Sehogy sem tudott megegyezni a spanyol balközép a szélsőballal, újra választani mehetnek a spanyolok

Már lassan négy éve nincs abszolút többsége egy kormánynak sem a spanyol parlamentben, az országban pedig egymást érik a politikai válságok. De miért nem hajlandók összefogni a legerősebb spanyol szocialisták a radikális baloldali Podemossal, és miért kockáztatnák inkább a vezető pozíciójukat is egy újabb választással, amely csak idén már a harmadik lenne Spanyolországban? Elemezzük a spanyol kormányalakítási válságot!

Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik arról, hogy végleg megszakadtak a tárgyalások Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a szélsőbaloldali Unidos Podemos (Együtt Megcsináljuk) között, így hacsak a két baloldali alakulat nem alakít radikálisan az álláspontján, novemberben újabb előrehozott választást tarthatnak Spanyolországban – írja az El País spanyol lap.

Egymást érik a kisebbségi kormányok

ráadásul az egyes szereplők között egyre mélyülnek a törésvonalak. 2015. decemberében még Mariano Rajoy jobbközép miniszterelnök nyerte meg a választásokat a jobbközép Néppárt színeiben, de többségi kormányt nem tudott alakítani, s egy fél éves kormányalakítási válságot követően új választásokat kellett kiírni 2016-ra. Rajoy ezt is megnyerte, de abszolút többséget továbbra sem szerzett, így kisebbségi kormány következett többek között az újonnan feltűnt jobbközép erő, a jobbliberális Ciudadanos (Állampolgárok) háttértámogatásával.

Ez sem tartott túl sokáig, ugyanis az akkor ellenzékben levő, a 350 fős képviselőházban csupán 84 képviselővel bíró PSOE és Pedro Sánchez egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták Rajoy törékeny, kisebbségi kormányát. Az ok: egy szaftos korrupciós botrány.

A spanyol központi büntetőbíróság ugyanis akkor állapította meg, hogy a Néppárt hasznot húzott a 2009-ben kirobbant óriási korrupciós botrányból, az úgynevezett Gürtel-ügyből, emiatt 245 ezer euróra büntették a Néppártot. Az ügy elsőrendű vádlottja az a Francisco Correa vállalkozó volt, aki hosszú időn keresztül vezetett egy korrupciós hálózatot, amely így politikai kapcsolatok révén, illegálisan jutott közbeszerzési megbízásokhoz. Mindebből pedig a bíróság szerint egészen 1989-ig visszanyúlóan Néppárt is hasznot húzott. Végül az ügyben összesen huszonkilenc vádlottat találtak bűnösnek, rájuk pedig összesen 351 évnyi börtönbüntetést szabtak ki tizenkét különböző bűncselekmény, például csalás, vesztegetés, sikkasztás és pénzmosás miatt.

Törékeny állapot volt, hiszen a PSOE-nak így folyton a többi frakcióval kellett alkudoznia, hogy többséget szerezzen a törvényhozásban. Ellenben a parlamenten kívül a szocialisták támogatottsága egyre növekedett, és mikor Sánchez sehogyan sem tudta átverni a parlamenten az idei költségvetés tervezetét, április 28-ra, csupán egy hónappal a május 26-i EP- és spanyol önkormányzati választás előttre előrehozott parlamenti választást írt ki.

Senki nem akart a PSOE másodhegedűse lenni

A részvétel elképesztően magas, hetven százalék fölötti lett, a PSOE pedig – ahogy várni lehetett – nagyot is nyert, majdnem 29 százalékot szedtek össze. A szocialista sikernek a szélsőbalos Podemos örülhetett legkevésbé, akik előző, 21 százalékos eredményük után már csak 14-et kaptak. A másik nagy vesztes a korrupció miatt megtépázott Néppárt volt, ők 17 százalékra zuhantak, ebből pedig a 16 százalékos Ciudadanos és a Vox révén a spanyol parlamentbe a Franco-éra óta először, 10 százalékkal visszakerülő szélsőjobb profitált leginkább.

