igazságügyi minisztérium
Válaszolt a kormány: Főszabály szerint nem marad el sehol a választás
Válaszolt a kormány: Főszabály szerint nem marad el sehol a választás

Mint korábban megírtuk, az Igazságügyi Minisztérium egy friss rendelete akár a választások elmaradásával is számol a veszélyhelyzet miatt.

Völner Pál: A végrehajtás minősége jelentősen befolyásolja a jogba vetett bizalmat
Völner Pál: A végrehajtás minősége jelentősen befolyásolja a jogba vetett bizalmat

Mindezt 2016-ban írta a korrupció gyanúja miatt december 7-én lemondott államtitkár. A végrehajtás módosítása kapcsán azt is megjegyezte Völner, hogy a végrehajtás hatékonyságának növelése érdekében erősítették meg az állami kontrollt a szervezet felett és lényeges változásnak tarotta, hogy a módosítás értelmében a kinevezések határozatlan helyett határozott időre szóltak, amire a jelentkezőknek pályázniuk kellett.

A hét kérdése: ki adhat mostantól engedélyt lehallgatásra?
A hét kérdése: ki adhat mostantól engedélyt lehallgatásra?

A miniszterhelyettesről még júliusban mondta azt Varga Judit, ő intézi ezeket a dolgokat. De kire maradhat a nemes feladat?

Évi 28 millió forintért nem válaszolja meg az Igazságügyi Minisztérium egyetlen kérdésünket sem
Évi 28 millió forintért nem válaszolja meg az Igazságügyi Minisztérium egyetlen kérdésünket sem

Közérdekű adatigénylést adtunk be, hogy megtudjuk: hány ember munkájába és mennyi pénzbe kerül a minisztériumi sajtóosztály munkája, amely sosem méltatja válaszra az Azonnalit, még nyilvános telefonszáma sincs.

Hogyhogy 2014-ben nem vette észre a Fidesz, hogy alkotmányellenes lenne az Isztambuli Egyezmény?
Hogyhogy 2014-ben nem vette észre a Fidesz, hogy alkotmányellenes lenne az Isztambuli Egyezmény?

A Fidesz szerint alkotmányellenes lenne ratifikálni a nők elleni erőszak kezelését célzó Isztambuli Egyezményt. De akkor miért írta egyáltalán alá a Fidesz-kormány az egyezményt 2014-ben? Megkérdeztük Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi minisztert és Répássy Róbert akkori igazságügyi államtitkárt, akik nem emlékeznek rá, hogy az aláíráskor felmerültek volna ilyen aggályok.