+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++

Csárdi: Hadházy engem árulózott le, pedig nem vagyok az

2018. május 19. 10:27
Két képviselőre, köztük Csárdi Antalra utalt Hadházy Ákos korábbi LMP-társelnök, mikor azt mondta: az LMP-frakcióban is vannak, akik a Fidesz szekerét tolják. Ezt maga Csárdi Antal mondta el az Azonnalinak, egyben visszautasította a vádat. Csárdi arról is beszélt, mit gondol Schiffer kilépéséről, miért vették be az együttes Szabó Szabolcsot a frakcióba, és megszavazza-e Keresztes László Lórántot társelnöknek.

Ausztriában Schiffer András legyőzné a Momentumot és az LMP-t

2018. május 11. 13:00
Peter Pilz pártja még úgy is leveri a többi kispártot, hogy az alapító nem ül bent a parlamentben.

Az LMP köszönetet mond Schiffernek

2018. május 7. 10:28
Köszönik, sajnálják, sok sikert kívánnak. Az LMP reagált Schiffer kilépésére.

Mi lesz most az LMP-vel?

2018. május 7. 09:32
Otthagyja az LMP-t egyik alapítója és korábbi társelnöke, Schiffer András. Mi lesz így a párttal? A hét kérdése.

Schiffer András kilép az LMP-ből

2018. május 7. 08:48
Elhagyja az LMP-t az alapítója. Ron Werber stratégiája, és az együttes Szabó Szabolcs LMP-frakcióba való beülése: az utolsó cseppek a pohárban. Schiffer András szerint az LMP-nél elfelejtették, mit írtak ki a 2013-as pártszakadást követően jelmondatnak. Azt, hogy van, ami nem eladó.

Akár a Fidesz is pénzelheti a Momentumot – mondta Szanyi, és megnyerte a pert

2018. május 3. 14:54
Haris Éván keresztül akár a Fidesz is pénzelheti a Momentumot – mondta az MSZP-s Szanyi Tibor még tavaly év elején, mire Haris beperelte, mondván: a jó hírnevét sérti, hogy a Fidesszel hozták összefüggésbe. Schiffer András megnyerte Szanyinak a pert, a bíróság ugyanis elsőfokon kimondta: jogszerű véleménynyilvánítás volt Szanyi találgatása, Harisnak pedig tűrnie kell mindezt, mert közszereplő.

Keresztes László Lóránt lehet az LMP társelnöke

2018. május 2. 07:58
Elindul a társelnöki tisztségért az LMP május végi tisztújításán – jelentette be az Azonnalinak Keresztes László Lóránt, a párt pécsi politikusa és megválasztott országgyűlési képviselője. Keresztes állítja: nem lesz Ungár Péter strómanja, Schiffer András kritikáira reagálva pedig ígéri, hogy be fogja tartatni a belső szabályokat és a jogállamot a párton belül. Elismeri, hogy nem foglalkoztak eleget a migrációval, de a zöld ügyeket szerinte igenis nyomták. Nagyinterjú.

Schiffer András most mindent elmond, amit eddig nem akart

2018. április 18. 07:47
Miért ment focimeccsre a jelöltállító kongresszus helyett? Miért nem tud már azonosulni az LMP-vel? Kiknek kellene pártot alapítaniuk? Miért nem lehet más a politika? A választási kampányban tett „némasági fogadalma” lejártával Schiffer András először az Azonnalinak mondja el, mi romlott el az LMP-ben, és hogyan nyerhette meg a párt első egyéni mandátumát egy ismeretlen vásárcsarnoki zöldséges. Nagyon nagy interjú.

LMP-s belharc: Schiffer állítja, nem fenyegetett senkit perrel

2018. április 9. 13:46
A Fidesz kétharmados győzelme után sokan az LMP-t hibáztatják, hogy nem léptek elegen vissza, ezért nyert meg néhány fővárosi körzetet a Fidesz. Hadházy Ákos, az LMP vasárnap este lemondott társelnöke azt nyilatkozta: ebben az is közrejátszott, hogy Schiffer András perrel fenyegette a jelölteket, ha visszalépnek. Schiffer az Azonnalinak cáfol, és azt mondja, Hadházyt viszont beperelné ezen állításáért.

