Kubatov-lista
Egri Ügyek: Már nem ajánlóívekre gyűjt aláírásokat a Fidesz
Egri Ügyek: Már nem ajánlóívekre gyűjt aláírásokat a Fidesz

Az újság szerint megtévesztik az aláírókat azzal, hogy nem tájékoztatják őket, valójában milyen listára adják meg az adataikat.

Pálinkás József: Nekünk nem voltak Kubatov-listáink ahhoz, hogy 60 ezer ajánlást gyűjtsünk össze az indulásomhoz
Pálinkás József: Nekünk nem voltak Kubatov-listáink ahhoz, hogy 60 ezer ajánlást gyűjtsünk össze az indulásomhoz

Megvan az első nagy név, aki elhasalt a miniszterelnök-jelölti előválasztáson: az Új Világ Néppárt vezetője, Pálinkás József nem tudta összeszedni az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást. Az MTA volt elnöke szerint a pályát az ellenzéki pártok eleve úgy alakították ki, hogy az nekik lejtsen, de nincs ezért harag, és azt sem bánta meg, hogy elindult a miniszterelnökségért, noha ennek az előválasztásnak sose volt híve. Ha mégis bejutna 2022-ben a parlamentbe, csak bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna kormányzati szerepet, de már úgy gondolja, a nála fiatalabb generációnak kell átvenni a stafétát a politika élvonalában. Interjú!

Ésik Sándor
Visszataszító képződmény helyett profizmusra lenne szükség az ellenzéknél

Orbán Viktor a hatalmát, pontosabban annak stabilitását annak köszönheti, hogy fő ellenfelei között még mindig az „én értelmiségi vagyok és majd nyilatkozok valamit” mentalitás érvényesül, nem pedig a profi tervszerűség.

Így listázza a Fidesz a választópolgárokat: Egerben került elő a bizonyíték
Így listázza a Fidesz a választópolgárokat: Egerben került elő a bizonyíték

Az egri városházán nemcsak a Kubatov-lista frissítésére szolgáló, választópolgárokat profilozó lista került elő, hanem a 2014-es ajánlóívek is, amelyeket rég meg kellett volna semmisíteni.

Mit adtak nekünk az amerikaiak?
Mit adtak nekünk az amerikaiak?

Miért ciki „libsinek lenni”? Mi köze a Kubatov-listának a Republikánus Párthoz, és miért van rendben Amerikában az, ami nálunk már kiakasztja a demokráciaféltés-mutatót? Erről szól az Itt van Amerika, aminek az elolvasása után biztosan nem fogod ugyanolyan szemmel nézni a propagandisták megmondását a közpénzmédiában.

Ésik Sándor
Arra a fényképre lehet, hogy egy német rendőr is kiment volna

Egy „makulátlan civilként” kampányoló jelöltet tiltott adatbázis-építésen érni, de akár csak annak gyanújába keverni telitalálat. Ez attól nem lesz jogszerű, hogy a Fidesz állami és egyéb adatbázisokat használva kampányol.

Gyurcsányék konzultációt indítanak, hogy megszavazzák-e a DK-sok von der Leyent
Gyurcsányék konzultációt indítanak, hogy megszavazzák-e a DK-sok von der Leyent

Aki részt venne Gyurcsány Ferencék konzultációjában, annak számolnia kell azzal, hogy felkerül a párt Kubatov-listájára.

Már SMS-ben is mozgósít az EP-választásra a Fidesz kampánygépezete
Már SMS-ben is mozgósít az EP-választásra a Fidesz kampánygépezete

Telefonon és SMS-ben is mozgósít a Fidesz két nappal a május 26-i EP-választás előtt.

Itt az első Azonnali-lista: a legfontosabb listák listája!
Itt az első Azonnali-lista: a legfontosabb listák listája!

Átgondoltuk, kitaláltuk, mérlegeltünk. Elmondjuk, mik azok a listák, amikről érdemes beszélni.