DUP
Máris kormányválsággal indít a még meg sem alakult északír kormány
Máris kormányválsággal indít a még meg sem alakult északír kormány

Annak ellenére, hogy egy mindössze 1,9 milliós országról beszélhetünk, Észak-Írországot kifejezetten nagy figyelem övezi mostanság: a május 5-i választás után ugyanis nehezen tud dűlőre jutni a leendő kormányt vezető nacionalista Sinn Féin és az unionista DUP, ami miatt a brit, az ír és az amerikai kormány mellett még az Európai Bizottság is az ország politikai helyzetével foglalkozik. De miért nehéz kormányt alakítani, és miért érdekli ez az északírek mellett a fél nyugati világot?

Történelmi választás Észak-Írországban: győzött a baloldali-nacionalista Sinn Féin
Történelmi választás Észak-Írországban: győzött a baloldali-nacionalista Sinn Féin

A párt először szerezte meg a legtöbb szavazatot, a történelem során először lesz katolikus kormányfője az országnak.

Történelmi választás után válhat végleg megosztottá Észak-Írország
Történelmi választás után válhat végleg megosztottá Észak-Írország

Észak-Írország viharvert és megtépázott 20. százada után a századelőn nagy reményekkel várták a szebb éveket az északírek, azonban a brexit következtében ezek a vágyak végérvényesen megszűntek. A végletekig megosztott országban választásokat tartanak, ahol a történelem folyamán először nyerhet a baloldali-nacionalista Sinn Féin, előtérbe hozva ezzel az Egyesült Királyság jövőjéről szóló diskurzust.

Négy embert tartóztattak le Észak-Írországban egy újságíró megölése miatt
Négy embert tartóztattak le Észak-Írországban egy újságíró megölése miatt

Lyra McKee-t még 2019 áprilisában lőtték le egy tüntetésen (London)derryben.

Angliában sörözéssel, Észak-Írországban máglyaégetéssel várják az Eb-döntőt
Angliában sörözéssel, Észak-Írországban máglyaégetéssel várják az Eb-döntőt

Hiába nagy nap Anglia számára, hogy hazai pályán, a Wembleyben játszhatnak az Európa-bajnokságon az aranyéremért, az északíreket teljesen más dolog foglalkoztatja.

Szétfeszítik Észak-Írországot a legnagyobb unionista párt belső konfliktusai
Szétfeszítik Észak-Írországot a legnagyobb unionista párt belső konfliktusai

Ezúttal is a nagyobbik unionista kormánypárt, a DUP környékén vannak problémák. Huszonegy nap után távozott az új pártelnök, aki azután került a párt élére, hogy elődjét megpuccsolta. Miért kellett ilyen gyorsan lemondania, mi köze van ehhez a brit kormánynak és mi jöhet ezután Észak-Írországban?

Karóczkai Balázs
Szebb jövőre lenne hivatott, de a terror és a megosztottság mintapéldája

Száz éve jött létre Észak-Írország, ami elméletben Európa egyik legszínesebb helye is lehetne, ha a nagy-britanniai britek Anglián kívül az Egyesült Királyság más részeinek az érdekeit is figyelembe vennék. De mivel Westminsterben senkit sem érdekel, hogy mi történik Manchestertől északra, ezért csak egy múltjában és jelenében is megnyomorított országról emlékezhetünk meg annak századik születésnapján.

Előkerültek a Molotov-koktélok az északír unionista tüntetéseken, nyolc rendőr megsebesült
Előkerültek a Molotov-koktélok az északír unionista tüntetéseken, nyolc rendőr megsebesült

Londonderryben már negyedik napja tüntetnek, Belfastban április másodikán gyűlt össze nagyobb tömeg tüntetni a brexit, a rendőrség, illetve a Sinn Féin ellen. A békés tüntetések egyre inkább radikalizálódnak, és jelenleg nem látni, hogy miként tudják az ellentétet elsimítani az ír nacionalisták és a brit unionisták.

A britek és az EU csatározása miatt politikai válság is jöhet Észak-Írországban
A britek és az EU csatározása miatt politikai válság is jöhet Észak-Írországban

Miután péntek este az Európai Bizottság többszereplős diplomáciai konfliktust okozott Észak-Írországban, továbbra sem csillapodnak a kedélyek: a válság ugyanis rámutatott a brexitmegállapodás gyengeségére, és felszínre törtek az amúgy is törékeny kormánykoalíción belüli konfliktusok. De mi is pontosan a probléma? Mi lehet a megoldás? És mi köze van mindennek az IRA-hoz? Elmagyarázzuk!

Egyesül-e valaha a két Írország?
Egyesül-e valaha a két Írország?

Miközben Boris Johnson és az EU a brexit részleteiről tárgyalnak, az íreket az érdekli, milyen lesz az átmeneti időszak után Írország és az Egyesült Királyság viszonya. Miként tudna egyesülni a két Írország, mennyi ennek a realitása? Miért annyira összetett kérdés ez, és miért osztja még magukat az északíreket is? Elmagyarázzuk!

1 2