MSZMP
Ennek az országnak már rendes fasisztákra se telik
Ennek az országnak már rendes fasisztákra se telik

A nemzeti radikális Mi Hazánk kongresszusán minden maradt a régiben. Nemcsak a párt elnöke nem változott, hanem a retorikájuk is ugyanaz maradt. A rendszerváltás előtti szélsőbaloldali MSZMP-ét és a szélsőjobboldali Mi Hazánkot egyaránt az ellenségkép kreaálása, az ellenséggel való örökös harc teszi azonossá. Elmentünk a kongresszusra, ahol se a kávét, se a nagymagyarországos kitűzőt nem osztogatták ingyen.

Se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk Kádár János emlékét
Se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk Kádár János emlékét

1989. július 6-án halt meg a huszadik század második felének legmeghatározóbb magyar politikusa, Kádár János. Gyászszertartása legalább akkora eseménynek számított, mint Nagy Imre és társai újratemetése, melyet nem egészen egy hónappal korábban rendeztek meg. Tavaly, halálának harmincadik évfordulóján minimális diskurzus zajlott megítéléséről, idén azonban – amikor a rendszerváltás óta telt el ugyanennyi idő – nemigen beszélünk róla. Vagyis beszélünk, de másként.

Buzinkay György
Sosincsenek kéznél államférfiak, amikor kéne, a rendszerváltásnál se nagyon voltak

A rendszerváltó elit az ellenzékkel egyetemben a sefteléssel és a rövidtávú érdekeivel volt elfoglalva. Végső soron ezzel ágyaztak meg a 2010 utáni világnak is.

Új, harmadik rendszerváltás kell egy negyedik köztársaságba!
Új, harmadik rendszerváltás kell egy negyedik köztársaságba!

A rendszerváltás meccsének első félidejében, úgy tíz-tizenkét évig nem álltunk vesztésre. Az MSZP-s kormányoknak voltak hibái és tévedései, amik kinyitották a kaput a vezérkultusz számára, de semmilyen 2010 előtti bűn nem menti, ami 2010 után történt. Immár harmadik, újabb rendszerváltás kell, amely nem rendszer-visszaváltás, nem a 2010 előtti viszonyokat hozza vissza, hanem egy negyedik köztársaságot.

Hogyan lett a demokratikus ellenzék a rendszerváltás másodhegedűse?
Hogyan lett a demokratikus ellenzék a rendszerváltás másodhegedűse?

1989 nyarán a kerekasztal-tárgyalásokon az MSZMP, valamint az SZDSZ és a Fidesz álláspontjai a privatizáció kérdésében szinte teljesen fedték egymást. Magyarországon a Kádár-korszak nem volt más, mint a magyar harmadik út, a demokratikus ellenzék pedig akár tudattanul is eme út kiteljesítésén fáradozott. Egy kicsit még mindig haragszom rájuk – miközben minden fontos dolgot tőlük tanultam.

A liberális demokrácia híveinek előbb kellett volna gondolkozni
A liberális demokrácia híveinek előbb kellett volna gondolkozni

Roppantul fel tud idegesíteni, ha a „rendszerváltás” „kudarcát” azzal magyarázzák, hogy „azt hittük”, hamar el fogjuk érni az osztrák életszínvonalat, és ez nem történt meg. A fő baj az volt, hogy az alku résztvevői nem egyszerűen demokráciát akartak, hanem meg akarták határozni, hogy a váltás után milyen legyen a demokrácia. Így 2010 nem elkerülhetetlenül, de logikusan következett 1989-ből.

Öt keddi hír, amiről lemaradtál, ha nem csekkoltad a telefonod
Öt keddi hír, amiről lemaradtál, ha nem csekkoltad a telefonod

Nem volt időd híreket olvasni? Nem baj: ez történt kedden.

Techet Péter
Gyere vissza, FKGP!

Ma sokak szerint a Fideszt akkor lehetne leváltani, ha lenne vele szemben egy hiteles, jobbközép, polgári erő. Ilyen lehetne ma egy FKGP. Mindenben Torgyánnak volt igaza?