Hiába az új választás és a magabiztos szocialista győzelem, a parlamenti többségtől a szocik is fényévekre voltak. Visszajöhetett volna tehát egy újabb kisebbségi kormány, vagy marad a koalícióépítés. Előbbi ösvényt Sánchez megpróbálta végigjárni, de csúnyán elbukott vele: júniusban kétszer is szavaztak egy kisebbségi PSOE-kormányról a képviselők, de a miniszterelnök egyszer sem járt sikerrel, sőt, a tartózkodókon és a nemmel szavazókon mindkétszer bőven megbukott a kormányalakítási indítványa.

A koalíciók tekintetében sem volt nagy a balközép mozgástere. Bár a Ciudadanossal együtt sima lett volna a kormánytöbbség, a jobbközép párt már a választások után kerek perec leszögezte: nem érdekli őket a szocialistákkal való haverkodás. Az ok nagyon egyszerű:

Maradt tehát a Podemossal való együttműködés: bár itt a radikális baloldalon felül kellett volna neki pár regionális párt – köztük a katalánok – támogatása is a többséghez, ideológiailag a PSOE mégis közelebb áll a Podemoshoz, mint a Ciudadanoshoz.

A szociknak csak a szélsőbalos szavazatok kellenek, a minisztereik nem

Nyárra viszont komolyabban is elindult az üzengetés a Podemos-vezér Pablo Iglesias és Sánchez között. Ekkor a szocialisták már kizárták a szélsőballal való koalíció lehetőségét, bár akkor még mi is azt jósoltuk, hogy az újabb előrehozott választások elkerülése érdekében a két baloldali erő megtanul valahogy kompromisszumot kötni.

Nem jött össze: az El País szerint már csak az a kérdés, mikor jelentik be, hogy november 10-én (az áprilisi és a májusi voksolások után az évben harmadjára) újra választásokat írjanak ki. Kedden ugyanis a két párt befagyasztotta tárgyalásait: a PSOE a koalíciós kormány lehetőségét zárta ki – amelyet Iglesias folyamatosan hangoztat –, a Podemos pedig egy kisebbségi szocialista kormányt nem akar támogatni.

– nyilatkozta az El Paísnak Adriana Lastra, a szocialisták parlamenti szóvivője. „A PSOE nem változtat az egypárti kormányról való elképzelésén, úgy viselkedik, mintha abszolút többsége lenne. Nekünk meg is mondták, hogyha nem fogadjuk el ezt a verziót, akkor több tárgyalásra [a két párt között] nem is kerülhet sor” – ezt már Pablo Echenique nyilatkozta a Podemos tárgyalócsapatából, aki elmondta, az egypárti szocialista kormányt nem fogják támogatni, mivel az komoly instabilitáshoz vezetne csupán.

Egy helyben toporognak a pártok, valakinek engednie kell

Az utolsó esélyt a megállapodásra talán a szerdán tartandó plenáris vita jelenthette volna, ám úgy tűnik, a két párt itt sem tudott egyességre jutni, inkább üzengettek egymásnak. Iglesias például rögtön elő is húzta, hogy „egy koalíció mindig jobb, mint egy újabb választás”, vegyük csak például az olasz példát, ahol az előrehozott választásokért kardoskodó Matteo Salvinit sikerült kicselezni azzal, hogy a balközép Demokrata Párt megállapodott a balpopulista Öt Csillag Mozgalommal. „Üljünk le és tárgyaljunk”, szemtől szemben, a tárgyalódelegációk kihagyásával – szólította fel Sánchezt a szélsőbalos pártvezér.

A miniszterelnök ugyanakkor ezt visszautasította, sőt, szerinte nem is a PSOE-n múlik a megállapodás. „Én sem akarok választásokat.

– dicsekedett Sánchez az április-májusi eredményeikre utalva. 

