Most-Híd
A korábbi magyar igazságügyi minisztert gyanúsították meg korrupcióval Szlovákiában
A korábbi magyar igazságügyi minisztert gyanúsították meg korrupcióval Szlovákiában

Gál Gábor az azóta megszűnt Most-Híd párt képviselőjeként töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot, most minden vádat tagadott.

Most akkor hány magyar él Szlovákiában? A magyar egységpárton belül sem látják egyformán
Most akkor hány magyar él Szlovákiában? A magyar egységpárton belül sem látják egyformán

Abban azonban egyetértés van, hogy lassult a magyarok fogyása. Van, aki szerint ez a Most-Híd vegyespártnak köszönhető, és van, aki szerint a magyar kormánynak.

Két hónapja alakult, a magyarországi belpolitika miatt áll a bál a felvidéki magyarok egységpártjában
Két hónapja alakult, a magyarországi belpolitika miatt áll a bál a felvidéki magyarok egységpártjában

A politikusok megegyeztek, hogy nem fogják kommentálni a magyarországi választási kampányt, mégis vannak köztük, akik nyíltan a Fidesz mellett állnak.

Renczes Ágoston
Egy árulás eredménye: formálisan is vége Bugár Béla egykor ígéretes projektjének, a Most-Hídnak

A létrejötte óta árulózott Híd valóban elkövetett egy árulást, de nem azt, amivel vádolják: a saját választóit és velük a saját lényegét árulta el.

Végre tényleg megalakul a felvidéki magyarok közös pártja, a Szövetség
Végre tényleg megalakul a felvidéki magyarok közös pártja, a Szövetség

Több mint egy éves, fordulatokban gazdag tárgyalássorozat után megállapodott az MKP, a Híd és az Összefogás.

Magyarország többet profitál a határon túliakból, mint amennyi pénzzel támogatja őket
Magyarország többet profitál a határon túliakból, mint amennyi pénzzel támogatja őket

Hogyan sikerült megegyezni a közös felvidéki magyar párt létrehozásáról, és hol tartanak most a tárgyalások? Miért nem kell a határon túli magyar politikusoknak állást foglalni magyarországi belpolitikai kérdésekben? Miért fontos, hogy a magyar állam támogassa a határon túli magyar közösségeket? Mózes Szabolcs, a felvidéki Összefogás elnöke arról is beszél, kell-e valamilyen politikai elvárást teljesíteniük a Magyarország által támogatott szervezetnek. Interjú.

Mennyire kell tudnia angolul Magyarország miniszterelnökének?
Mennyire kell tudnia angolul Magyarország miniszterelnökének?

Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét, az ellenzék potenciális miniszterelnök-jelöltjét elkezdte támadni a Fidesz, amiért nem beszél olyan jól angolul, mint Orbán Viktor. De vajon mennyire akadály ez egy miniszterelnök esetén? Mit csinálnak a nemzetközi találkozókon és fogadásokon az ilyen politikusok? Korábbi diplomatákkal, külügyminiszterekkel és európai integrációs tárgyalásokon résztvevő politikusokkal jártunk utána!

A magyar kormány nem várhat vakságot a határon túli magyaroktól a támogatásokért cserébe
A magyar kormány nem várhat vakságot a határon túli magyaroktól a támogatásokért cserébe

Agócs Attila egy hátrányos helyzetű felvidéki régió kisvárosának polgármestereként igyekszik részt venni a szlovák politikában a parlamenten kívüli Most-Híd alelnökeként. Mi volt a Híd sikerének a kulcsa és mi okozta a bukását? Mit gondol Gyimesi Györgyről? Hogyan kellene viszonyulnia a szlovákiai magyar politikának Orbán Viktorhoz? Hogyan lehet egyszerre liberálisnak és konzervatívnak lenni? Interjú.

„Matovič egy vizionárius, Orbán valamit nagyon jól csinál”
„Matovič egy vizionárius, Orbán valamit nagyon jól csinál”

A magát keresztény-konzervatívnak tartó Gyimesi György egy szlovák párt képviselőjeként szólal fel a magyar ügyekért a pozsonyi parlamentben. Hogyan látja a szlovákiai magyar politika elmúlt harminc évét? Milyen hatással van szerinte a magyarországi politika a felvidéki magyarok életére? Miért tartják őt sokan radikálisnak? Milyen dolgozni Igor Matovičcsal? Interjú.

Bejutna a szlovák parlamentbe az új közös magyar párt egy friss felmérés szerint
Bejutna a szlovák parlamentbe az új közös magyar párt egy friss felmérés szerint

A március végén létrehozott Szövetség először szerepelt közvélemény-kutatásban, ami pont a bejutási küszöb fölé mérte a pártot. A kormánykoalíció pártjai egy kivétellel megsínylették kormányválságot, a szétszakadt szlovák szélsőjobb pedig parlamenten kívül maradna.

1 2 3