Ki menti meg az ellenzéket?

2018. április 9. 12:59
Kétharmaddal tarolt a Fidesz. De mi lesz az ellenzékkel? Szavazás!

Mit keres Szanyi Tibor és Schiffer András együtt egy tárgyalóteremben?

2017. november 3. 14:35
A szólásszabadságot! Haris Éva azért perelte be a Szanyit, mert az MSZP-s EP-képviselő azt mondta egy interjúban: Harison keresztül akár a Fidesz is pénzelheti a Momentumot. A perben a szocialista politikust Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke képviseli. Schiffer azt mondja: róla is mondott olyanokat Szanyi, hogy beperelhette volna, de ez meg sem fordult a fejében, mivel a politikai vitákat nem a bíróságon kéne lejátszani.

Juhász Péter vs. Fekete-Győr András: több jámborságot a belvárosba!

2017. november 2. 19:29
András, beszélgessünk, miért nem állsz be mögém? A mondat nem egy pornófilmben, hanem hónapokkal a magyarországi választások előtt hangzott el egy ellenzéki szereplőtől. Új fordulatot vett a Momentum és az Együtt belvárosi cicaharca, amelyben még a beágyazottság is egészen más értelmet kapott!

Az osztrák kampány legnagyobb csodája

2017. október 15. 10:15
Milliárdos celeb-vállalkozó látta vendégül a saját plázájában Peter Pilzet, az osztrák Schiffer Andrást. Richard Lugner mindent bevetett: próbálta illegálisan megfinanszírozni tíz euróval a Zöldektől kilépett Pilz listáját, Pilz viszont iszlamizálódásról szónokolt, és Lugner mecsetépítési bizniszeivel vágott vissza. Az osztrák kampány legatipikusabb eseményén jártunk.

Jávor Benedek: Az EU léte fontosabb a magyar választás eredményénél

2017. szeptember 30. 14:54
Értelmezés kérdése, hogy hazaáruló vagyok-e – mondja az Azonnalinak Jávor Benedek, aki beterjesztőként jegyezte a Magyarországgal szemben a 7-es cikkes szankciós eljárást sürgető európai parlamenti határozatot. Szerinte a magyar választások marginális jelentőségűek ahhoz képest, hogy az EU tudja-e érvényesíteni az értékeit és az alapszerződést.

Hadházy Ákos: Örüljenek, ha visszavonulok

2017. augusztus 7. 11:52
Az LMP társelnöke szerint nincs mire várni, 2018-ban kormányt kell váltani, az ellenzéknek ehhez rá kell startolnia a bizonytalan és kormánypárti szavazókra. Hadházy Ákos szerint a fideszeseknek két választásuk van: vagy saját pártjukat, vagy Magyarországot árulják el. Nem kommentálja Schiffer András tevékenységét, hallgat a volt SZDSZ-es Haraszti Miklósra, elmondja, milyen volt fideszes mezei párttagnak lenni. Hadházy azt is elárulja, hány narancsos vodkától lesz jó kedve.

Hadházy Ákos: Az emberek nem feltétlenül énrám vágynak

2017. augusztus 3. 18:01
Elnézést kérek az egész állatpopulációtól – tette hozzá bűnbánóan az állatorvosból lett parlamenti képviselő, miután az Azonnalinak elárulta: milyen állatra hasonlít leginkább Orbán Viktor. Az LMP társelnöke beszélt arról is, lenne-e miniszterelnök, beáll-e pártja Karácsony Gergely mögé, és hiányzik-e neki elődje, Schiffer András.

Schiffer: Igaza volt Csurkának, a szakértelem bolsevista trükk

2017. július 28. 14:40
A Jobbik béruniójával és Botka László Fizessenek a gazdagok! szlogenjével is egyetért Schiffer András, aki a Jobbik ifjúsági tagozatának keszthelyi nyári táborában megjegyezte: egyetért „a nemrég elhunyt íróval”, amennyiben a szakértelem „olcsó bolsevista trükk”, ugyanis nem a parlamenti szószékre való. A beszélgetésen Török Gábor politológus a Fideszt dicsérte, Mirkóczki Ádám pedig beszólt a saját választóinak.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

1 2