Galavits Patrik
Első fokon nyert a bíróságon Galavits Patrik a Táncművészeti Egyetem volt tanára ellen
Első fokon nyert a bíróságon Galavits Patrik a Táncművészeti Egyetem volt tanára ellen

Az Azonnali korábbi munkatársa ellen rágalmazás miatt tett büntetőfeljelentést Sebestyén Csaba balettmester. A bíróság felmentette a vádak alól, az ügy Sebestyén fellebbezése után másodfokon folytatódik.

Galavits Patrik
Hagyjátok (így) zsidózni Baranyi Krisztinát!

És mindenki mást is. A nem polkorrekt humor összekeverése a gyűlöletbeszéddel ugyanis azoknak árt a legtöbbet, akiket az igazságtalanságoktól akarnak védeni.

Galavits Patrik
Maradona: az ember, akit kicsinált, hogy isten lett belőle

Talán Diego Maradona is elhitte magáról, hogy istenné lett, miközben az emberek között is a legesendőbbek közé tartozott. A tömeg, amely annyira vágyott istent faragni belőle, ugyanolyan kéjjel örvendezett az összeomlásán. Kár érte.

Galavits Patrik
Sokkal többet érdemel ez a válogatott az értelmetlen orbánozásnál

Aki a magyar labdarúgó-válogatott győzelmekor is csak Orbán Viktorra tud gondolni, önkéntelenül magasztalja fel a miniszterelnököt, az ő sikerének beállítva az Eb-kijutást. Pedig Marco Rossi csapata éppen azt bizonyítja, hogy nem a NER-nek köszönhetően, hanem attól függetlenül lett karakteres és szerethető.

Galavits Patrik
Így nem foglalkozik a rendszer azzal, betartja-e a karantént egy koronavírusos

Négy napja vagyok igazoltan koronavírusos. A tanulság: nem a kényszerből individualistává lett járványvédelmi rendszeren, hanem csak a kontaktszemélyeimen és rajtam múlik, hogy mekkora fertőzésveszélynek tesszük ki a környezetünket.

Minőségi Újságírás-díj: újra a kiemeltek között az Azonnali
Minőségi Újságírás-díj: újra a kiemeltek között az Azonnali

Abaújkérről hozott nektek riportot, podcastot és videót Galavits Patrik és Vitárius Bence, ezt emelte ki a zsűri.

Galavits Patrik
Csendes, de hosszú távú siker az egykori balettnövendékeké

Az egykori balettnövendékek bátor beszámolói a táncszakmát alaposan megrázták, és – ha rövid időre is – a közvéleményt szintén tematizálták. Valószínűleg sokkal több mindent értek el, mint az kívülről látszik.

Galavits Patrik
Az állam cserben hagy egy iskolát. Nekünk, polgároknak kell megmentenünk

Nem a magyar állam, hanem jószándékú civilek adnak reményt és mutatnak kiutat nyomorban tengődőknek a keleti határvégeken. Mi sem természetesebb, hogy a bajban elsőként tőlük von el támogatást a kormány, amit aztán a szolidáris polgárokkal pótoltat ki.

Minőségi Újságírás-díj: ezúttal a kiemelt munkák között az Azonnali cikke
Minőségi Újságírás-díj: ezúttal a kiemelt munkák között az Azonnali cikke

A zsűri külön kiemelte, hogy Galavits Patrik balettintézeti visszaélésekről szóló azonnalis riportjának konkrét következményei is lettek.

Galavits Patrik
Új műfaj született a Deák téren: a humanista cigányozás

Nem gondolom, hogy a csütörtöki demonstrálók közül mindenki rasszista barom lenne. De azért lehetett rá számítani, hogy a rasszista barmok felülreprezentáltan lesznek jelen a Deákon.

1 2