indonézia
Magyarországról is dolgozott egy aktivisták és újságírók ellen illegálisan kémkedő, izraeli hekkercég
Magyarországról is dolgozott egy aktivisták és újságírók ellen illegálisan kémkedő, izraeli hekkercég

A Candiru nevű cég a Microsoft és a torontói Citizenlab digitális elemzése szerint erősen jelen van Magyarországon is, magyar áldozat azonban nem ismert.

Folyamatosan csökken a burkát betiltani akarók száma Svájcban, pedig muszlimok is támogatják
Folyamatosan csökken a burkát betiltani akarók száma Svájcban, pedig muszlimok is támogatják

Svájcban vasárnap három kérdésről is lesz népszavazás. A legnagyobb viták a burkák betiltását övezi. Miközben pár hónapja még a lakosság kétharmada támogatta az ötletet, mostanra a két tábor közötti verseny annyira szorossá vált, hogy a végén még a burka betiltásának ötlete el is bukhat.

Kicsit lemaradva, de sikeresen vette a tesztelés középső szakaszát az egyik kínai koronavírus-vakcina
Kicsit lemaradva, de sikeresen vette a tesztelés középső szakaszát az egyik kínai koronavírus-vakcina

A Sinova Biotech azután tette a bejelentést, hogy az európai és az amerikai vakcina késői fázisú tesztjei már sikeresnek bizonyultak.

Horváth Csaba Barnabás
Mi gátolja Kína hegemónná válását?

Amikor azt nézzük, hogy leváltja-e Kína az USA-t a világhegemón szerepben, nem elég csak a két országra figyelni: szövetségeseikre is kell. Ebben pedig az USA előnye ma is egyértelműnek látszik.

A WTO elé citálja Indonézia az EU-t
A WTO elé citálja Indonézia az EU-t

A szigetország szerint tisztességtelen a pálmaolajra vonatkozó EU-s direktíva, ezért indít jogi eljárást.

Könnygázzal oszlatták fel a szabad szexért tüntető tömeget Indonéziában
Könnygázzal oszlatták fel a szabad szexért tüntető tömeget Indonéziában

Pénteken megszavazhatják az új büntető törvénykönyvet, ami szerint még a vadházasságot is börtönnel lehetne büntetni. A turizmuson is meglátszhat.