Amely könnyen lehet, hogy csak megismételné az áprilisi helyzetet: a PSOE jelenleg kicsit erősebb, 32 százalékon mérik Sánchez pártját, de a Néppárt is felívelőben van, pár százalékpontot javítva immár 20 százalék körül állnak. Az új pártok viszont leginkább csak stagnáltak az elmúlt félévben: a Ciudadanos a múltkori erős eredmény után visszaesett 13 százalékra, a Podemos is ugyanitt toporog. A szélsőjobbos Vox pedig az áprilisi 10 helyett már csak 8 százalékon tanyázik.

Sokat akar a szélsőbal, a PSOE ódzkodik tőlük

Nem könnyű tehát kibogozni a két fél közti összes érdekellentétet, ezért meg is kerestük Nagy Sándor Gyula Spanyolország-szakértőt, a Külgazdasági és Külügyi Intézet kutatási igazgatóhelyettesét. Az elemző szerint a PSOE két dolog miatt sem akarhat belemenni egy koalícióba a Podemossal:

+ Egyrészt, a radikális baloldali párt legutóbbi ajánlata szerint magának követeli az oktatási, a szociális és az egészségügyi tárcákat, melyekkel a költségvetés körülbelül hatvan százaléka fölött diszponálna, hiába lenne a kisebbik koalíciós párt. Vagyis:

+ Másrészt, az alku választói ára is magas lehet. Ugyanis ha Sánchez még össze is áll a Podemossal, a parlamenti többség még akkor sincs mögöttük. Így könnyen előfordulhat, hogy a kormányalakításról szóló előterjesztést egy-két képviselő híján ismét leszavazzák, sok múlhat tehát a mérleg nyelvét jelentő katalán pártokon. Emiatt „kemény politikai ára lehet annak, ha Sánchez leül a Podemossal tárgyalni”.

Mindez pedig a jobboldal malmára hajthatja a vizet, mely egy ilyen forgatókönyv esetén kampányolhat azzal, hogy „a szocik összeálltak a kommunistákkal, ez pedig majd csődbe viheti az országot”. Ehhez képest a Néppárt mondhatja, hogy a jobboldali kormány stabil volt, szép eredményeket ért el, és azzal, hogy már a korruptakat is kirúgták, jobb választás lehetnek a baloldalhoz képest – magyarázza a KKI kutatási igazgatóhelyettese.

Vége a spanyol politikai váltógazdaságnak

Ráadásul még ha meg is alakulna egy PSOE-Podemos kormány, még

Köztük például a két jelentősebb katalán párt közül az egyikre, ráadásul – ahogy az elemző is kifejtette –, a katalánoknak leginkább az az érdekük, ha minél hosszabbra nyúlik a spanyol kormányválság.

 
A Podemos is emiatt megkérdőjelezhető választás Sánchez részéről, hiszen a helyi politikai palettán ők egy, a görög Szirizához hasonló radikális baloldali pártnak minősülnek, akik támogatják a katalán függetlenségpártiak egyes követeléseit. Nagy Sándor Gyula szerint pedig „ez a szocialisták, a Néppárt, a Ciudadanos, a Vox és még más pártok alapelveivel is ellenkezik”.

És van-e kiút a jelenlegi válságból? A KKI-s elemző szerint egyelőre ez nem látszik, hiszen „a korábbi váltógazdaságos kétpártrendszernek vége”, a spanyol politikai paletta pedig olyan elaprózott lett, hogy nem látszik komoly sansz arra, hogy bármelyik párt is többségi kormányt alakíthasson. A koalícióépítésnek sincs sok kultúrája, talán ez akkor jöhetne össze, ha a PSOE és a Podemos együtt biztos többséget gyakorolnának, magyarázta a kutató.

MONTÁZS: Pablo Iglesias Podemos-vezér (balra) és Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök (jobbra). Illés Gergő / Azonnali