Fekete-Győr András
Már nem Fekete-Győr András a Momentum frakcióvezetője
Már nem Fekete-Győr András a Momentum frakcióvezetője

Pár hónapot kapott frakcióvezetőként az egykori elnök a párt első parlamenti ciklusában.

Vági Márton
Identitáspolitika az O1G B-középnek

Az identitáspolitikára nagyjából a törzsközönséget leszámítva senki sem kíváncsi, de véleményem szerint az egész inkább kontraproduktív, és semmiképpen sem erősíti a kormányzókészség látszatát az ellenzéki padsorokban. Azt a látszatot, ami eddig is véleményes volt, és amin ezek a hisztik nem segítenek. A rendszer a választások előtt sem volt teljesen demokratikus, éppen ezért azt már azzal legitimálta az ellenzék, hogy egyáltalán elindult rajta.

Balogh Gábor
Az Országgyűlés alakuló napja mutatta meg a legjobban, miért bukott ekkorát az ellenzék

Egy hónap telt el a választások óta, s az ellenzéki politika homlokterében még véletlenül sem az irgalmatlan vereség tanulságainak levonása, hanem egy elvont, legfeljebb szimbolikus jelentőségű kérdés áll – de a pártelitek nagy része még ebben is megdöbbentően következetlen és arcátlanul kétszínű.

Villáminterjú Fekete-Győr Andrással: 80 százalékos résztvételben reménykedtem
Villáminterjú Fekete-Győr Andrással: 80 százalékos résztvételben reménykedtem

A Momentum egykori elnöke egyelőre nem tűnik feszültnek, bár az éjszakát félálomban töltötte.

Kilenc közéleti pofára esés, ami emlékezetessé teszi 2021-et
Kilenc közéleti pofára esés, ami emlékezetessé teszi 2021-et

Ha a közéletet szórakozásként fogjuk fel, a legszebb pillanatokat kétségkívül a közéleti szereplők látványos pofára esései szolgáltatják. 2021 emlékezetes pillanatai között vannak nagyon vicces, de jelentéktelen taknyolások, és vannak olyanok is, amik politikusok pályáját siklatták ki.

Pintér Bence
Kispapashaming Fidesz-módra

Rákay Philip ismét bebizonyította, hogy a Fidesz elavult genderfelfogása akadályozza a demográfiai célok elérését.

Donáth Annát választották meg a Momentum elnökének
Donáth Annát választották meg a Momentum elnökének

Eldőlt, ki lesz Fekete-Győr András utódja.

Bede Ábel
Ezért legyen Donáth Anna a Momentum új elnöke!

Donáth Anna elnöksége betöltené a Momentum ideológiai vákumát, ráadásul egy olyan eszmével, ami válaszokat ad egy új korszak kihívásaira és a modern politikatörténetben bizonyítottan a magyar liberalizmus legsikeresebb verziója.

Már hárman versenyeznek Fekete-Győr megüresedett elnöki székéért a Momentumban
Már hárman versenyeznek Fekete-Győr megüresedett elnöki székéért a Momentumban

Az Annák csatájába Hollai Gábor, a XVI. kerület önkormányzati képviselője is beszállt.

1 2 3