Szép új EU: behódolás Malikának és a konformizmusnak

Az Európai Bizottság, és ezzel az egész unió egy olyan időszakban csinál komplett hülyét magából, amikor egyre több téren kéne igazolnia magának az európai projektnek a legitimitását.

„Az egyenlőség általános érvényesítése azt jelenti, hogy minden terméknek figyelembe kell vennie az egyenlőség dimenzióját, beleértve a kommunikációt is” - ezzel a figyelemre méltó szóhasználattal, de boldog arccal tette közzé október végén a Twitteren Helena Dalli, az EU egyenlőségért felelős biztosa

a #UnionOfEquality brand alatt futó új nyelvhasználati szabályokat, amelyeket a Bizottság munkatársainak a jövőben figyelembe kell venniük.

A botrány kirobbanása után, november végén a máltai politikusnő már úgy vonta vissza az „inkluzív kommunikációról” szóló 30 oldalas iratot, hogy az csak munkaanyag, „nem kiérlelt dokumentum és nem felel meg a minőségi szintünknek”.

Jön az újbeszél 2.0

A kommunikációt is politikai terméknek minősítő uniós biztos közölte, figyelembe veszik a felmerült aggodalmakat, amikor kiadják majd az új, 2.0-ás verziót. A dokumentum visszavonásának módja talán még elképesztőbb, mint maga a "nem kiérlelt" dokumentum, amely egyébként teljesen olyan, mint

a polkorrekt uniós világ könyörtelen paródiája, a Babylon Bee vagy a mi Hírcsárdánk is írhatta volna.

A megbánásnak, az önreflexiónak semmi nyoma, sehol egy bocs, amiért kicsit megsértettük Európa keresztény polgárait, sehol egy elnézést, hogy kicsit lábbal tiporjuk munkatársaink szólásszabadságát.

Az Európai Bizottság, és ezzel az egész unió egy olyan időszakban csinál komplett hülyét magából, amikor egyre sürgetőbben, egyre több témában jön elő az EU hatásköre, lehetséges "szuperállam" mivolta, sőt, magának az európai projektnek a legitimitása.

Tekintettel lenni

A Covid-ügyi fellépéstől a migráción át egészen az adóreformig tisztázni kell: meddig terjednek a tagállamok jogai,

létezik-e még nemzeti szuverenitás (ami alatt nem azt értem, hogy autokraták EU-pénzen azt csinálnak, amit akarnak), érvényes-e még a szubszidiaritás fogalma?

Valamint a szabadság, az egyéni jogok, a demokrácia kontinense-e még Európa? A Dalli-féle dolgozat a mintegy 32 ezer bizottsági dolgozót arra instruálja, hogy legyen tekintettel mindenkinek a vallására, indentitására - kivéve a keresztényekére. „Nem mindenki ünnepli a keresztény ünnepeket, és nem minden keresztény ünnepli azokat ugyanazokon a napokon” - emlékeztet a dokumentum, ezért aztán felejtős az olyan mondat, mint pl. „a karácsonyi időszak stresszes lehet”,

a karácsony ugye kirekeszt minden más ünnepet, helyette mondjuk ezt: „az ünnepi időszakok stresszesek lehetnek”.

Helyénvaló példamondat még: „Az Európai Unió polkorrekt elvárásainak megfelelni akaró, kényszeresen erényt felmutató, a valós problémákról szépelgő pótcselekvéssel elterelő biztos munkája stresszes lehet.”

Kerülendő még a sokak számára nyilván irritáló keresztnév szó használata is, erre van ugye az utónév, nehogy bárkit megbántsunk. Különösen szórakoztató kérés, hogy ha európai emberekről beszélnek, „ne használjanak olyan neveket, amelyek jellemzően egy vallásból származnak”,

így pl. célszerű Malikát és Juliót mondani Maria és John helyett egy „nemzetközi pár” leírására.

Akaratlanul is telitalálat a Malika név választása : Michel Houellebecq „Behódolás” című regényében így hívják annak az iszlámra áttért francia egyetemi tanszékvezetőnek az egyik feleségét, aki megpróbálja a főhőst rábeszélni, hogy szintén térjen át az iszlámra, mert akkor jó fizetés mellett szintén joga lesz több feleséghez.

