Charles De Gaulle
Aktív katonák is vannak a francia puccsfelhívás mellett, eljárás indul ellenük
Aktív katonák is vannak a francia puccsfelhívás mellett, eljárás indul ellenük

Húsz egykori vezető francia katona tett közzé egy puccsfelhívásként is értékelhető nyilatkozatot, amelyben polgárháborúval és halottak ezreivel fenyegetnek. Levelükhöz több, mint ötezer katona csatlakozott, köztük vannak páran, akik még állományban vannak. A párizsi védelmi minisztérium eljárást kezdeményez ellenük.

Charlie Hebdo 50: nevettek már De Gaulle-on, a zsidóvá lett Sarkozy-fiún és sokat Mohameden
Charlie Hebdo 50: nevettek már De Gaulle-on, a zsidóvá lett Sarkozy-fiún és sokat Mohameden

Ötven éve jelent meg a Charlie Hebdo első száma: eleve egy politikai cenzúra miatt kellett elindítani. Kezdetben az újbaloldal legfontosabb hangja volt, 1981-re azonban becsődölt. 1992-ben indult újra, azóta főleg az iszlámellenesség vagy az antiszemitizmus vádjaival kell megküzdeniük.

Közös német-francia államból alakulhat meg az Európai Egyesült Államok
Közös német-francia államból alakulhat meg az Európai Egyesült Államok

Az egykori zöld politikus, Daniel Cohn-Bendit egy német professzorral közösen úgy véli: Francia- és Németország már jelenleg is annyira összenőtt, hogy az egység noha még távoli, de nem nehezebb, mint egykoron a német államokat összefogni a 19. századi egységesüléskor.

Elhunyt az Asterix alkotója
Elhunyt az Asterix alkotója

Kilencvenkét éves korában Párizs mellett meghalt Albert Uderzo, akinek többek között Asterix és Obelix történeteit és figuráit köszönhetjük. Neked melyik a kedvenc figurád? Szavazz!

Európa gigászi erő – ideje lenne, hogy ezt bizonyítsa
Európa gigászi erő – ideje lenne, hogy ezt bizonyítsa

Az Európa-projekt végső értelme és célja az Európai Egyesült Államok. Ez százezerszer ki lett mondva, és akik ez ellen feszülnek, egy olyan átmeneti státuszt konzerválnának, mely szuverenitását tekintve megkérdőjelezhető, gazdaságilag nem hatékony, politikailag cselekvésképtelen, biztonságát tekintve pedig életveszélyes. Puzsér Róbert írása az Azonnali Európa-vitájában!

Merkel és Macron megegyezett: tényleg jön a mag-Európa?
Merkel és Macron megegyezett: tényleg jön a mag-Európa?

Franciaország és Németország összehangolták európai és nemzetközi politikájukat a kedden aláírt aacheni szerződéssel. De miről is szól ez pontosan? Tényleg most születik-e meg mag-Európa? Az Azonnali elmagyarázza!

Megvédte a francia Horthyt Macron elnök
Megvédte a francia Horthyt Macron elnök

Szombaton Párizsban az Invalidusok kertjében az első világháború több francia tábornokára emlékeznek – köztük arra a Philippe Pétain marsallra, aki 1940 után egy németekkel kollaboráló államot tartott fenn. Bár Jacques Chirac 1995-ben szakított a Pétain-kultusszal, Macron elnök most nem lát ebben semmi kivetnivalót.

Új ideológia születik: a macronizmus
Új ideológia születik: a macronizmus

A tavalyi francia elnökválasztáson Emmanuel Macron politikai jelentéktelenségbe küldte a hagyományos jobbközepet és balközepet. Mellette szintén újhullámos erők, a baloldali és a jobboldali populizmus jöttek fel. Ő maga azonban adós maradt saját ideológiával. Most azonban hivatalosan is megszületett a macronizmus.