kerekes vica
Mit tiltsanak be még a szlovákok?
Mit tiltsanak be még a szlovákok?

Törvényt alkotott arról a szlovák parlament, hogy ne lehessen a magyar himnuszt énekelni például focimeccseken. Mit tiltsanak be még? Ez a hét kérdése, szavazz!

„Eladhatnám magam az anyaországba vágyó kisebbségiként, de minek?”
„Eladhatnám magam az anyaországba vágyó kisebbségiként, de minek?”

Szlovákiában és Csehországban celebnek számít, Magyarországon inkább színésznőként van jelen Kerekes Vica, aki a jövő héten mozikba kerülő Apró mesék egyik főszerepét játssza. A felvidéki magyar Kerekessel gyors váltással beszéltük ki a filmet, Trianont, a határon túli létet és azt, kinek szurkol majd a szlovák-magyaron.

Még a géppuska hangja is rendben van – kritika az Apró mesékről
Még a géppuska hangja is rendben van – kritika az Apró mesékről

Szász Attila történelmi filmjében olyan történt, ami Magyarországon csak ritkán: egyszerre van minden a helyén a történettől a színészeken át egészen az effektekig. A II. világháború utáni szétbombázott és kaotikus Budapest szinte megszólal, annyira szépen jelenik meg, miközben ennyi, kamera előtt természetesen mozgó magyar színészt még nem láttunk filmben.