A regény arról szól, hogyan alkalmazkodik egy iszlamizálódó Franciaországban az értelmiség fokról fokra a világi állam felszámolásához, szabadságjogainak leépüléséhez, a valóság átkeretezéséhez.

Inkluzív hazugság

Az egyenlőségért felelős biztos kissé közönyös stílusú visszavonó nyilatkozata úgy tesz, mintha néhány különösen kínos példa átírásával, javításával ez valamiféle vállalható dokumentum lenne - nem az.

A karácsony visszaírása még nem teszi jóvá azt, hogy egy uniós biztos a többség vallástalanságára, világiságára hivatkozva hódol be muszlim milliók állítólagos érzékenységének.

Ha viszont igaz az a feltételezés, hogy vannak Európában muszlimok, akik számára problémát jelent a karácsony, és akkor értelemszerűen a húsvét meg a pünkösd, akkor nem pontosan ez az, amiről beszélni kéne?

Hogy mégis hol tart több évtizeddel az első észak-afrikai bevándorlók, török vendégmunkások beérkezése óta a muszlimok generációinak európai beilleszkedése? Hogy az elvárt minimális asszimilációról már ne is beszéljünk, mert az nyilván rasszizmus? Hogy mi a helyzet a francia banlieu-kben, a no-go zónákban? Hogy milyen bűnözési statisztikákat produkált a 2015-ös Willkommenskultur?

A mainstream média úgy kezeli a Dalli-irat miatt keletkezett felháborodást, mint valami indokolatlan szélsőjobboldali, nacionalista hőbörgést, amit csak megfejel a pápa és államának teljes kiakadása;

érdekes, itt Ferenc pápa már nem a progresszió élharcosa, hanem a haladás kerékkötője (különben is, hány hadosztálya van? Na ugye).

Teljesen természetes, ha egy ország, egy cég, egy EU tenni akar a kirekesztő beszédmód, a gyűlöletkeltés ellen - az viszont már igencsak természetellenes, ha ennek érdekében a szabad szólást korlátozná (esetünkben ugy több tízezer közalkalmazott számára), és intézményesíti a cancel culture-t.

Az állítólagos békesség kedvéért kiveszi a karácsonyt az „inkluzív” kommunikációból (ami ezután hogy is lehetne inkluzív?), ahelyett, hogy arra bírná a bizottság munkatársait:

fogadtassák el a karácsonyt irritálónak tartó közeggel, hogy itt élnek Európában, és ez bizony ezzel jár.

Egyenlőség vs. konformizmus

Európában szerencsére még nem tartunk ott polkorrekt őrület szempontjából, mint Amerika, ahol megtörténhetett, hogy a Biden-adminisztráció a jövő évi büdzsé tervezetében anyák helyett „szülő embereket" (birthing people) említ, mondván, „nemcsak a cisznemű nők eshetnek teherbe és szülhetnek”;

és ott sem tartunk még, mint a YouTube, amelyik a náci beszéd elleni harc jegyében levesz minden hitleres meg náci témájú dokumentumfilmet is a kínálatából.

Ott viszont már nagyon is tartunk, hogy az EU álproblémák megoldásával hitelteleníti magát, miközben már a közeli jövőben hitelesen kell kiállnia egy csomó problémás fronton.

A hitelességet nem segíti sem a föderatív szuperállam lenyomása az európai torkokon, sem az, ha az alig leplezett progresszív-polkorrekt agenda segít hatalmon tartani a tényleg nacionalista és autokrata rendszereket (amelyeknek számos EU-kritikája teljesen valid egyébként). „Helena Dalli összekeveri az egyenlőséget a konformizmussal” - nyilatkozta a botrány után Jason Azzopardi máltai konzervatív képviselő.

„Küzdenünk kell a diszkrimináció ellen, és mindent meg kell tennünk a nagyobb egyenlőségért, de ehhez nem szabad egyformaságot erőltetnünk mindenkire.”

Konformizmus-kényszer, woke egyformaság: tényleg ez a két dolog árthat a legtöbbet az európai gondolatnak. Valamint Malika, a behódolás és a többnejűség.