En Marche
Nyomozás indult a volt francia egészségügyi miniszter ellen a pandémia elégtelen kezelése miatt
Nyomozás indult a volt francia egészségügyi miniszter ellen a pandémia elégtelen kezelése miatt

Arról, hogy vádat is emelnek-e a hivatalát járvány berobbanása előtt nem sokkal elhagyó Agnès Buzyn ellen, egy ellentmondásos megítélésű bíróság fog dönteni.

Macron nagyobb ellenőrzést akar a muzulmánok felett, a szélsőjobb támogatja, a kommunisták ateizmust kiáltanak
Macron nagyobb ellenőrzést akar a muzulmánok felett, a szélsőjobb támogatja, a kommunisták ateizmust kiáltanak

A francia államfő még a múlt évben jelentette be: harcot indít az „iszlám szeparatizmus” ellen, azaz kötelezni fogja a franciaországi muzulmánokat a köztársasági értékek elfogadására. Az ügy kapcsán egyik minisztere a baloldalt is iszlamizmussal vádolta meg. Az új törvény szigorúbb ellenőrzést ír elő a muzulmánok kapcsán – azonban a szöveggel se a szélsőbal, se a konzervatív ellenzék nem elégedett. A szélsőbal Ferenc pápát idézve ateizmussal vádolja Macront.

Miért nevezett ki szexista minisztereket Macron? Ő az új Sarkozy?
Miért nevezett ki szexista minisztereket Macron? Ő az új Sarkozy?

A francia elnök az új kormányfő és több miniszterének személyével üzent: a 2017-es elnökválasztáson összeomlott egykori francia jobbközép helyét akarja átvenni, ebben Nicolas Sarkozy is segíti. A baloldalról indult, liberálisként választást nyert Macron az önkormányzati választások után megérthette: a baloldal már foglalt, azt éppen a zöldek szervezhetik újjá, neki a jobbközépen van betöltendő helye. Ebben a kontextusban érthető, miért nevezett ki szexista minisztereket.

Lemondott a francia kormány, de már meg is van az új miniszterelnök
Lemondott a francia kormány, de már meg is van az új miniszterelnök

Macron veszélyes játékot játszik, hiszen eddigi miniszterelnöke jóval népszerűbb volt, mint ő maga. De a friss kormánnyal megpróbálhatja újragondolni magát.

Kardos Gábor
Zöld áttörés Franciaországban: mi lesz ebből?

Példátlanul alacsony részvétel mellett a zöldeknek és a baloldalnak sikerült a legjobban mobilizálni a francia helyhatósági választáson. Az is kiderült: Macron pártja mégiscsak inkább jobboldali erő.

Tömegesen állnak át a jobboldali polgármesterek Macron mellé: jön az új francia jobbközép?
Tömegesen állnak át a jobboldali polgármesterek Macron mellé: jön az új francia jobbközép?

Az európai parlamenti választásokon beomlottak a francia konzervatívok. Vezető politikusaik egy része eddig is Macron mellé állt át, de most már a helyi konzervatív politikusok is elindultak a liberális francia elnök pártjába. Jobboldali alternatívaként Jean-Marie Le Pen unokája jelentkezett be az elárvult konzervatívok voksaira.

Webernek nehéz dolga lesz, ha bizottsági elnök akar lenni
Webernek nehéz dolga lesz, ha bizottsági elnök akar lenni

A francia Macron-párt képviselője, Pascal Canfin az EP-választások lezárulását követően elmondta: az eredmények tükrében kizárt, hogy pártja támogassa Manfred Webert a bizottsági elnökségéért folyó harcban.

Exit pollok szerint Le Pen nyert Franciaországban, a Brexit Párt az Egyesült Királyságban
Exit pollok szerint Le Pen nyert Franciaországban, a Brexit Párt az Egyesült Királyságban

Az előrejelzés szerint a francia szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés 24 százalékkal nyer Macronék előtt, az Egyesült Királyságban pedig fölényesen nyer a Brexit Párt.

Ennyit Macron és az ALDE összeveszéséről: közös EP-frakció jöhet
Ennyit Macron és az ALDE összeveszéséről: közös EP-frakció jöhet

Bár Macron pártja nemrég közölte, hogy nem ül be a liberális ALDE frakcióba az EP-választás után, mert az ALDE multiktól, például a génmódosított vetőmagokkal foglalkozó Monsantótól is fogadott el pénzt, most úgy tűnik, mégis közös frakciójuk lehet. Nem az ALDE-hoz ülnek be majd a macronisták, hanem új frakciószövetséget alakítanak, mondta az Azonnalinak a Momentum listavezetője, amit az ALDE brüsszeli központja is megerősített.

Macron az európai szocialistákat is megkörnyékezte
Macron az európai szocialistákat is megkörnyékezte

A francia elnök új európai mozgalmat szeretne a jelenlegi pártcsaládokat meghaladva. Az Európai Reneszánsz projektjébe sokakat várna a liberális ALDE pártcsaládból, de máshonnan is szeretne híveket kiszakítani. A legújabb hírek szerint a jelenleg az S&D-ben ülő spanyol szocialista PSOE-t szeretné megnyerni Macron pártja.

1 2 3