Szájer József
Tóth Csaba Tibor
Orbánék népszavazással rontanak a saját népükre

A 2016-os migránsozós népszavazás a Fidesz egy netadós tüntetéssel, kitiltási botránnyal, G-nappal nehezített krízisre adott válaszaként született. Orbán most ismét ehhez az eszközhöz nyúl egy hasonló spirálból való kikerülésre. Menedékkérő és bevándorló azonban 2016-ra Magyarországon alig volt, a meleg és leszbikus közösség viszont valós és számos. A hergelésnek beláthatatlan következményei lehetnek.

Nem az ellenzéket akarták segíteni, akik az uborkaszezonra időzítették a megfigyelési botrányt
Nem az ellenzéket akarták segíteni, akik az uborkaszezonra időzítették a megfigyelési botrányt

Orbán Viktorék nem játszhatják sokáig, hogy érdemben nem reagálnak a megfigyelési botrányra, de szerencséjükre az ellenzék sem jeleskedik a helyzet kihasználásában. Szakértőkkel értékeltük a botrány lehetséges belpolitikai hatásait.

Ágoston Dániel
Szájer József menekülőszettjénél kevés menőbb dolog van most az interneten

Egy ország szorított azért, hogy valamiféle felvétel legyen arról, ahogy Szájer Józsefet elkapják a rendőrök, amint leereszkedik az ereszen. Most, hogy ez is megtörtént, ideje kimondanunk: Szájer szettje hihetetlenül menő volt.

Mi vagyunk a parlament söpredéke, nagyon jó helye lesz nálunk a Fidesznek!
Mi vagyunk a parlament söpredéke, nagyon jó helye lesz nálunk a Fidesznek!

Martin Sonneborn, a német szatirikus Die Partei európai parlamenti képviselője második ciklusát tölti már azon függetlenek között, ahová most a Fidesz is tart. Sajnálja, hogy Szájer József már nem tud átülni hozzájuk, de van már konkrét terve arra, hogyan működjön együtt a Fidesszel a jövőben. A politikus arról is beszélt, hogy milyen közös német-magyar sikerre lehetünk az elmúlt tíz évből büszkék.

Miért most szakított a Fidesz a Néppárttal?
Miért most szakított a Fidesz a Néppárttal?

A 2015-ös migránskampány óta kóstolgatja a Fidesz a Néppártot, de már annak is két éve, hogy a Néppárt erre válaszul felfüggesztette soraiból Orbánékat. Mi történt, hogy végül most borítottak asztalt a felek, és mennyit veszít ezzel Magyarország? Hova tovább, Fidesz: függetlennek éri meg maradni, vagy egy másik frakcióhoz csatlakozni?

SZFE, Index, ereszcsatorna: ezek voltak 2020 legmeghatározóbb belpolitikai eseményei
SZFE, Index, ereszcsatorna: ezek voltak 2020 legmeghatározóbb belpolitikai eseményei

2020 az abszurd események éve volt itthon. Volt itt minden, mint a búcsúban: alkotmánymódosítás, önkormányzati szappanopera, saját maga ellenzékét is eljátszó fideszes, gyűlöletbeszéd ellen tüntető Bayer Zsolt, szélmalomharcot vívó színészpalánták, Index-kálvária, és persze az ereszcsatornázó Szájer József.

Itt a videójáték, amiben Szájer Józsefként menekülhetsz az orgiáról az ereszcsatornán lecsúszva
Itt a videójáték, amiben Szájer Józsefként menekülhetsz az orgiáról az ereszcsatornán lecsúszva

Ha imádtad a Super Mariót, de te is úgy gondoltad mindig, hogy érmék helyett jobb lenne ecstasytablettákat begyűjteni, akkor ezt a játékot neked találták ki.

Nem a Szájer-ügy miatt fog bukni a Fidesz, de ez csak Orbánon múlik
Nem a Szájer-ügy miatt fog bukni a Fidesz, de ez csak Orbánon múlik

Egy hét telt el a Szájer-ügy kirobbanása óta. Az európai színtéren napokon belül kiderülhet, hogy milyen következményeket szakított a botrány Orbán Viktor nyakába. A belpolitikai mezőben viszont a politikai tér más eseményei és az időzítés miatt egészen más, hosszabb távú következményekkel érdemes számolnunk. Ráadásul nem is pont olyanokkal, mint amiről eddig szó volt.

Ereszcsatornát vitt a fideszeseknek egy DK-s képviselő a parlamentbe
Ereszcsatornát vitt a fideszeseknek egy DK-s képviselő a parlamentbe

Az akciózó DK-s képviselő, Varga Zoltán ereszcsatornával kínált menekülőutat a fideszeseknek, ha azok elborzadva szembe akarnának nézni a bűneikkel.

Molnár Róbert
Ha Orbánék valóban keresztények lennének

Akkor tudniuk kellene, hogy a „keresztény szabadság” nem felhatalmazás bármire, hanem intés arra, hogy van, ami még nekik is tilos, és nincsenek következmények nélküli tettek.

1 2 3