lakhatás
Lévai Julianna
Van jogod, ha van lóvéd – avagy szabadpiac és lakhatás

A magukat a szabadság bajnokainak kikiáltó libertáriusok nem a lakhatás, mint alapvető szabadság (!) jog mellett lobbiznak, hanem a piac korlátlan uralmáért az állammal, de pláne, az egyénnel szemben.

Vági Márton
Alapjog-e a lakhatás? Viszontválasz Büttl Ferencnek

Én laikusként is írtam négy javaslatot, melyekről azt gondolom, hogy hellyel-közzel komplexek, hiszen a keresleti és a kínálati oldalra is kitértek, előbbit növelnék, utóbbiak helyzetét javítanák, miközben a magántulajdont is tiszteletben tartanánk. Nincs nálam a bölcsek köve, nem vagyok tévedhetetlen, közel sem biztos, hogy az én javaslataim a jó javaslatok. Sajnálom, hogy a téma szakértője megoldási javaslatokra alig tér ki, azokat nem fejti ki, pedig én szívesen olvastam volna arról is, a legtoxikusabb tanár-diák viszonyra hajazó kioktatás helyett.

Büttl Ferenc
Cikkírás előtt érdemes tájékozódni – válasz Vági Mártonnak

Csúnya dolog, amikor valaki aki jártasabb az adott területen (szakpolitikai), mint a vitapartnere, kioktatja az illetőt – én most mégis ezt fogom tenni. Mert az is csúnya, nagyon csúnya dolog, hogy valaki úgy ír cikket egy adott témában, hogy a minimális ismeretekkel sem rendelkezik az adott területet illetően.

Vági Márton
Baloldali populizmus helyett valódi megoldást kellene kínálni a lakhatási válságra

Ki kell mondani, a lakhatás nem alapjog, a lakhatási válságot pedig nem az Airbnb okozza. A város nem mindenkié, a civilizált körülmények közötti életnek van egy alapfeltétele: az, hogy mi magunk is civilizáltak legyünk.

Lakhatási minimumot követel 10 lakhatási szervezet
Lakhatási minimumot követel 10 lakhatási szervezet

Céljuk, hogy hosszú távon kiszámítható, a szociális különbségeket csökkentő lakhatási szakpolitika valósuljon meg. Ennek érdekében felkeresték mindegyik pártot egy összesen 20 pontból álló javaslatcsomaggal.

Bencsik János: Nem vagyunk populisták, amiért azt követeljük, hogy nyugdíjprémium helyett hallgatói prémium legyen
Bencsik János: Nem vagyunk populisták, amiért azt követeljük, hogy nyugdíjprémium helyett hallgatói prémium legyen

Az államnak ahelyett, hogy a nyugdíjasok szavazatait próbálná megvásárolni a nyugdíjprémiummal, az erre szánt 200 milliárd forintot inkább a járványt leginkább megszenvedő egyetemistákra kellene költenie – mondja az exjobbikos Bencsik alapította Polgári Válasz, ami országos aláírásgyűjtést indít ennek érdekében. Bencsik szerint nem populizmus, hogy az időseknek beígért pénzt a fiataloknak adnák, sőt, ez annak a politikai tabunak a megdöntése, hogy nem beszélünk arról, hogy mindenki a nyugdíjasok szavazatát akarja megvenni a demagóg, egymásra licitáló ígéreteivel.

Hivatalosan is lemondott a svéd miniszterelnök. Mi jön most?
Hivatalosan is lemondott a svéd miniszterelnök. Mi jön most?

​Túlél-e a remek tárgyaló hírében álló Stefan Löfven? Vagy szélsőjobbos támogatással jön a jobboldali kormány? Egyáltalán szélsőjobbosok-e még a svéd szélsőjobbosok? És mi a baj a svéd kormánybuktatást is előidéző albérletpiaccal? Kérdések és válaszok a svéd kormányválság közepén.

Fegyverpárti, konzervatív exzsaru vezeti a New York-i polgármesteri előválasztást
Fegyverpárti, konzervatív exzsaru vezeti a New York-i polgármesteri előválasztást

A Black Lives Matter-mozgalom kitermelte saját ellenzékét a városban: a brooklyni polgármester, Eric Adams szerint a tavaly George Floyd halála miatt tüntetőknek alapvetően igazuk van, de a külvárosi bűnözés és fegyveres erőszak ugyanakkora probléma, mint a rasszista rendőr.

Budapest főépítésze: Nagy házakat erős emberek építenek, a városépítő legyen tökös, de konszenzuskereső!
Budapest főépítésze: Nagy házakat erős emberek építenek, a városépítő legyen tökös, de konszenzuskereső!

Erő Zoltán 2020 januárja óta Budapest főépítésze. Az Azonnalinak elmondta: erős szándék van a fővárosban arra, hogy kétsávosítsák a Rákóczi utat, a Fudan Egyetemről pedig nehezen elképzelhető, hogyan illene bele a Diákváros eredeti terveibe. A városépítés logikájáról a SimCity nevű videójátékból is sokat tanult, nagy házakat szerinte erős emberek építenek, a városépítésre viszont tökös, de konszenzuskereső politikusok kellenek. Interjú!

A kormány szép csendben mégis meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot
A kormány szép csendben mégis meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot

Szakértők és aktivisták írtak egy törvényjavaslatot, az ellenzék közösen beadta a parlamentben, a kormány meg szép csendben rendeletbe is foglalta azt. Ritka jelenség ez Magyarországon.

1 2 3