katolicizmus
Olasz vallási ünnepek: kaotikus minden, mégis működik, pont mint Olaszország
Olasz vallási ünnepek: kaotikus minden, mégis működik, pont mint Olaszország

Temperamentumos Jézus, húsvéti extázis, a járókelőket zaklató vörös ördögök. Az életigenlő déli kultúra a keresztény ünnepeket is máshogy értelmezi. De hogyan kerülenek zsidó maskarák egy húsvéti ünnepségre?

Fundamentalista katolikus háttérember áll Merkel pártjának kancellárjelöltje mögött
Fundamentalista katolikus háttérember áll Merkel pártjának kancellárjelöltje mögött

Armin Laschetet, a CDU/CSU kancellárjelöltjét szokás a merkeli centrista politika folytatójának tartani. Nemcsak az szól ez ellen, hogy a politikus egy tisztán jobboldali kormányt vezet a tartományában, és nagyon közel áll a nagyipari körökhöz, de legfontosabb háttérembere kapcsán is sejthető: Laschet sokkal inkább jobbra áll Merkeltől. De ki az a fundamentalista katolikus ifjú politikus, aki Laschet szürke eminenciásának számít?

Ágoston Dániel
A reformer pápa és a gyanús buzik

Ferenc pápa szerint a bűnös melegpárok nem méltóak az áldásra. Valódi reform az egyházzal kapcsolatban akkor lesz, amikor ténylegesen tökmindeggyé válik, mit mond a Vatikán a melegekről.

Alkotmányos válságot okozol Írországban, ha miniszter vagy, és szülnél
Alkotmányos válságot okozol Írországban, ha miniszter vagy, és szülnél

A jelenlegi alkotmány értelmében Helen McEntee igazságügyminiszter nem hiányozhatna az ír parlamentből, ugyanis a terhessége erre nem jogosítja fel.

Macron a francia baloldal egykori harcát vívja az iszlám ellen, de ezt sok baloldali ellenzi
Macron a francia baloldal egykori harcát vívja az iszlám ellen, de ezt sok baloldali ellenzi

Franciaországban vita robbant ki, miután az oktatási miniszter szerint vissza kell szorítani az egyetemi világban „az iszlamo-baloldalt”. A frontvonalak azonban nem követik a bal-jobb-szembenállást, az oktatási miniszter ellen és mellett is megszólalt több baloldali értelmiségi is. Mi áll az új francia kultúrharc hátterében?

Techet Péter
A katolikus egyház egy globális és szociális háttérhatalom, és ezt Ferenc pápa is tudja

Ferenc pápa ismét kiadott egy enciklikát, ami az 1891-ben megindult katolikus társadalmi tanításba illeszkedik: a pápa kiállt a szolidaritás és igazság mellett, mind a jelenlegi menekültkérdésben, mind a gazdaságban. A katolicizmus megint a nacionalizmussal és a kapitalizmussal szemben fogalmazza meg magát?

A katolikusok segíthetik győzelemhez Joe Bident
A katolikusok segíthetik győzelemhez Joe Bident

Joe Biden lehetne az Egyesült Államok második katolikus elnöke John F. Kennedy után. De hat-e a demokrata jelölt vallása annyira a katolikus szavazókra, hogy többségben őrá szavazzanak?

A pápa elengedi a koronavírusban megfertőzöttek bűneit
A pápa elengedi a koronavírusban megfertőzöttek bűneit

Rendkívüli pápai dekrétum hirdette ki, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén gyónás nélkül is teljes bűnbocsánatot nyernek a koronavírusban megfertőződött emberek.

Százötven éve tévedhetetlen a pápa – de mit is jelent ez pontosan?
Százötven éve tévedhetetlen a pápa – de mit is jelent ez pontosan?

Noha sokak számára valamiféle középkori maradiságnak tűnik, a pápák tévedhetetlenségét százötven éve mondta ki az első vatikáni zsinat. Nem holmi maradiság, hanem a korszak kihívásaira való válasz volt a cél. Az, hogy a katolikus egyház a nemzetállamokkal és nacionalizmussal szemben meg tudta őrizni a függetlenségét, sokban ennek köszönhető.