Habsburg Monarchia
Vastapsot kapott az igazgató, aki a járvány alatt sem engedte lefújni a Salzburgi Ünnepi Játékokat
Vastapsot kapott az igazgató, aki a járvány alatt sem engedte lefújni a Salzburgi Ünnepi Játékokat

Tavaly ünnepelte századik születésnapját az a Salzburgi Ünnepi Játékok, amelyet egykoron nagyrészt zsidó értelmiségiek találtak ki, hogy megalapozhassák a katolikus Ausztriát – a német túlhatalommal szemben. A tavalyi évforduló visszafogottra sikerült a járvány miatt, de lefújni akkor sem engedte a fesztivál igazgatója. Idén sok tekintetben a tavalyi ünneplést hozzák be – vastapssal a járvány ellenére megtartott programért. A nyitóbeszédet Julian Nida-Rümelin müncheni filozófus tartotta. Miért követelt több bátorságot? És mennyire bátor az idei program?

Kitört a kávéháború Trieszt és Nápoly között
Kitört a kávéháború Trieszt és Nápoly között

Az olasz kávékultúra az UNESCO-világörökség részévé válik. Az a kérdés azonban, hogy melyik olasz városhoz kötődjék leginkább a cím, szembefordította egymással Triesztet és Nápolyt. Az egykori Habsburg-kikötőváros kávéházkultúrájára, ismert kávémárkáira hivatkozhat, Nápoly szerint viszont tőlük indult el minden. Kinek van igaza, és miért Triesztnek?

Közép-Európa igazi fővárosa
Közép-Európa igazi fővárosa

A Habsburgok tették naggyá, lakói gazdagabbak voltak a bécsieknél, és noha a tengerparton van, utcái egy budapestinek, kolozsvárinak és pozsonyinak is ismerősnek tűnnek. Trieszt Budapestről indulva tökéletes megálló Olaszország felé, de a történelme és a felszín alatti sztorijai sokkal érdekesebbek annál, hogy csak úgy útba ejtsük.

Újra járni fog személyvonat Bécs és Trieszt között a 164 éve átadott szakaszon
Újra járni fog személyvonat Bécs és Trieszt között a 164 éve átadott szakaszon

Az osztrák vasúttársaság bejelentette: június 11-től elindítja az osztrák fővárost és az egykori Habsburg-kikötőt összekötő vonatokat. A szakaszt 164 éve adták át a Habsburg Monarchiában, a menetidő valamivel kevesebb azóta.

Techet Péter
Közép-Európa Nyugaton van

Az orbáni közép-európai reneszánsz gondolata nemcsak szembemegy a miniszterelnök tényleges tetteivel, de Közép-Európa történelmével és érdekeivel is. Közép-Európa egyrészről valójában Kelet-Európa, másrészről mint eszme éppen ezen keleti térség nyugati felzárkózásának, nyugati identitásának vágyaként született meg.

Miért a 20. század legnagyobb jogásza írta száz éve az osztrák alkotmányt?
Miért a 20. század legnagyobb jogásza írta száz éve az osztrák alkotmányt?

Száz éve fogadták el a Habsburg Birodalom utáni Osztrák Köztársaság alkotmányát, a szöveg atyjának Hans Kelsent szokás tartani. Ha ez túlzás is, mi magyarázza az osztrák alkotmány sikerét – és ahogy hívei fogalmaznak: eleganciáját?

Mert szlovénok voltak, Ausztria mellett szavaztak – száz évvel később a határok önkényességére emlékeznek
Mert szlovénok voltak, Ausztria mellett szavaztak – száz évvel később a határok önkényességére emlékeznek

Száz évvel ezelőtt Karintia délkeleti része népszavazáson dönthetett, hogy csatlakozni akar-e a délszlávok új államához. Noha az osztrák régió ezen részében jelentős számú szlovén élt, a többség Ausztria mellett szavazott. Száz évvel később egy provokatív művészeti projekt emlékeztet arra, hogy a határok és identitások mennyire mozgékonyak errefelé.

Kárpátalja nem lesz már Magyarországé
Kárpátalja nem lesz már Magyarországé

Számos tényező alátámasztja, hogy Magyarország megsérti Ukrajna szuverenitását. A szomszédos országok riasztónak tartják Orbán Viktor jobboldali kormányának Nagy-Magyarországról szóló retorikáját. Számára a külföldi magyarok csak választókat, munkaerőt jelentenek, akik a befolyásszerzés és nyomásgyakorlás eszközéül szolgálnak.

A zenei fesztivál, amit egy zsidó származású író talált ki, hogy megalapozhassa a katolikus Ausztriát
A zenei fesztivál, amit egy zsidó származású író talált ki, hogy megalapozhassa a katolikus Ausztriát

Idén ünnepli századik évfordulóját a Salzburgi Ünnepi Játékok, Európa egyik legrangosabb zenei fesztiválja. 1920-ban, a kicsire zsugorodott Ausztriában főleg zsidó hátterű értelmiségiek azért gondoltak Salzburgra, a barokk városra mint egy új zenei fesztivál kulisszájára, hogy ezzel fejezzék ki a katolikus Ausztria különállását – főleg a protestáns németséggel szemben.

Hogyan nem emlékezik Horvátország még Fiumében se Trianonra?
Hogyan nem emlékezik Horvátország még Fiumében se Trianonra?

A mai Horvátországban csak egy-egy politikai indulat erejéig van jelen a Trianon-téma. Ha valahonnan azonban nagyon hiányzik a közép-európaiság, az Fiume. Az ottani magyar múlt is a közép-európai színesség egy darabja – lehetne.

1 2 3