknek sem javasolja a részvételt.

Beperelik a Marvelt a magyar Linda című sorozat miatt
Beperelik a Marvelt a magyar Linda című sorozat miatt

A Linda főcímdalát komponáló zenszerző hagyatékának gondozója szerint akkora siker volt a magyar sorozat anno, hogy az X-men-razfilmsorozat készítői is ismerhették, így a zenéjét is ellophatták.

Egy csomó régi könyvről derült ki, hogy nem védi már őket a szerzői jog
Egy csomó régi könyvről derült ki, hogy nem védi már őket a szerzői jog

A New York-i könyvtár rendbeszedte az amerikai szerzői jogi adatbázis könyves részét, egy fickó meg elindította az adatbányászatot.

A közpénzmédia nem tudott semmi hatásosat összehozni Úzvölgyében, így az Azonnalitól lopott a fideszes propaganda
A közpénzmédia nem tudott semmi hatásosat összehozni Úzvölgyében, így az Azonnalitól lopott a fideszes propaganda

Töméntelen mennyiségű pénzt nyomnak a hivatalos és nemhivatalos kormánypropagandába, de úgy tűnik, így sem sikerült használható anyagot szállítaniuk Úzvölgyéből. A fideszes ELÉG nevű facebookos propagandaoldal még a logónkat is eltüntette az úzvölgyi veteránnal készült interjúnkról, amelynek egy részét jogellenesen terjeszti a Facebookon. A válaszuk a reklamációnkra: tényleg loptak, de ez nemzeti ügy, úgyhogy nem veszik le. Egy tipikus NER-sztori!

Egy napra leáll a cseh Wikipédia, így tiltakoznak az uniós szerzői jogi irányelv ellen
Egy napra leáll a cseh Wikipédia, így tiltakoznak az uniós szerzői jogi irányelv ellen

Nagy csapást mérne a Wikipédiára a kőkemény uniós szerzői jogi reform elfogadása: a cseh szerkesztők tiltakozásképp csütörtökön leállítják az oldalt.

1 2