Hiába hitegetik a Balkánt, 2024-ben sem lesz reális az EU-csatlakozás

A nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása több mint két évtizede húzódik, az EU állandóan későbbre tolja az erre kijelölt dátumot, a legesélyesebb országként Montenegrót emlegetik. Van-e rá esély, hogy a legújabban beígért 2024-ben megtörjön az európai bővítés fásultsága? Egyáltalán milyen következményei lehetnek, ha ez nem sikerül?

Az osztrák állami hírügynökségnek adott interjúban, Zdravko Krivokapić, Montenegró miniszterelnöke nemrég kijelentette, hogy a balkáni ország 2024 vége előtt tervez csatlakozni az Európai Unióhoz: „A kormány gyorsított ütemben akar dolgozni. Nincs vesztenivaló idő.”

Amikor Várhelyi Olivér, a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos tavaly belengette, hogy 2024-ig szeretné, ha legalább egy nyugat-balkáni állam elérne a csatlakozás kapujához,

A 2006-ban Szerbiától függetlenedő ország a régió éltanulójának nevezhető, viszonylag hamar, 2012-ben megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, mára pedig – a többi balkáni állammal ellentétben – már mind a harmincöt csatlakozási fejezetet sikerült megnyitnia.

Mind a magyar EU-biztos, mind pedig a montenegrói miniszter által belengetett 2024-es dátum „meglehetősen ambiciózus” – értékelt az Azonnalinak Németh Ferenc, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Nyugat-Balkánnal foglalkozó kutatója, mégpedig azért, mert az elmúlt két év során nem történt jelentősebb előrelépés Montenegró uniós integrációjában. Habár az ország mind a harmincöt csatlakozási fejezetet megnyitotta, ezek közül csak hármat sikerült eddig lezárni. A lezáratlan fejezetekkel pedig még sok munka van, főleg a korrupció és a szervezett bűnözés felszámolása tekintetében halad lassan az ország, vélte a kutató. Azonban biztató jel, hogy a montenegrói kormány tavaly őszi megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet ezekre az EU szempontjából is prioritási területeknek tekinthető kérdésekre.

A miniszterelnök, aki ellen elfogatóparancsot akartak kiadni Nápolyban

A 2020-as kormányváltás jelentős fordulópont volt a kis ország politikai életében: a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta első ízben került ellenzékbe az országot harminc éve kormányzó DSP (Szocialisták Demokrata Pártja).

A Balkánon sok helyen találkozhatunk egy-egy erős emberrel, aki akár évtizedek óta van jelen folyamatosan az ország politikai vezetésében. Szerbiában ez Aleksandar Vučić elnök, Albániában Ilir Meta, aki az államfői posztot tölti most be, Koszovóban pegig  Hashim Thaçi aki tavaly mondott le az elnöki posztról. Montenegró politikai életében az erős ember az a Milo Đukanović, aki felváltva hol elnökként, hol miniszterelnökként közel harminc éve van a montenegrói államigazgatás csúcsán, 2018 óta ismét elnökként, a rossz nyelvek szerint oda átmentve magát a közelgő veresége előtt.

Azt, hogy Montenegrónak mennyi dolga van még a szervezett bűnözés és a korrupció felszámolása terén, jól mutatja, hogy Milo Đukanovićot 2015-ben a szervezett bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó OCCRP (Organized Crime and Corruption Reporting Project) az év emberének nyilvánította a bűnözés és a korrupció előmozdításában végzett munkája elismeréseképp. A szervezet szerint

A francia Libération napilap szerint „a Đukanović-klán úgy vezeti Montenegrót, mint egy üzleti vállalkozást”. Ehhez érdemes tudni, hogy az elnöknek Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan van egy hozzá nagyon hűséges embere, akire rá tudja bízni azt a pozíciót, amit épp nem tud betölteni, és ha úgy adódik, cserélni vele. Ez az ember Montenegróban sokáig Filip Vujanović volt, aki betöltötte már az elnöki és miniszterelnöki pozíciókat is. Amikor a francia lap klánról írt, arra gondolt, hogy Vujanović felesége a fellebbviteli bíróság bírája, testvére az ügyvédi kamara elnöke, a szervezett bűnözésért felelős ügyész az igazságügyi miniszter sógornője, Đukanović nővére pedig a Legfelsőbb Bíróság tagja volt.

