jóslat
Ezek a dologok valósultak meg a 2020-as várakozásainkból
Ezek a dologok valósultak meg a 2020-as várakozásainkból

2020. január 1-én publikáltunk egy cikket „11 ok, amiért örülünk 2020-nak” címmel, aztán jött a koronavírus-járvány. Megnéztük, mi valósult meg a vírus előtti idők várakozásaiból.

A TikTokon szívatja a moldovai elnököt a kihívója, mert az azzal kampányolt, hogy egy nő tojásból jósolt neki győzelmet
A TikTokon szívatja a moldovai elnököt a kihívója, mert az azzal kampányolt, hogy egy nő tojásból jósolt neki győzelmet

Tojásból jósolta meg egy gagauz nő, hogy Igor Dodon nyeri a moldovai elnökválasztás első fordulóját, ez azonban nem jött be. Most már kihívója, Maia Sandu győzelmét látja előre a jósnő, Sandu pedig közben a TikTokon trollkodja szét a történteket.

Hét dolog, amit helyesen tippeltünk meg előre a koronavírus hazai kezeléséből
Hét dolog, amit helyesen tippeltünk meg előre a koronavírus hazai kezeléséből

Január végén szatirikus cikkben képzeltük el, hogyan kezeli majd a hazai média és politika a koronavírus megjelenését. Mivel már benne vagyunk a járvány közepében, nézzük meg, miben lett igazunk!