+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2020. június 3. szerda, 19:50
Azon svéd fővirológus bírálta országa laza járványügyi kezelését, aki maga találta ki a svéd különutat. Most azonban elismerte: túl sokakat vesztettek el, egy szigorúbb politikával többeket lehetett volna megmenteni.

Anders Tegnell svéd virológus tanácsait követte a stockholmi kormány, amikor – gyakorlatilag minden más európai országgal ellentétben – nem a korlátozásokra helyezték a hangsúlyt, hanem arra, hogy az élet számos tekintetben folytatódjon a járvány idején is: az iskolák vagy éttermek nyitva maradhattak például. Azonban többen bírálták is a modellt, ugyanis lakosságarányosan magas volt a halálozás:

 

egy millió lakosra 443 halott jutott, ami például négyszerese a német számoknak.

 

De lakosságarányosan az Egyesült Államoknál is nagyobb halálozási rátát mutat a svéd modell. Tegnell éppen ezért a svéd közszolgálati rádiónak adott interjújában

 

a kérdésre, hogy nem halt-e meg túl sok ember túl korán, egyértelműen azt mondta: „de igen, abszolút“.

 

Tegnell tehát úgy véli: az általa javasolt svéd külön út ugyan biztosította a nyílt társadalom fennmaradását, de túl sok áldozatot követelt. Éppen ezért szerinte egy esetleges második hullám idején már nem a jelenlegi teljesen liberális svéd utat követné, hanem „félúton“ a svéd és a többiek modelljei között javasolna intézkedéseket.

 

NYITÓKÉP: Anders Tegnell nyilatkozik a sajtónak Stockholmban / Frankie Fouganthin, Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A tömeg az elhallgatott járványhelyzettel, a rossz egészségüggyel és az autoriter politikával elégedetlen; széljobbosok viszont újságírókra támadtak.

Aleksandar Vučić szerb elnök pedig úgy reagált a tüntetésekre: ha az ellenzék változást akar, akkor vagy nyerjék meg a választásokat vagy öljék meg őt.

Belgrádban folytatódnak a rendszerellenes tiltakozások: a tüntetők „a vírus és a rezsim áldozataiért“ imádkoznak.

Az EU nem egy bankautomata olyan tagállamok számára, akik figyelmen kívül hagyják az alapvető szabályokat, írták a néppárti EP-képviselők.

A fából készült alkotást július 4-én, az amerikai függetlenség napján gyújtották fel.

A jobbközép Andrej Plenković annyira egyértelmű győzelmet aratott, hogy nem szorul rá egyetlen nagyobb pártra se koalíciós partnerként. Csak a kisebbségekre, lényegében.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes szerint Budapesten rövid távon biztosan nem lesz ingyen a BKV. De mit és miért akarnak a bécsi zöldek?

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Három borásztehetség, bor, bogrács, vezetett kóstoló, dűlőtúra. Mád, július 11.

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás