Az ukrán civilek kutyatáp helyett most tűzoltóautót és éjjellátókat szereznek be a hadseregnek

Az ukrán civil szféra háborús üzemmódba kapcsolt: kutyatáp vagy éjjellátó, mindkettő beszerzéséhez és leszállításához közösségi finanszírozás és önkéntes munka kell, amihez a korábban civil szervezeteknek tanácsadó Denisznél megvan a szükséges tapasztalat. Bemutatjuk, hogyan lettek egy kis falu lelkes önkéntesei az ukrán speciális alakulatok beszerzői!

A Krím elcsatolása, illetve a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok megalakulása óta az ukrán hadsereg folyamatos és intenzív fejlesztésen ment keresztül, ennek ellenére a február végi orosz invázió előtt a katonai szakértők kivétel nélkül napokig, maximum hetekig tartották reálisnak az ukrán ellenállást egy invázió esetén. A háború több mint 60 napja tart, és egyelőre nem történt orosz áttörés a frontvonalakon – a főváros gyors bevételével kalkuláló villámháború kudarcba, végül orosz elvonulásba fordult, a déli offenzíva számára kulcsfontosságú Mariupolt pedig a mai napig nem sikerült teljes mértékben pacifikálni az Azovsztál-acélgyár alá menekült maradék erők jelentette fenyegetésnek köszönhetően.

Az ukránok ellenállásának egyik fontos alapköve a hadsereg logisztikájának javulása, amelynek megszervezéséhez NATO-sztenderdek szerint láttak hozzá az elmúlt nyolc évben,

befejezése és tökéletesítése pedig várhatóan évtizedekig fog tartani. Az újonnan felálló rendszer tehát távolról sem tökéletes, és valakiknek be kell foltozniuk a katonai logisztika által kihagyott, olykor hatalmas foltokat.

„Én és az önkénteseim pontosan ezen dolgozunk: betömjük a lyukakat, amiket a kormányunk munkáján találunk” – meséli Denisz Cucajev egy, Kijev szélén található raktárban – konzervek, pelenkák és golyóálló mellények között mutogatva. Denisz korábban civil szervezetek számára dolgozott, mint külső szervezetfejlesztő-tanácsadó, mély beágyazottságot szerezve ezzel az ukrán NGO-k között. Feleségével a Kijev agglomerációjának számító, ötezres Hotyivban él. Amikor kitört a háború, közösségszervező tapasztalatait kihasználva létrehozott egy Facebook-oldalt, és önkéntesek toborzásába kezdett.

Egy fontos tudnivaló a Molotov-koktélról

„Néhány napig vártunk a kormányunkra, hogy mondjon valamit, mit csináljunk, de nem jött semmilyen utasítás” – meséli. „Hallottuk, hogy az emberek elkezdtek homokot, zsákot beszerezni, illetve üres üveget, rongyot, gyúlékony folyadékot. Két nap alatt készítettek vagy tizenötezer Molotov-koktélt, amit aztán mi gyűjtöttünk össze a biztonság kedvéért. Senki nem szólt nekünk, hogy 48 órán belül fel kell őket használni, különben tönkremennek – és boldog-boldogtalan saját szakállára barikádokat, ellenőrzőpontokat emelt a faluban, ami pár nap után a nagy lelkesedésnek köszönhetően egy labirintussá változott” – meséli nevetve. „Végül egy idő után megjelentek a katonák a faluban, és rendet csináltak: elbontatták a stratégiailag fölösleges kezdetleges harcállásokat, amik jó helyen voltak, azokat pedig köszönettel elfoglalták és tovább erődítették” – mondja.

Denisz felesége, Zenia ezenkívül megszervezte az idősek és betegek ellátását. „A cukorbetegek eddig például a kormánytól, ingyen kapták az inzulint – az ellátási láncok elvágásával azonban ez megszűnt. Az idősek pedig fizikailag nem bírják a sorban állást, úgyhogy az önkénteseink órákat álltak sorba a boltok, gyógyszertárak előtt, hogy bevásároljanak nekik.”

Az oroszok Kijev alóli elvonulásával lassan visszatért a normalitás a kis községbe, ám a város körül frissen felszabadult településeknek égető szükségük volt a humanitárius segítségre – a hotyavi önkéntesek oda is elkezdtek humanitárius segítséget hordani, mígnem egyszer csak azt vették észre, hogy Kijevtől 3-400 kilométerre járnak sofőreik élelmiszerrel, gyógyszerrel.

Az adományok hamarosan kicsordultak Denisz lakásán, a tároláshoz és koordináláshoz pedig először a barátok garázsát, végül több kijevi raktárat kellett kaptak használatba ingyen.

