A „genderőrület” lehetséges okairól

Ami „genderőrületnek” és médianyomulásnak tűnhet egyeseknek, az lehetséges, hogy nagyrészt egyszerűen egy megváltozott új generáció színrelépése és útkeresése. De mi a valódi ok?

Szokatlan, formabontó írás jelent meg Karsánszky Ferenctől az Azonnali véleményrovatában nemrég. Bár a téma aktuálisabb nem is lehetne, a tanulmány főbb állításait – a magyar vitakultúrára jellemzően – visszhang nélküli csönd fogadta.

A lényeges pontok tömören: a nyugati világban az LMBTQ irányultságú népesség a fiatal generációk körében az elmúlt öt-tíz évben ugrásszerűen, akár 15-16 százalékra nőtt a korábbi évtizedekben megszokott 2-5 százalékhoz képest. Karsánszky úgy érvel: valószínűtlen, hogy ez pusztán az idősebb generációk körében is magasabb arányban jelenlevő LMBTQ-hajlamú rétegek rejtőzködésével magyarázható lenne. Valószínűtlennek tartja továbbá, hogy az LMBTQ-hajlamúak aránya több generációt tekintve hosszútávon állandó és genetikailag meghatározott volna, a külső hatások szerepe jelentősnek tűnik.

A fő kérdés az, mik ezek a külső hatások. Karsánszky szerint nyilvánvalóan az LMBTQ-mozgalom politikai- és médiatérben látható előretörése, hiszen ez az egyetlen olyan lényeges esemény, ami megfelelő időben zajlott. Ez valóban logikusan hangzik, de a valóság ennél bonyolultabb lehet. Két probléma is adódik. Először is nem kapunk magyarázatot arra, hogy mi táplálja a médiában és politikában tapasztalható LMBTQ-aktivitást. Spontán divathullámról lenne szó? A jobboldali konteók világmagyarázataiba – Karsánszkyhoz hasonlóan – nem mennék bele.

Továbbá ez az érvelés a média társadalomalakító erejét olyan hatalmasnak feltételezi, ami már túlzásnak tűnik. Számos példa igazolja, hogy az uralkodó kulturális és médiahatások valóban képesek átformálni különösen a fiatalok szexuális preferenciáit. A „colorism” néven ismert jelenség például nyilvánvalóan a fehér dominanciájú mainstream kultúra hatására oda vezethet, hogy az amerikai fekete lakosság párválasztáskor a világosabb bőrű feketéket preferálja.

Ha viszont valóban megfelelő hasonlatot keresünk, vizsgáljuk meg a következő példát. Lehetségesnek tartanánk, hogy a fiatalokat médiaeszközökkel úgy befolyásuljuk, hogy a náluk jóval – mondjuk 20-25 évvel – idősebb partnereket preferálják, természetesen minden anyagi érdektől mentesen? Teljes bizonyossággal nem tudunk válaszolni, illetve, mint mindenre, erre is van példa a társadalomban. Mégis azt gondoljuk, hogy ilyen ereje – különösen öt-tíz év leforgása alatt – semmilyen médiadivatnak vagy mainstream kulturális trendnek nincs, mivel ez a többség alapvető beállítottságával ellentétes. Hasonló a helyzet az LMBTQ irányultsággal.

Mindazonáltal valóban szembetűnő a közéletben zajló LMBTQ-térnyerés és a fiatalabb generációk körében tapasztalható nyitás párhuzama. Következzen egy lehetséges magyarázat. Bár elsőre nyakatekertnek tűnhet, megkísérli a jelenség alapvető okait vizsgálni.

Történelmi léptékben változtak meg a társas kapcsolatok

Az LMBTQ-médianyomulás nem önmagában okozza a fiatalok változását, legfeljebb katalizálja, gyorsítja az egyébként mélyebb okokra visszavezethető trendet. Hasonlóan a kémiaórán túltelített oldatba lógatott fonálhoz, melyen hirtelen elkezd kicsapódni a kristály – nem a fonál „okozza” a kristályosodást, csak segíti, lehetővé teszi a folyamat beindulását. Két kérdés adódik rögtön: mi okozhatja az oldat túltelítődését, vagyis milyen mélyebb okok állhatnak a fiatalok körében terjedő LMBTQ-hajlam mögött?