Az ország állapotával kapcsolatban a montenegróiak is hasonlóan érezhetnek, hiszen a 2019-ben kirobbant, „montenegrói tavasznak” nevezett tüntetési hullám során pont a kiterjedt korrupció, valamint a politikai elit és a szervezett bűnözés összefonódása ellen tüntettek. Nem véletlen, hogy a 2020-ban megválasztott, többek közt szerb- és oroszpárti, valamint NATO-ellenes pártok is alkotta Đukanović-ellenes kormánykoalíció egyik legfőbb kitűzése a szervezett bűnözés és a korrupcióellenes harc.

2002-ben egyébként még az Európai Bizottság is hasonlóképpen vélekedett az elnökről: egy nagyobb cigarettagyártók ellen indított per során az EB azt rótta fel Đukanovićnak, hogy a cigarettacsempészek hatalmas összegekkel fizették le, hogy garantálja nekik a Balkánon áthaladó áru biztonságát. A dohánycsempészetet, amely az ABC News szerint 1994 és 2002 között Montenegró állami vállalkozásává vált, máig nem sikerült teljesen felszámolni, a Bizottság 2020-as éves jelentése szerint legalábbis „még mindig jelentős kihívások vannak az illegális cigarettakereskedelem visszaszorításában”.

A cigarettacsempészetben való részvétellel kapcsolatban további vádak is érték az elnököt: egy újságírókat és civil szervezeteket tömörítő intézet azt állítja, hogy 2002-ben a nápolyi ügyész elfogatási parancsot kérelmezett Milo Đukanović ellen, aki akkor éppen Montenegró miniszterelnöke volt, mivel a vádak szerint Đukanović részt vett egy Montenegrón keresztülhaladó cigarettacsempész-hálózat üzemeltetésében. Habár az olasz bíróság végül a letartóztatási parancs ellen döntött, az olasz nyomozók 2005-ben is befolyásos cigarettacsempészként tekintettek Montenegró akkori miniszterelnökére.

Nem csak a szervezett bűnözés elleni harc sikerétől függ az EU-tagság

Németh Ferenc figyelmeztet: az uniós csatlakozás nemcsak Montenegrótól, hanem az EU tagállamaitól is függ, hiszen az új államok csatlakozásáról a tagállamoknak egyhangúlag kell döntenie, azaz mindenkinek hozzá kell járulnia. A nyugat-európai tagállamok viszont meglehetősen erős fenntartásokkal kezelik a bővítéspolitikát: Németh Ferenc különösképpen Franciaországot, Hollandiát és Dániát emeli ki mint vonakodó országokat, közülük Emmanuel Macron francia elnök Albániára és Észak-Macedóniára vonatkozó, utóbbi országban az EU-barát kormány ideiglenes bukását okozó vétója volt emlékezetes.

Az Európai Unióban törésvonal húzódik a nyugat-európai és a kelet-európai államok között: a mélyítés és a bővítés ideája küzd egymással, teszi ehhez hozzá Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője. A kutató kifejti az Azonnalinak, hogy a föderalista, tehát az unió mélyítését célzó szemléletet nehezítené, ha a V4-országokon kívül az erősen nacionalista balkáni országok is az EU tagjaivá válnának. Ilyen körülmények között csak egy többsebességes, tehát regionális csoportok mentén szétszakadt EU lenne elképzelhető. Nem beszélve arról, hogy a szegény balkáni országok sokba kerülnének a gazdagabb tagállamok adófizetőinek. Montenegrót a szakértő szerint viszont pont ez teszi viszonylag vonzóvá a csatlakozás szempontjából:

