SZDSZ
Történelmi illúzió, hogy igény van Magyarországon nemzeti konzervatív pártra
Történelmi illúzió, hogy igény van Magyarországon nemzeti konzervatív pártra

A magyar politikatörténet alapján illúzió, hogy komoly választói igény lenne egy valóban nemzeti konzervatív politikai erőre, így a Fidesz is inkább csak politikai termékként használja az (ön)definíciót. Vendégszerzőnk elemzése.

Fekő Ádám
Egyáltalán kit érdekel, ki a köztársasági elnök?

A nem közvetlenül választott államfői rendszer a Fidesz és az SZDSZ kommunistáktól való félelme miatt lett kialakítva, 30 év elég is volt hozzá, hogy kiüresedjen a státusz.

Bede Ábel
Ahogy a rendszerváltás után a liberálisok, most a Fidesz a Nyugat megszállottja

Hiába hirdeti magáról, hogy nem akar megfelelni a Nyugatnak, a Fidesz és értelmiségének egyik fő motorja a Nyugat irányába való görcsös bizonyítási vágy és a sértődött kisebbségi komplexus.

Bauer Tamás
Nincs miért ódát zengeni Szijjártóról vagy akár Németh Zsoltról

Valójában nem a kisebbségek sorsáról van szó, hanem az Orbán-rendszer befolyásának kiterjesztéséről a magyarországi adófizetők pénzéből. Válasz Renczes Ágostonnak.

A rendszerváltó értelmiség első halottja: harminc éve ment el Csengey Dénes
A rendszerváltó értelmiség első halottja: harminc éve ment el Csengey Dénes

Ő volt az első, aki, szigorúan alkotmányos keretek közt követelte az állampárti elit elszámoltatását – a luxusnyugdíjak kérdésétől a katarzisszerű, nyilvános felelősségre vonásokig. Rendszerellenzéki párttá változtatta az MDF-et, megmentette Antall Józsefet, közvetíteni próbált pártja és az SZDSZ-es értelmiség között. Alakja és emléke homályba merült, ezen próbálunk most változtatni.

Magyar Bálint a Jobbikra is szavazna, hogy véget érjen az Orbán-rendszer
Magyar Bálint a Jobbikra is szavazna, hogy véget érjen az Orbán-rendszer

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kellene készülnie egy bűnszövetkezet, a Fidesz leváltására, megkérdőjelezve a kormánypárt legitimitását.

Aki politizál, látszatvilágba veti bele magát, és maga is látszattá válik – Farkas Attila Márton az Azonnalinak
Aki politizál, látszatvilágba veti bele magát, és maga is látszattá válik – Farkas Attila Márton az Azonnalinak

Miért nem ír már politikai publicisztikákat? Miért tartja a világ eseményeinek nagy részét csupán médiaeseménynek? Miért ironizál folyamatosan az írásaiban? Miért intoleránsabb a „belpesti szalonok népe” még a náciknál is? Miért unja halálosan a fél évezrede tartó magyar kettéosztottságot? Farkas Attila Márton a véleményvezérek-interjúsorozat új részében.

Annyira még nem fáj a derekam, hogy ne tudjak visszarúgni! Gajdics Ottó az Azonnalinak
Annyira még nem fáj a derekam, hogy ne tudjak visszarúgni! Gajdics Ottó az Azonnalinak

Miért hagyta ott pedagógusi hivatását, hogy a nyilvánosságban dolgozzon? Miért szakított a liberalizmussal? Miért élünk permanens médiaháborúban? Miért nem kritizálja nyilvánosan Orbán Viktort? Hány kétharmad kell még ahhoz, hogy úgy érezzék a kormánypártiak, hogy győztek? Az Azonnali véleményvezér-interjúsorozatában Gajdics Ottót kérdeztük.

Varsányi Bence
Ha a NER bukik, és bezárják a propagandalapokat, nem tanultunk semmit az elmúlt harminc évből

A NER terjeszkedését a médiában a politikai logikán kívül a bosszúvágy is magyarázza: bosszú a kilencvenes évekért, amikor hasonlót tett velük a balliberális kormány. Ez nagy tanulsággal szolgálhat most azoknak, akik egy esetleges kormányváltáskor felszámolnák a NER-médiát.

Techet Péter
MDF-esedik a Momentum?

Számos ismert politikusát szavazta ki az elnökségéből a Momentum, amelyet sokszor szoktak az új SZDSZ-nek hívni, pedig egyelőre az MDF-re jobban hasonlít. De arra se kellene neki.

1 2 3