A továbbiakban erről lesz szó, de előbb tegyük még fel a második kérdést: ki és miért lógatja be a „fonalat az oldatba” – vagyis ki áll a médianyomulás mögött? Egyrészt nyilván azok a médiaban és politikában dolgozó spin-doktorok, akik idejekorán felismerték a lehetőséget. Rájöttek, hogy itt valami hullám készülődik, amit meg lehet lovagolni. Nem akarják megváltoztatni a társadalmat, viszont mindig is hatni akartak a fiatalokra és uralni akarják az aktuális trendeket. Ezért figyelik, mit kell éppen szállítani. Rock’n’roll-t vagy LMBTQ-t – mikor mit.

Másrészt ami „genderőrületnek” és médianyomulásnak tűnik a korosodó, józanul gondolkozó független értelmiségi számára, az lehetséges, hogy nagyrészt egyszerűen egy megváltozott új generáció színrelépése és útkeresése.

Ha ez az új generáció egyre növekvő mértékben, akár 15-16 százalékban nyitott az LMBTQ-életforma felé, akkor ez megjelenik a közéletben is. Márpedig kézzelfoghatóan érezhető a fiatalság változása itt, Magyarországon is. Amikor például a hortobágyi csikósvilágról szóló legújabb dokumentumfilmben megjegyzi a pásztor, hogy nehéz a fiatalok között utánpótlást találni, mert a „mai fiúk többet fésülködnek, mint a lányok”, akkor jól értjük, mire gondol.

Milyen mélyebb okai lehetnek fiatalok szexualitásában tapasztalható változásoknak? Az elmúlt évtizedekben olyan történelmi léptékkel hirtelen változások történtek a társas kapcsolatokban, melyeket nem veszünk kellőképpen figyelembe. Két apró példa: mikor anyám a hetvenes években bement szülni egy budapesti kórházba huszonhét évesen, akkor ott kifejezetten idősnek számított, pláne első gyerekkel, ezért külön orvosi megfigyelésben részesült. Mikor pedig nagymamám a negyvenes években végre megházasodott és megszülte első és egyetlen gyermekét, apámat harmincegy évesen (!), akkor a szabadkai kisvárosi közegben általános csodálkozást váltott ki. Őt ugyanis már elkönyvelték vénkisasszonynak, és nem hitték, hogy valaha lesz még gyereke.

Ezek a történetek pedig alig pár évtizedesek, nem a középkorról van szó.

Az emberiség történetében a megszokott állapot egészen napjainkig az volt, hogy a fiatalok kora huszas éveikben családot alapítanak, illetve ha nem is feltétlenül rögtön családalapítási szándékkal, de azt nem kizárva kerestek párt.

Előfordulhatott természetesen korábban is olyan, hogy valaki a harmincas éveiben keresett magának párt mondjuk azért, mert megözvegyült. Azonban ezt egy olyan társadalomban tette, ahol a norma az volt, hogy a felnőttek családban élnek, a potenciális partnerek motivációja és attitűdje is ennek megfelelő volt.

A mai fiatalabb generáció az első, amely már azután nőtt fel, hogy ez a korábban természetes állapot megszűnt. Tinédzserkortól kezdve a harmincas éveik második feléig úgy élnek hosszabb-rövidebb párkapcsolatokban, hogy családalapításra nem törekszenek – legalábbis egyre inkább ez az uralkodó trend az urbánus, képzettebb népesség körében és ez a természetes a mai fiatalok számára gyerekkoruktól kezdve.

Az LMBTQ lehetséges reakció erre a kihívásra

Az a kérdés, hogy ennek mi az oka, már nem fér bele jelen írás keretei közé. Nem szeretnénk a jelenséget minősíteni sem. Egyszerűen egy lényeges külső adottságnak tekintjük, ami nagyban meghatározza a szexualitást és a párkapcsolatokat. Úgy tűnik, mindennek két fontos és nem triviális következménye van. Az egyik a tartósan magányosan élők, a másik az LMBTQ-emberek növekvő aránya.

Az LMBTQ-lét ugyanis lehetséges reakció arra a kihívásra, amit a rendkívül hosszú ideig fennálló társkeresési kényszer jelent.

Egy olyan populáció számára, amelyben nem jellemző a – korábban természetes – korai gyermekvállalás és családalapítás, továbbá amelyik mégis fenn tud maradni generációkon keresztül, előnyös lehet az LMBTQ típusú szexualitás elterjedése.

Hogy miért? Azért, mert konfliktusmentesebb, harmonikusabb módon, kevesebb frusztrációval terhelve élhetik át az akár több évtizedes párkeresési időszakukat az érintettek.