Manzinger Krisztián, a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa egy másik szempontból világítja meg a kérdést: a balkáni bővítés esetén a nyugat-balkáni régió a maga 17 millió lakosával összesen több EP-képviselőt tudna delegálni Strasbourgba/Brüsszelbe, mint mondjuk a 47 milliós Spanyolország. Ennek az oka az, hogy az EU felül akarja reprezentálni a kisebb tagállamokat az Európai Parlamentben a nagyok rovására – nehogy azok képviselői dönthessenek el mindent. A legextrémebb példa erre az, hogy Németország esetében 860 ezer lakosra jut egy európai parlamenti képviselő, míg Málta esetében 84 ezer lakosra – a különbség több, mint tízszeres!

Igaz, hozzá kell tenni azt is, hogy az EU másik jogalkotó szervében, az Európai Unió Tanácsában viszont a nagy tagállamok nélkül szinte semmiről sem születhet döntés, ott ugyanis a többséghez nemcsak azt veszik figyelembe, hogy hány illetékes miniszter szavaz valamit meg, hanem azt is, hogy az általuk képviselt országok lakossága alapján is megvan-e a többség, a balkáni országok itt csak nagyon kiélezett helyzetben számítanának.

Magyarország érdeke viszont egyértelműen az, hogy a nyugat-balkáni országok csatlakozzanak, teszi hozzá Demkó. Magyarország azon kívül, hogy gazdasági érdeke is fűződik a csatlakozáshoz – a régióban számos magyar cégnek vannak befektetései –, lehetőséget kapna arra, hogy Románia vagy Szlovákia csatlakozásával ellentétben, Szerbia csatlakozásakor tényleg garantálni tudja a határon túli magyarság jogait. Észak-Macedónia esete, ahol Görögország addig vétózta a csatlakozási tárgyalások megkezdését az országgal, amíg az meg nem változtatta a görög nacionalistáknak nem tetsző nevét, jól példázza, hogy mi mindenre lett volna képes a határon túli kisebbségek védelme érdekében Magyarország. Magyarország szempontjából migrációs vonatkozásban is megérné a balkáni országok csatlakozása, hiszen ebben az esetben nem mi lennénk az első schengeni ország, akikhez a menekültek érkeznek, teszi hozzá a szakértő.

A Balkánon egyre nagyobb a szkepticizmus

De nem csak a nyugat-európai országok küzdenek a szakzsargonban bővítési fáradtságnak nevezett jelenséggel: Németh Ferenc szerint

A nyugat-balkáni országokat az Európai Bizottság már 2003-ben egy lehetséges jövőbeli EU-tagság perspektívájával kecsegtette. Ezt az ígéretet az EU újra meg újra megerősítette, konkrétumok nélkül. Végül 2018-ban első ízben egy céldátumot is kitűzött: 2025-öt. Azonban a Bizottság igazából ekkor sem ígért semmi biztosat, hiszen a céldátumhoz azt is hozzáfűzte, hogy ez csak egy cél, semmiképpen sem ígéret. Nem csoda hát, hogy a már eddig is több mint kétévtizedes folyamat végén a balkáni országok sokkal szkeptikusabbá váltak az ígéretekkel kapcsolatban.

Németh Ferenc elmondta, noha a közvélemény-kutatások alapján még mindig többségben vannak az EU-s csatlakozásokat támogatók, arányuk évről évre csökken.

Mi vár a Balkánra, ha tovább halogatjuk az uniós csatlakozást?

A csatlakozások halogatása mindenesetre komoly stratégiai veszteségekkel járhat az EU számára. Németh Ferenc figyelmeztet:

Demkó Attila szerint viszont a Balkánt sokkal kevésbé fenyegeti a nagyhatalmak térhódítása, mint ahogy azt gondolnánk. Érdemes szerinte megnézni a gazdasági adatsorokat: az összes balkáni országnak messze az EU a legjelentősebb kereskedelmi partnere. A szakértő viszonylag szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy olyan húzóereje lenne Oroszországnak vagy Kínának, ami fel tudná venni a versenyt az EU által kínált gazdasági kilátásokkal.

