Molnár Gyula
Volt MSZP elnök lépett be a DK-ba
Volt MSZP elnök lépett be a DK-ba

Molnár Gyulát már korábban kizárták a pártból, az előválasztáson Orosz Annával szemben maradt alul a XI. kerületben.

Szanyi Tibor előválasztást értékel: Egy milliárdos oligarchának és egy Orbán-klónnak lehet csápolni
Szanyi Tibor előválasztást értékel: Egy milliárdos oligarchának és egy Orbán-klónnak lehet csápolni

Az exszocialista Szanyi Tibor szerint volt pártjának tagjai korábban Kádár Jánost, most pedig Horn Gyulát hagyják megalázni, és aki még az MSZP-ben igaz baloldali értékrendű maradt, annak az ő pártjához, az ISZOMM-hoz kell csatlakoznia.

Ezúttal egy momentumos elnökségi tag mögé áll be a Jobbik Budapesten
Ezúttal egy momentumos elnökségi tag mögé áll be a Jobbik Budapesten

A budapesti 18-as választókerületben a Momentum elnökségi tagják, Tóth Endrét támogatják majd Jakab Péterék az előválasztáson.

Ki legyen Áder után az új köztársasági elnök?
Ki legyen Áder után az új köztársasági elnök?

2022-ben még az országgyűlési választás előtt a parlament új köztársasági elnököt fog választani, aki ha akar, megkerülhetetlen szereplőjévé is válhatna a politikának. De ki legyen az?

Mi szükség van még ma az MSZP-re? Mesterházy vs. Tóth az Azonnalin!
Mi szükség van még ma az MSZP-re? Mesterházy vs. Tóth az Azonnalin!

Mit tanulnának Molnár Gyulától? Mekkora tétben fogadnának saját győzelmükre? Egyáltalán, mi szükség van még szerintük a szocialista pártra ma Magyarországon? Az Azonnali az MSZP két elnökjelöltjét, Mesterházy Attilát és Tóth Bertalant kérdezte.

Kiss Brigi
Balliberálisok: egy szakítás háttere

Frakció nélküli „frakcióvezető” által aláírt titkos dokumentum, újabb hátba szúrások és félretájékoztatás: a Balliberálisok című sorozat újabb részéből kiderül, miért dobta Anett Tímeáékat.

Dúró Dóra ellen is fegyelmi indulhat a Jobbikban
Dúró Dóra ellen is fegyelmi indulhat a Jobbikban

Nem csak Toroczkai ellen indul fegyelmi eljárás a Jobbikban az általa alapított radikális vonalat képviselő platform miatt. Az Azonnali jobbikos forrásokból megtudta: Dúró Dóra is fegyelmi eljárásnak nézhet elébe. Ő egyébként az egyetlen, aki országgyűlési képviselőként csatlakozott a főként jobbikos polgármesterekből álló platformhoz. A többi ellenzéki pártban sem rózsás a helyzet, az MSZP és az LMP is fegyelmiktől hangos.

Kiss Brigi
Itt a Balliberálisok, a legjobb politikai szappanopera

Titkos pénzügyi megállapodás, hátbaszúrások, kilépések: a Balliberálisok című politikai szappanopera pénteki epizódja igencsak szórakoztatóra sikeredett. És hol van még a nap vége!

Négy órába telt az MSZP-nek kiszenvednie ezt az egy mondatot
Négy órába telt az MSZP-nek kiszenvednie ezt az egy mondatot

Se megerősíteni, se cáfolni nem kívánta az MSZP az Azonnali értesülését, miszerint beállnak Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mögé. A párt lapunknak egyetlen egy mondatban foglalta össze mindezt. De micsoda mondatban!

Dömsödi: Nagy a baj, már rám is szükség van a demokrácia megmentéséhez
Dömsödi: Nagy a baj, már rám is szükség van a demokrácia megmentéséhez

Hírességgel erősített az LMP: az egykori tévés műsorvezető, jelenlegi polgármester Dömsödi Gábor lesz a párt jelöltje Nógrád megye 1. választókerületében. Az erősítés itt most sokszorosan igaz, hiszen Nógrádban elég gyatrán állt és áll a zöldpárt. Hogy Dömsödi tényleg erős jelölt lehet, nem csak ő maga állítja, hanem Molnár Gyula, az MSZP elnöke is, aki az Azonnalinak válaszolva elképzelhetőnek tartja, hogy tárgyaljanak arról: Dömsödi közös baloldali jelölt legyen.