A férfiak például könnyebben, kevesebb visszautasítással vagy legalábbis kevesebb megaláztatással és konfrontációval élhetik ki a férfiakat jellemző folyamatos szexpartnerkeresési hajlamukat. A nők hasonlóképp kevesebb zaklatással vagy veszélyes, kellemetlen szituációval jöhetnek ki a kapcsolataikból vagy a kezdeményezésekből. Összességében harmonikusabban élhetik végig az újabb és újabb párkereséssel fűszerezett szexuális életüket. Nem tudunk leszbikus nők körében terjedő #metoo mozgalomról. Gyakran halljuk, hogy „hol vannak a normális férfiak”, leszbikus nők belevalóságát hiányoló panaszokat viszont keveset találni.

Aki heteróként kicsit is ismeri a meleg szubkultúrákat (pl. meleg kollégákon keresztül), annak feltűnhet, hogy a meleg férfiak szívesen vannak egymás társaságában kortól és konkrét személyes vonzalomtól függetlenül. Egymás között jelentős időt töltenek kétértelmű, szexuális utalásokkal teli évődő, viccelődő csevejjel, aminek a célja többnyire nem közvetlenül szexpartner szerzése, hanem elég nyilvánvalóan az, hogy ők így érzik jól magukat. Hogy mindez mennyire nem így van hetero férfi-nő relációban, az elég nyilvánvaló. Ahol „riasztó trend” lehet a férfi dolgozó vonakodása attól, hogy női alkalmazottakkal együtt menjenek üzleti útra („metoo-rágalmaktól” tartva), ahol újra és újra felbukkannak hírek „túl szép” nőket diszkrimináló munkahelyekről. Kevésbé extrém példát pedig szinte bármelyik munkahelyen, iskolában találunk, ahol egyértelműen megfigyelhető a férfiak és nők elkülönülése spontán csoportdinamikákban (pl. ebédre kijárás 4-5 főnél kisebb csoportban stb).

Az ilyen, meleg és heteró kultúrák közti különbségeknek – már ha nem vitatja valaki e különbségek puszta létét is –, sok oka lehet. Például, hogy a melegek diszkriminált, zárt közösségben élnek egymásra utalva, belső konfliktusaikat pedig nem szívesen teregetik ki. Mi mégis feltételezzük, hogy nem csak erről van szó.

A természetet nem érdekli, mi undorító vagy hasznos szerintünk

Számos jel utal arra, hogy a szexuális forradalom utáni gyermektelen és családalapítás nélküli „hosszúra nyúló fiatalság” nagyon megnehezíti, akár szinte ellehetetleníti a heteroszexuálisok kapcsolatait.

Gondoljunk az incelek mozgalmaira, általában véve a magányosan élők növekvő arányára. Vagy akár arra, hogy mennyire elterjedt, széles tömegek számára gyakorlatilag kizárólagossá vált az online társkereső oldalak használata, mint partnerszerzési lehetőség. Ez utóbbi legalább annyira jelzi a társas kapcsolatok beszűkülését, mint amennyire a digitális forradalom következménye.
Természetesen ez a téma nagyon kényes kérdéseket vet fel. Azt sugallni, hogy a fiatalok kényelmi vagy egyéb szempontok miatt akaratlagosan választanák meg maguknak a szexuális irányultságukat: naiv, sőt kifejezetten provokatív, fenyegető felvetésnek tűnik. Ebből egyenesen következne ugyanis az implicit elvárás, hogy ha akarna, bárki lehetne hetero.

Csakhogy mi a helyzet akkor, ha a szexuális irányultság egyéni szinten megváltoztathatatlan állapot, társadalmi szinten generációk között viszont nagyon is külső tényezőktől függő és befolyásolható? Kár vitatni, hogy az előbbi állítás igaz. Számos példa igazolja, hogy az egyén inkább az öngyilkosságba menekül, de nem tudja akaratlagosan megváltoztatni a nemi irányultságát (kivételek nyilván itt is vannak).