Holott mindkét nagyhatalom jelen van a régióban. Jó példa erre Montenegró: az ország kormányát 2017-ben minden jel szerint meg akarta puccsolni Oroszország, hogy megakadályozza Montenegró NATO csatlakozását, valamint a kis országot jelenleg államcsőd is fenyegeti a Kínának visszafizetendő hitelek mennyisége miatt.

Az a híres kínai hitel

Montenegró egy, az ország gazdaságának egyötödét kitevő adósságot kell, hogy törlesszen Kínának, amelyet egy szerb határig nyúló autópálya megépítésére vett fel. A főként turizmusból élő tengerparti ország a covid miatti lezárások következtében nem tudja fizetni a rettentő összegű hitelt. Az összesített kormányzati hiteleket már Montenegró GDP-jének egésze sem fedezi. A Reuters szerint ezért a balkáni állam már az állami vagyon értékesítését fontolgatja, azt viszont még nem tudni, hogy kisegíti-e az EU bajba jutott tagjelöltjét: forrásaik szerint az EU ajánlatot kért a német, a francia és az olasz állami fejlesztési bankoktól Montenegró számára, azonban ennél konkrétabb lépések még nem történtek.

Manzinger Krisztián, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa tágabb összefüggésbe helyezi Montenegró pénzügyi megsegítésének kérdését: ha az EU kisegítené a bajba jutott államot azzal egyfajta garanciát vállalna a kínai hitelekért ezzel önkéntelenül is arra ösztönözve az tagállamokat, hogy akár nagyobb kockázatú hiteleket is vállaljanak – magyarázza az Azonnalinak –, ha viszont nem segíti ki Montenegrót, azzal példát statuálhat.

Demkó Attila szerint az EU viszonylagos passzivitása az ügyben nem jelenti azt, hogy csak mérsékelten érdekelné Montenegró sorsa: a balkáni kínai jelenlét egyszerűen nem olyan fenyegető az EU-ra nézve. A szakértő azt mondja:

Demkó szerint Kínának nem célja szövetségi rendszert építeni a Balkánon, a távol-keleti nagyhatalom csak gazdasági szempontból keresi a térséget. És még azt is csak mérsékelten. Nincs ott piac, nincs ott semmi, ami Kínának fontos lenne, mondja a szakértő. Majd hozzáteszi: Kínának nem a Balkán fontos, hanem Németország meg Franciaország.

Ennek ellenére a térségben egyre több helyen érzékelhető a kínai gazdasági jelenlét: Manzinger Krisztián rávilágít, hogy Kína egyre több balkáni országban szerez tulajdont különböző bányákban vagy erőművekben. Ott van például a szerbiai bori rézbánya, amelyben 2018 óta a kínai Zijin vállalatnak többségi részesedése van. A rézbánya kérdését idén januárban kapta fel a nemzetközi sajtó, amikor a bánya kínai munkásai tüntettek a rossz munkakörülmények ellen. 2016 óta kínai tulajdonban van a szendrői vasmű is, valamint a 2019-ben kínai kölcsönből építették fel a Tuzla 7 szénerőművet Boszniában. Mindkét kínai beruházással kapcsolatban komoly környezetvédelmi aggályok merültek fel.

Montenegró geopolitikailag már egyébként is elköteleződött egy irányba, mondja Demkó, hiszen az ország 2017-ben tagja lett a NATO-nak. Tehát az az elmélet, hogy az EU-csatlakozás azért kell, hogy Montenegró a nyugathoz legyen beágyazva, ebben a formában már nem állja meg a helyét.

