Ernst Jünger a munkást éltette, a liberalizmust bírálta, szerette a természetet, de a háborút is, örömmel vett részt Párizs német megszállásában, barátja volt Carl Schmitt, nem tagadta meg Adolf Hitlert. A konzervatív Helmut Kohl a legnagyobbnak tartotta, a szocialista François Mitterrand állítólag még a betegágyánál is felkereste. Kibogozható-e egy ilyen bonyolult – ráadásul 103 évig tartó – élet?
Pont negyven éve, 1981. május 10-én nyert államfőválasztást először egy baloldali jelölt a francia ötödik köztársaságban. A szocialista François Mitterrand-nak csak harmadik nekifutásra sikerült legyőznie a jobboldalt. A mögötte összeállt széles baloldali összefogás államosításba kezdett, és számos változást hozott. Magánélete viszont gyakorlatilag a haláláig titok volt a franciák előtt.
1990. október 3-án a Német Demokratikus Köztársaság megszűnt, pontosabban a Németországi Szövetségi Köztársaság részévé vált. Az egyesülés viszonylag gyorsan ment végbe, bár nem volt sétagalopp: az európai vezetők közül többen is igyekeztek gátolni, fékezni a folyamatot, a keletnémet gazdaság integrálása pedig óriási terhet jelentett.
Szombaton Párizsban az Invalidusok kertjében az első világháború több francia tábornokára emlékeznek – köztük arra a Philippe Pétain marsallra, aki 1940 után egy németekkel kollaboráló államot tartott fenn. Bár Jacques Chirac 1995-ben szakított a Pétain-kultusszal, Macron elnök most nem lát ebben semmi kivetnivalót.