Elmondása szerint az ukrán civilszféra sokat erősödött Viktor Janukovics egykori ukrán elnök 2014-es bukása óta, és ez a háború alatt is meglátszik azon, hogy mindegyik civil szervezet gond nélkül átállt valamilyen, a háborúval kapcsolatos probléma enyhítésére. „Kutyatáp békeidőben vagy éjjellátó készülék a katonáknak most: abból a szempontból mindegy, hogy mindkettő beszerzéséhez és leszállításához közösségi finanszírozás és önkéntes munka kell, amihez viszont a tudás és az ember megvan”.

A spéci katonai cucc mellett azért egy csomag zokninak is tudnak örülni

Ahhoz képest, hogy egy kis faluból indultak, most csak vasúton érkezik hozzájuk hetente 12 vagonnyi humanitárius segély, ezenfelül 35 különböző katonai egységgel állnak kapcsolatban:

„Ukrajnában nagy hagyománya van annak, hogy mivel a hadsereg által adott felszerelés sokszor vagy gyenge minőségű, vagy meg sem érkezik, a rokonok »közösségi finanszírozással« szerelik fel a hozzátartozóikat. Mi ugyanezt csináljuk, csak nagyobban, és nem rokoni alapon”.

Alsónadrágtól kezdve high-tech mesterlövész távcsőig, Deniszék mindent megpróbálnak beszerezni, és eljuttatni a frontvonalra, ahonnan a katonák átveszik az ajándékokat. „A háború kitörése óta százezer eurót kalapoztunk össze hazai és külföldi adományokból: ebből vettünk tűzoltóautót az olx-en [az ukrán jofogas.hu – a szerk.] ,miután a katonáknak egy ízben faágakkal csapkodva kellett kioltani a lőszerraktáruk felé tartó tüzet az erdőben, 25-30 hőkamerás éjjellátó készüléket, több száz golyóálló mellényt.

„Ha kérnek valamit, lehet, hogy mi azt nem tudjuk azonnal beszerezni, de mivel évtizedeket töltöttem a szakmában, jó eséllyel ismerek valakit, aki igen. Vagy megad egy telefonszámot, és előbb-utóbb ott lesz, amit kérnek” – mondja.

Jól illusztrálja Denisz hálózatának kiterjedtségét, hogy az igényelt katonai felszeréleseket nyugat-európai önkéntesei szerzik be, és csatárláncban juttatják el Kijevig. „Egy ízben éjjellátókat kértek tőlünk, és nagyon sietni kellett: Münchenben élő, egyébként kutatóként dolgozó önkéntesünk, otthagyva csapot-papot órákat autózott mire megtalálta a típust amire szükségünk volt, és saját költségén megvásárolta – ezek milliós tételek – és mi később, közösségi gyűjtésből kifizettük neki. A kérés beérkezése után hat nappal már a front mögötti bázison volt a cucc.”

Civilként nem mindig egyértelmű kisilabizálni, hogy mit kérnek a katonák: „Sokszor dunsztom sincs amikor meglátok egy rendelést, egyáltalán mit is csinál, amit nekem be kéne szereznem. Ilyenkor visszahívom őket, és megmondom nekik, hogy »fiúk, artikuláltabban«, és kapok egy kissé káoszos, de érthetőbb leírást arról, hogy mit kérnek, mit kell tudnia, mely specifikációk fontosak, mik lényegtelenek. Utána el tudunk indulni, de mivel ezek jellemzően nagyon drága dolgok, kétszer-háromszor leegyeztetem velük, ilyenre gondoltak-e, és egy-két fiaskótól eltekintve ez általában sikerül is.”

A konvencionális katonai logisztika szerepét természetesen lelkes civilek képtelenek kitölteni, ám ez nem is céljuk:

„Elég hamar letisztázódott, hogy a speciális alakulatokkal együttműködve tudjuk a legnagyobb hozzáadott értéket képviselni. Ők kevesebben vannak, tehát eleve könnyebb kiszolgálni az igényeiket, másrészt profik. Tudják mit akarnak, csak azt kérnek amire feltétlenül szükségük van, mi pedig a drága, nehezen beszerezhető felszereléseket is el tudjuk nekik hozni nyugat-európai katonai boltokból. Egy éjjellátó kamera, egy picit élesebb távcső a puskájukra nagyobb segítséget jelent a hadseregnek, mintha mi is tonnaszámra küldenénk nekik konzerveket.”

Azért mosolyogva hozzáteszi: „Ettől függetlenül, hetek óta az erdőben harcolva egy csomag új zokninak is nagyon tudnak örülni.”

NYITÓKÉP, FOTÓK: Денис Цуцаєв