Azonban Montenegró NATO-csatlakozása meglehetősen kalandosra sikeredett és rávilágított az orosz és szerb érdekekre az országban. Ahogy mi is megírtuk, Montenegró NATO-csatlakozása előtt vélhetőleg orosz és szerb titkosszolgák próbálták megpuccsolni a montenegrói kormányt. Habár nem bizonyosodott be, hogy a puccskísérlet valóban megtörtént-e és hogy tényleg a NATO-csatlakozást próbálták volna megakadályozni általa, Demkó Attila úgy látja, hogy Szerbia számára stratégiailag igenis fontos lehetett Montenegró NATO-tagságának megakadályozása. Mint mondta, a balkáni NATO-bővítésekkel (Albánia és Horvátország 2009-ben, Montenegró 2017-ben, Észak-Macedónia pedig 2020-ben lett tagja a NATO-nak) úgy körbekerítették Szerbiát, mint ahogy a Go játékban szokás: a távol-keletiek sakkjaként emlegetett játék célja, hogy bekerítsük az ellenfél bábuját.

De miért vett volna részt az állítólagos puccskísérletben Oroszország is? A kézenfekvő válasz az lenne, hogy balkáni „védence”, Szerbia érdekeit nézte, azonban Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus videója mélyebb összefüggésekre utal az orosz érdekeltségekkel kapcsolatban. Az orosz korrupcióellenes aktivista egyik videójában kiderítette ugyanis, hogy Denisz Popov – Moszkva főügyésze és Navalnij szerint Putyin közeli embere – több hotelt és luxusvillát is birtokol az országban. A főügyész Navalnij szerint egy sípálya építésébe is belekezdett. A fentebb leírt korrupciós viszonyok következtében nem elképzelhetetlen, hogy több orosz üzletember is használta pénzkihelyezésre és pénzmosásra az országot.

A NATO-tagsággal kapcsolatban egyébként a montenegrói társadalom sem volt egységes. És még mindig nem az: a Balkan Insight rámutat, hogy a Centre for Democracy and Human Rights 2020 augusztusában végzett felmérése alapján a montenegróiak 41 százaléka még mindig ellenzi a NATO-tagságot.

Manzinger Krisztián szerint ennek okaihoz meg kell érteni a montenegrói identitás alakulását: ez ugyanis kicsit hasonlít az osztrák és német identitás közötti különbségekhez. A montenegrói identitás nagyon sokáig a szerben belül volt értelmezve, olyannyira, hogy a montenegrói jugoszláv tagköztársaságot is azért hozták létre, hogy ne legyenek túl erősek a szerbek a föderális Jugoszlávián belül. A különállóságra törekvő montenegrói nemzetépítés a ’90-es években kezdődött el, a mai montenegrói társadalomban pedig a magukat montenegróinak tekintő személyek nyugati orientációjú és független államot támogató gondolkodásúak, míg a szerbként önmagukat meghatározók Szerbia és Oroszország felé tekintenek.

A két tábor lélekszáma nagyjából megegyezik egymással, ez jól megmutatkozott már a 2006-os függetlenségi népszavazáskor is, amelyet a szerbektől távolodni akaró kisebbségek döntöttek el a függetlenség irányában. Ugyanez tükröződik a NATO-tagság elutasításának mértékén is: a nagyarányú szerb identitású lakosság pedig még egy plusz indokot is szolgáltat Szerbiának arra, hogy ellenezze tengerparti szomszédja NATO-tagságát.

Akkor mikor fog csatlakozni Montenegró?

Németh Ferenc szerint szinte biztos, hogy az ország se 2024 előtt, sem pedig 2024-ben nem fog csatlakozni az Unióhoz: „Montenegró jó úton halad, csak nagyon lassan.” A csatlakozások előtt még le kell zárnia a csatlakozási fejezeteit, ráadásul az EU elkötelezettségére is szükség lesz az uniós tagság eléréséhez. Hiszen egy tagállam sem vétózhat.

NYITÓKÉP: Podgorica. LAB604 / Flickr, CC BY-NC-SA 2.0