Stumpf István
Az apparátus és az erős emberek leszereléséről egyszerre szól Orbán Viktor új kormánya
Az apparátus és az erős emberek leszereléséről egyszerre szól Orbán Viktor új kormánya

Ha megnézzük, hogyan változott meg az ötödik Orbán-kormány szerkezete az elsőéhez képest, hogy viszonyult az első az utolsó kádári-kabinethez; felidézzük, mi volt az a 2010 után sokat emlegetett „frakciókormányzás”, érdekes következtetésekre juthatunk. De hogy jön az Orbán-kormányhoz az őszödi beszéd és az Igenis miniszter úr?

Végelszámolás és névazonosság miatt áll a szegedi egyetem alapítványának bejegyzése
Végelszámolás és névazonosság miatt áll a szegedi egyetem alapítványának bejegyzése

Még mindig nem sikerült bejegyezni az új alapítványt, ami elvileg az eddig állami egyetemet megkapná, pedig februárban rekordidő alatt fogadtatták el a Szenátusban a felállítását.

A rendszerváltás az, amikor átmegyünk a szocializmusból a kapitalizmusba. De mi az a szocializmus, és mi az a kapitalizmus?
A rendszerváltás az, amikor átmegyünk a szocializmusból a kapitalizmusba. De mi az a szocializmus, és mi az a kapitalizmus?

Miután véres péppé darálták a paraszti társadalmakat, a „szocializmus” még ténfergett egy kicsit, majd a térség könnyen, gyorsan, olcsón visszakerült eredeti tulajdonosaihoz: a német és francia autógyárak telephelyeinek hálózatává lett. A 2010-es újabb rendszerváltásra éppen azért volt szükség, hogy visszaköveteljük a saját hazánkat.

Szeretné a „renitens” alkotmánybíró, Stumpf István, hogy újraválasszák
Szeretné a „renitens” alkotmánybíró, Stumpf István, hogy újraválasszák

„A feleségem szerint 98 százalék, hogy nem választanak újra, én ennél optimistább vagyok” – mondta az esélyeiről Stumpf egy ELTE-s alumni-beszélgetésen. Megkérdeztük tőle, hogy miről beszélgetett Orbánnal a Fidesz 31. születésnapi buliján, és kiderült az is: szerinte nem fog Budapestről elmenni a CEU.

Bakó Bea
Az Alkotmánybíróságnak hirtelen fontos lett az EU, hogy elodázhassa a kínos döntéseket

A civiltörvény és a lex CEU ügyét is felfüggesztik. Az érvelés briliáns: meg akarják várni, hogy ítél az Európai Bíróság, ami tök más mércék szerint fog dönteni.