nyelvvizsga
Akinek oltás után pozitív a PCR-tesztje, fertőzöttnek minősül, és karanténba kerül
Akinek oltás után pozitív a PCR-tesztje, fertőzöttnek minősül, és karanténba kerül

A miniszter a kormányinfón az Azonnalinak a főpolgármesterrel készített interjújára is reagált.

Kiszáll a magyar kormány az uniós vakcinabeszerzésből
Kiszáll a magyar kormány az uniós vakcinabeszerzésből

Gulyás Gergely szerint amúgy is van elég nyugati vakcina ahhoz, hogy a magyaroknak akár a harmadik, ismétlő oltást is be tudják adni. Május 25-én vége az ingyenes parkolásnak is, és pénteken dönthetnek arról, hogy engedélyezzék az állókoncerteket.

Oké, hogy nyelvvizsga nélkül is lehet diplomát szerezni, de hogy veszik azt át tízezrek a járvány közepén?
Oké, hogy nyelvvizsga nélkül is lehet diplomát szerezni, de hogy veszik azt át tízezrek a járvány közepén?

Sok egyetem még nem tudja, hogyan is juttassák el a nyelvvizsga nélkül kiadható diplomákat jogos tulajdonosaiknak. De melyik intézmény az, amelyik ragaszkodik a személyes átvételhez, hol döntenek a postázás mellett, és hogyan oldják meg az eskütételt azokon a szakokon, ahol ez kötelező? Megkérdeztük az egyetemeket.

A kormány három hónapra 70 százalékban átvállalja a rövidített munkaidőben dolgozók bérét
A kormány három hónapra 70 százalékban átvállalja a rövidített munkaidőben dolgozók bérét

Palkovics László kedden ismertette az Orbán Viktor által már hétfőn is bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszát: kiderült, mennyibe fáj majd a tizenharmadik havi nyugdíj, és az is: mégis diplomát kaphatnak az egyetemet nyelvvizsga nélkül elvégzők. A munkavállalókat és a munkáltatókat is kisegítenék. Részletek a cikkben!

Hála a jó égnek, hogy nem most kell eldöntenem, belépjek-e a Fideszbe! Navracsics Tibor az Azonnalinak
Hála a jó égnek, hogy nem most kell eldöntenem, belépjek-e a Fideszbe! Navracsics Tibor az Azonnalinak

Kilépne-e a Fideszből, ha kiteszik a pártot a Néppártból? Van-e még oda visszaút a Fidesz számára? Mi lesz a CEU-val? Ki a jobb főnök, Orbán Viktor vagy Jean-Claude Juncker? A nyugatiak nézik le a keletieket, vagy fordítva? Navracsics Tibor magyar EU-biztostól azt is megkérdeztük, kiállt-e a bírákat hozzá hasonlóan nyugdíjba küldő Lengyelországért a Bizottságban, és lesz-e ő még Veszprémben polgármester vagy EKF-kormánybiztos. Nagyinterjú Nagyszebenből.

Mi kéne ahhoz, hogy idegen nyelveken beszéljen a magyar?
Mi kéne ahhoz, hogy idegen nyelveken beszéljen a magyar?

Se az iskolai nyelvtan, se a nyelvoktatás nem segíti elő, hogy megtanuljuk más népek nyelveit. De akkor mi segítene? Hát mondjuk az, ha az osztrák határ menti falvak inkább a szomszéd falu kórusát hívnák meg falunapokon, nem a távoli erdélyi kórust.

Ésik Sándor
A nyelvvizsga előírása igazi kádári reflex

Az eredményt elvárjuk, erőforrást nem biztosítunk, eredmény meg mégis lesz, és nem kérdezzük meg, hogyan. A diák törjön be, álljon be a sorba, és intézzen magának nyelvvizsgát.

Mi olyan nehéz egy középfokú nyelvvizsgában? Megkérdeztük a tüntető diákokat
Mi olyan nehéz egy középfokú nyelvvizsgában? Megkérdeztük a tüntető diákokat

Fiatalok mentek az utcára pénteken azért, mert 2020-tól a felsőoktatásba kerülés feltétele lesz a középfokú nyelvvizsga. Na de vajon miért gondolják a tüntetők, hogy olyan nehéz letenni egy ilyen vizsgát a középiskola alatt? Erről kérdezte az Azonnali a diákokat, míg a velük demonstráló Herczeg Zoltán divattervező azt is elárulta: nyelvoktatásban vagy divatban jobb-e Magyarország. Videó!

Te mihez kötnéd az egyetemi felvételit?
Te mihez kötnéd az egyetemi felvételit?

Jövőre minimum középfokú nyelvvizsga kell ahhoz, hogy valakit felvegyenek egy magyarországi egyetemre. Az Azonnali szerint ez is kevés: szavazz, mit követeljen még a kormány a diákoktól!

A fideszesek nagy részét nem vennék fel egyetemre 2020 után
A fideszesek nagy részét nem vennék fel egyetemre 2020 után

Legalább egy középfokú nyelvvizsgát kell letenni ma Magyarországon, hogy diplomát kapjon az ember, 2020-tól pedig már az egyetemre se lehet majd enélkül bekerülni. Az Azonnali megnézte, hogyan állnak a nyelvvizsgákkal a parlamenti képviselők: frakciók szerinti bontásban mutatjuk be, hányan kapnák kézhez ma a diplomájukat az új szabályok szerint.