késés
Kormányhatározat van róla, már utaznunk kellene Navracsics Tibor álmán, a balatoni körvasúton
Kormányhatározat van róla, már utaznunk kellene Navracsics Tibor álmán, a balatoni körvasúton

Szeretné körbevonatozhatóvá tenni a Balatont – mondta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek. 2016-ban a kormány egyszer már határozott erről, de a fejlesztés – sok mással együtt – azóta sem valósult meg. Az elektromos katamaránokat is 2022-re ígérték a tóra, egyelőre ezekből sem látni egyet sem.

Az első nyári hétvége reggelén összeomlott a vasúti közlekedés Budapest és a Balaton között
Az első nyári hétvége reggelén összeomlott a vasúti közlekedés Budapest és a Balaton között

Olvasónk jelezte, hogy már fél órája várja a vonatot Székesfehérváron, ami még el sem indult Budapestről.

Pár hétig kevesebb Pfizer-vakcina jön az EU-ba, de ígérik, a vállalásukat tartani fogják
Pár hétig kevesebb Pfizer-vakcina jön az EU-ba, de ígérik, a vállalásukat tartani fogják

2020 nyarán még alig volt olyan EU-tagállam, amely rendelni akart volna azon oltásokból, amelyekkel december 27-e óta lényegében EU-szerte oltanak. A Pfizer szerint február eleje után felpörög a gyártás, addig viszont csökkenhet.

Mennyit szívnak az utasok a csigalassú MÁV miatt?
Mennyit szívnak az utasok a csigalassú MÁV miatt?

Napi szinten késnek a vonatok, követhetetlen a menetrend, a jegyvásárlás néha nem sikerül. Elegük van a MÁV utasainak, úgyhogy tüntettek. Egy órás késéssel. Videó!

Ezért ne késd le soha a repülődet!
Ezért ne késd le soha a repülődet!

Vagy ha egyszer már lekésted, semmiképp se fuss utána!