A háromrészes Time úgy beszél a börtönről, ahogy csak kevesen tudnak: felesleges nagyzolás és kalandozás nélkül kerülünk az elképzelhető legnyomasztóbb helyzetbe, miközben kérdéseket tehetünk fel az élet dolgairól is.

A szolgálólány meséje azzal a nehézséggel nézett szembe a negyedik évadban, hogy már nem tudja a gileádi diktatúrával sokkolni a nézőket. Ez a kifulladás kísérte végig az évadot, nyögvenyelőssé és unalmassá téve azt, de megérte, mert annak végére June Osborne megtanulta, hogyan kell politizálni.

A Klikk elhiteti veled, hogy csak egy a bugyuta tinidrámák sorában, majd keményen az arcodba vágja, hogy mekkorát tévedtél. Ez a történet se nem bugyuta, se nem tinidráma, hanem egy egészséges felnőttet is könnyűszerrel összeroppantó sztori.

Az HBO új sorozata, A légikísérő nem nagy dobás: az alaptörténet ugyan egy klasszikus, bonyolult bűnügyi történet képével kecsegtet, a sorozat azonban mégsem erre, hanem a végtelenül sztereotipikus szereplőkre koncentrál. Azonban ha a hibákat zárójelbe tesszük, egy könnyed, lazításra alkalmas alkotást láthatunk, aminek még üzente is van.

Donald Trump 2016-os választási győzelmekor ráeszmélt az amerikai progresszív oldal, hogy a hegemóniája megtörhető, és az általa megszabott haladási út nem megkérdőjelezhetetlen. Mostanra pedig rájött, hogy ez nem először történik, és végre tanulságokat is keres, még ha a Mrs. Americával ezt nem is éppen etikusan teszi. Sorozatkritika.

Mennyire vették ki a magyarok a részüket a Netflix és társai járvány alatti felfutásából, és miket néztek?

Mit szólnál, ha elterjesztenék, hogy pedofilhálózat működik a pizzériád pincéjében, aminek nincs is pincéje? Vagy ha egy családi tragédiádból gyártanának összeesküvés-elméletet? Nemrég jött ki egy dokumentumfilm arról, hogy is néz ki a 2010-es évek fake newsra építő politikája, és hogyan vesztettük el a bizalmunkat nem csak a politikusokkal, de bármivel és bárkivel szemben.