alaptörvény
Hegyi Szabolcs
Mi szükség a tizedikre?

Cinizmus nélkül mondhatjuk, hogy az alkotmánynak valóban gránitszilárdságúnak kellene lennie.

Deme Zoltán
Alkotmányos számtingolás: valahol egy tejfölös pohárban már csíráznak az „áprilisi törvények”

Meddő viták folynak az alkotmányos keretek feles többséggel végrehajtott módosításának elvi lehetőségéről, de konkrét javaslat egyelőre nincs az asztalon. Márki-Zay Péter egy elvonultan dolgozó közjogi munkacsoportra bízta ezt a témát. Nem inkább a politikusoknak és a választóknak kellene ezt megvitatni?

Válaszolt a kormány: Főszabály szerint nem marad el sehol a választás
Válaszolt a kormány: Főszabály szerint nem marad el sehol a választás

Mint korábban megírtuk, az Igazságügyi Minisztérium egy friss rendelete akár a választások elmaradásával is számol a veszélyhelyzet miatt.

Gumicsontok helyett: öt dolog, amiről inkább kellene népszavazást tartani
Gumicsontok helyett: öt dolog, amiről inkább kellene népszavazást tartani

Három a magyar igazság: a kormány a pedofiltörvényről népszavaztatna, Karácsony Gergely a korrupció és Kína ellen harcolna, szóval az Azonnalin a sor, hogy beszállva a brainstormingba mi is bedobjunk öt kérdést!

Dobrev Klára Kecskeméten: Az Alaptörvény egy össze-vissza módosított tákolmány, ami 2022 után a kukába fog kerülni!
Dobrev Klára Kecskeméten: Az Alaptörvény egy össze-vissza módosított tákolmány, ami 2022 után a kukába fog kerülni!

Kecskeméten tartott utcafórumot Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és egyben miniszterelnök-jelöltje csütörtök este. Az Azonnali a helyszínen volt: megmutatjuk, miről beszélt Dobrev a Hírös Városban!

Közös beadvánnyal fordul a hatpárti ellenzék az Alkotmánybírósághoz az alapítványosítás ügyében
Közös beadvánnyal fordul a hatpárti ellenzék az Alkotmánybírósághoz az alapítványosítás ügyében

Beadványban kérik, hogy a testület semmisítse meg az április 27-én elfogadott közvagyonátmentő alapítványi törvényt. A hat ellenzéki párt szerint meg kell állítani az ország kifosztását, ezermilliárdos közvagyonról van szó.

Ezért változott a TASZ véleménye a védettségi igazolványok ügyében
Ezért változott a TASZ véleménye a védettségi igazolványok ügyében

Februárban még elfogadhatónak tartotta a TASZ a védettségi igazolványokat, most diszkriminatívnak minősítették őket. Szerintük a koronavírus ellen védettek és védtelenek közötti különbségtétel továbbra sem Alaptörvény-ellenes, a plasztikkártyák azonban sok olyan embernek is járnak, akik nem bizonyíthatóan védettek, és ez probléma.

Tarnay Kristóf Ábel
Ne az állam definiálja, mi a család!

A kormánynak nem kellene társadalmi mérnökösködést folytatni például azzal, hogy Alaptörvényben határozza meg, mi a család. Inkább hagyni kellene, hogy az egyéni felelősségvállalás szem előtt tartásával a társadalom szervesen fejlődjön.

Azokat tántorítja el az állam az örökbefogadástól, akikhez eddig a legproblémásabb gyerekek kerültek
Azokat tántorítja el az állam az örökbefogadástól, akikhez eddig a legproblémásabb gyerekek kerültek

Márciustól az egyedülállók csak Novák Katalin miniszter egyedi elbírálása alapján fogadhatnak örökbe gyerekeket. Ezzel épp az a réteg válhat szülővé még nehezebben, akik befogadták az eddig a legkevésbé vágyott gyerekeket. Gyerekre váró egyedülálló és már örökbefogadott gyereket nevelő anya mondta el, mitől fél, mit gondol az új szabályozásról, és mennyiben speciális ma egy egyedülálló örökbe fogadó helyzete.

Mit tehetnek jogilag a nyitás miatt bezáratott vagy megbírságolt vendéglátósok?
Mit tehetnek jogilag a nyitás miatt bezáratott vagy megbírságolt vendéglátósok?

Igenis lehet italt eladni elvitelre, és érdemes a bérleti díj csökkentését vagy átütemezését kérni a bérbeadóktól – mondja az Azonnalinak Pálvölgyi Miklós ügyvéd, aki az elvitelre való kinyitás miatt 60 napra bezáratott és megbírságolt Központot képviseli. Ha viszont valaki polgári engedetlenség keretében nyitott ki, be kell vállalnia a hosszú és kockázatos utat az Alkotmánybíróságig.

1 2