szakszervezetek
Egészségügyisek tüntettek a röghözkötés ellen és a jobb bérekért
Egészségügyisek tüntettek a röghözkötés ellen és a jobb bérekért

Az orvosok kaptak bérrendezést, az ápolók és kórházi dolgozók is ezt követelik most, szakszervezeteik a Hősök terére vonultak ki szombat délelőtt. Beszólogatások is voltak, a tüntetők saját vezetőiket is számon kérték.

Lényegében államosítja a vasutat a brit kormány
Lényegében államosítja a vasutat a brit kormány

Grant Shapps közlekedési miniszter megígérte: új állami vasúti társaság alakul az Egyesült Királyságban, az 1994-ben megszűnt cég szörnyű szendvicsei viszont nem térnek rá vissza. A szakszervezetek szerint ez trükkös megszorítás, és olyan ál-államosítás, ami igazából a vasúttársaságok privát milliárdosainak érdekeit szolgálja.

„Úgy nézem, most alakult meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere!”
„Úgy nézem, most alakult meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere!”

A Műegyetem rakpartról indultak, majd az egész Rákóczi utat megtöltötték az SZFE mellett tüntetők október 23-án. A színművészetisek mellett szakszervezetisek, tanárok és egészségügyi dolgozók és más egyetemek hallgatói is felszólaltak. Az üzenetük egybecsengett: ez az ügy már nem csak az SZFE-ről szól. Fotóriport!

Fekete-Győr András
Út szélén hagyott munkavállalókkal hogyan akarnak munkaalapú társadalmat?

Az EU legtöbb tagállamában evidencia, hogy meg kell menteni a dolgozót. Mert neki köszönhető a sikeres tegnap, és mert munkájából teremthető a holnap. A magyar miniszterelnök ezt nem így gondolja.

A brit Munkáspárt egy népszavazáson már az EU-ban maradást fogja támogatni
A brit Munkáspárt egy népszavazáson már az EU-ban maradást fogja támogatni

Egy konzervatív brexitmegállapodás és a megállapodás nélküli kilépés ellenében a bentmaradás mellett van a brit Munkáspárt.