Amit viszont az egyén, bárhogy is akarja, nem képes maga megváltoztatni, azt elvégezheti a természet. Jó példa ilyen dinamikára a születő fiúgyermekek változni képes aránya. Hiába akarják egyes társadalmak vagy egyének bárhogy, legfeljebb nemkívánt lánygyermekek meggyilkolása árán képesek elérni a relatív több fiúgyermeket. A világháborúk után a hatalmas férfiveszteségek nyomán azonban hirtelen természetes módon megugrott a születő fiúk aránya. Bár messze nem olyan mértékben, mint a most tárgyalt LMBTQ-növekedés, mégis mi lehetett ennek az oka, pontosabban milyen szabályozókon keresztül fut le egy ilyen trend pontosan? Nehéz megmondani, de összeesküvést, tervezettséget, tudatosságot nemigen sejtünk mögötte, vagyis ezek nyilván létező, populációs szinten ható természetes biológiai folyamatok.

A természetet nem érdekli, mi undorító vagy hasznos szerintünk. Mi a helyzet akkor, ha bizonyos körülmények között többgenerációs távlatban egyszerűen megnő a homoszexuális irányultság valószínűsége?

Van erre példa a történelemben? Statisztikák híján nehéz megmondani, de úgy tűnik, akad. Például az ókori Spárta vagy Athén esetében. Feltűnő, hogy olyan katonanépekről vagy érett birodalmakról van szó, melyekben széles rétegek jellemzően nem vállaltak gyereket, nem alapítottak családot vagy legalábbis nem egészen fiatalon – és ez az állapot mégis fenn tudott maradni generációkon keresztül akár azért, mert egy nagyon erős és népes politikai hatalom még a demográfiai veszteséget is sokáig el tudta viselni („hanyatló birodalmak”) vagy pótolni tudta kívülről.

Ahogy Németh György írja az ókori homoszexualitás történetéről: „Hésziodosz tankölteménye azt javasolja, hogy a fiú 30 esztendős kora előtt ne hozzon a házhoz feleséget, néhány évtized múlva Szolón már a 35 éves kort tartja megfelelőbbnek. Ha figyelembe vesszük a viszonylag alacsony átlagéletkort, egy 35 éves férfi már meglett embernek számított. A cél nyilvánvaló volt: minél később alapít valaki családot, annál kisebb lesz megszülető gyermekeinek száma.”

A homoszexualitás több fajtáját különbözteti meg az athéniaknál: „beavatási”, „platóni”, „gazdasági”. Nyilván bajosan lehet összevetni az akkori viszonyokat a maiakkal, mégis szembetűnő a párhuzam, ami a gyermektelenséget, „egykézést” és a késői gyermekvállalást, valamint a homoszexualitás terjedését illeti. „(…) Csakhogy a házasságon kívüli (heteroszexuális) nemi kapcsolatot szigorúan büntették, a házasságtörőt pedig, akit más feleségének társaságában rajtakaptak, a helyszínen meg lehetett ölni. (…) Talán éppen erre céloz Arisztotelész, amikor azt írja: a krétaiak, »hogy ne legyen annyi gyerekük, megengedték a férfiak egymással való nemi érintkezését«” – ezek a viszonyok ismeretlenek a fogamzásgátlás korában a mai nyugati társadalmakban, bár hasonlóan reménytelen alaphelyzetben érezhetik magukat pl. az incelek.

A mostani vita terméketlen

Mivel jelenleg teljesen vitaképtelen felek állnak egymással szemben, a fent leírtakhoz hasonlót meg sem lehet vizsgálni, a következményekről nem is beszélve. A baloldali genderpolitikai tábor egyszerűen nem akarja megérteni, hogy újabban már nem a régivágású homofób érvekkel kell vitatkozniuk. Már nem az a kérdés, hogy baj-e, ha valaki meleg. A kérdés most az, hogy mi az oka annak, ha szignifikánsan nő a melegek aránya a fiatalabb generációkban. Mint látjuk, ez már statisztikailag is igazolható, bár Karsánszky statisztikáitól függetlenül is jól érzékelhető a trend akár itt, Magyarországon.

Milyen következményei vannak, hogyan viszonyuljunk hozzá, már az – általában jobboldali – konteók és világpusztító víziók gyártása helyett?

Ezentúl viszont szembe kell nézni a nyilvánvaló érdekütközésekkel. Kisgyermekes szülők egy része teljesen érthető módon keresni fogja annak a lehetőségét, hogy csökkenjen, vagy legalább ne nőjön tovább a felnövekvő generációk LMBTQ-hajlamának valószínűsége: ami ugyanis hirtelen spontán növekedésnek tud indulni, az miért ne csökkenhetne is? Érthető, még ha ezzel keresztbe is tesznek a feltörekvő LMBTQ-mozgalom emancipációs törekvéseinek.