+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2020. március 13. 18:46
A jobbikos képviselő Manfred Weberrel együtt megértő a válsághelyzetet látva, a radikális jobboldaliak egyike viszont már köhög is (bár nem koronavírusos szerinte), Traian Băsescu pedig tudja, miként oldja meg Orbán a vírushelyzetet.
2020. március 10. 15:14
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülését a koronavírus miatt áthelyezték Brüsszelbe, de így is sokan otthon maradtak. Akik eljöttek, olyan okos dolgokról vitáznak, minthogy „jó lenne, ha jönne a vakcina”, de egy képviselőt az zavart, hogy gyerekének iskolája még nem zárt be Brüsszelben. Az Európai Parlament feleslegessége rendkívüli helyzetekben mutatkozik meg leginkább.
2020. január 17. 17:33
A „bölcsek” még azért nem döntöttek, mert nem is ők fognak dönteni. A Néppárt és a Fidesz most egymást zsarolhatja, és a meccsben eldől, ki enged, és majd ennek megfelelően kapják meg a véleményüket felülről a „bölcsek”.
2020. január 14. 12:50
Az Európai Néppárt frakcióvezetője elhárította a Fidesz jövőjével kapcsolatos kérdéseinket Strasbourgban azzal, hogy ez nem a frakció, hanem a pártcsalád döntése, de szerinte eleve nincs Orbánnak túl sok mozgástere.
2019. november 26. 13:41
Az EPP frakcióvezetője szerint pártcsaládja kész a párbeszédre a Fidesszel, az pedig ha akarja, még mindig tisztázhatja magát, habár a CEU ügyében még mindig nem kaptak világos válaszokat.
2019. szeptember 18. 15:18
„Van itt valaki, aki szeretne kínai, afrikai, vagy amerikai módon élni? Én az európait választom!” – mondta a Fidesz szerint a liberálisoknak behódoló Manfred Weber.
2019. szeptember 18. 14:43
A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták, és lehet, hogy majd át is kell nevezni: ha rajtad múlna, mi lenne a poszt új neve? Ez a hét kérdése az Azonnalin!
2019. augusztus 10. 07:52
Az Európai Néppárt egykori Spitzenkandidatja szerint a francia államfő és a magyar kormányfő „szövetségén” bukott meg az ő bizottsági elnöksége. A CSU politikusa úgy véli: Orbán és Macron ezzel nagy károkat okozott az európai demokrácia ügyének.
2019. augusztus 1. 18:43
Az Európai Bizottság élére választott német politikus személyesen ment el Zágrábba. Ez ismételten mutatja: a német konzervatívok számára felértékelődött – a visegrádiak renitenskedései miatt – Horvátország és különösen Andrej Plenković. Az EB-elnök az Azonnali értesülései szerint azt is megköszönte a horvátoknak, hogy nem álltak be a visegrádiak közé. Egyben megígérte: támogatja a délkelet-európai ország schengeni felvételét.
2019. július 17. 08:10
A nagy orbáni siker, amitől a Fidesz propagandagépezete zeng, nem más, mint hogy egy Junckernél is liberálisabb, föderalistább, merkelistább jelöltet szavaztak meg a Bizottság élére.
2019. július 13. 09:19
Még mindig csalódott kudarca után az Európai Néppárt egykori csúcsjelöltje, de Manfred Weber ennek ellenére is beáll Ursula von der Leyen mögé.
2019. július 9. 08:30
Az EP-választásos tweetek száma 273 százalékkal nőtt az öt évvel ezelőtti szavazás ideje alatt írt bejegyzések számához képest.
2019. július 6. 19:59
Próbálja újra nőként, dirndliben? Vizsgálja bölcsként Orbánt? Nézzen magába? Ez a hét kérdése az Azonnalin!
2019. július 2. 19:50
A vasárnapi esti maratoni ülés után kedden újra összeült az Európai Tanács, ezúttal sikerült dűlőre jutni: Manfred Weber beismerte vereségét, Orbánt és Macront vádolja azzal, hogy megölték a Spitzenkandidat-folyamatot.
2019. július 2. 17:57
A konzervatív, euroszkeptikus ECR jelöltje, Jan Zahradil a Fidesznél házal, hogy támogassák őt az Európai Parlament elnökének. Bár Zahradil szimpatikus nekik, a Fidesz egyelőre a néppárti álláspontra vár az ügyben, pedig legutóbb is kihátráltak a hivatalos néppárti Spitzenkandidat, Manfred Weber mögül. Jan Zahradil és Hidvéghi Balázs válaszoltak az EP-ben az Azonnalinak.
2019. július 2. 13:02
A holland politikus saját hazájában visszahozta a bukás széléről a szociáldemokratákat, azaz egyáltalán nem lehet bukással vádolni. Ellentétben a színtelen, bár nem szagtalan Manfred Weberrel, Timmermans elkötelezett európai, aki nem tűrné a kelet-európai autoriter politikusok élősködését saját népük szabadságán és a nyugat-európaiak pénzén.
2019. július 1. 14:34
Általában az EU-nak fog ártani, ha a választások eredményétől jelentősen eltérő vezetés alakul ki.
2019. július 1. 12:37
Vasárnap estétől kezdve hétfő délig tárgyaltak az Európai Tanács tagjai az EU-s csúcspozíciókról: eredmény nélkül.

összesen: 114 db | 18 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7