Kitört a kávéháború Trieszt és Nápoly között

Az olasz kávékultúra az UNESCO-világörökség részévé válik. Az a kérdés azonban, hogy melyik olasz városhoz kötődjék leginkább a cím, szembefordította egymással Triesztet és Nápolyt. Az egykori Habsburg-kikötőváros kávéházkultúrájára, ismert kávémárkáira hivatkozhat, Nápoly szerint viszont tőlük indult el minden. Kinek van igaza, és miért Triesztnek?

Az UNESCO világörökségi listájára felkerülhet az olasz espresso is. Még márciusban közölte az olasz kormány, hogy az olasz kultúrának és élni tudásnak – a híres „saper viverének” – elmaradhatatlan része, ezért ott a helye a listán. Az olasz kávé valóban a mindennapok nélkülözhetetlen kelléke: meghaladja az ötmilliárd eurót csak a kávé értékesítésből befolyó bevétel, és több, mint tízezer ember dolgozik a kávéipari szektorban. Németország és Belgium után Olaszország exportálja a világon a legtöbb kávét.

Nápoly vagy Trieszt?

Azonban ennél konkrétabban kell Olaszországnak megfogalmazni, hogy mit és hol tekintene világörökségileg védendőnek, értékelendőnek. Azaz előjött

A harc két egymástól nemcsak földrajzilag, de történelmileg és kulturálisan is távol eső város között zajlik. A délolasz Nápoly és az 1918-ig Habsburg fennhatóságú (előtte soha egyetlen olasz államhoz vagy városhoz nem tartozó) Trieszt egyaránt azt állítja: a kávéban ők az elsők és az eredetiek. A kávéháború azzal vette kezdetét, hogy a Nápoly központú Campania régió baloldali elnöke, Vincenzo De Luca egy videóban üzent a triesztieknek:

Az egykori Habsburg-kikötővárosban nem hagyták szó nélkül a provokációt, és azonnal visszaüzentek Nápolynak. A trieszti régió neofasiszta tanácsnoka, az amúgy délolasz (pugliai) származású Gabriele Cinquepalmi meghívta De Lucát Triesztbe, hogy maga győződjék meg arról: a kávékultúra sehol Olaszországban nem olyan élő és történelmi, mint az észak-adriai városban. Cinquepalmi kiemelte a város számos történelmi – bécsi stílusú – kávézóját, amelyeket a múlt századelőn olyan nagy írók látogattak, mint Umberto Saba, James Joyce vagy Italo Svevo.

Trieszt bekeményít

A harc azért újult ki a két város között, mert az olasz agrártárca már elküldte a jelentkezést az UNESCO-hoz, ahol már csak arra várnak, hogy nemsokára Róma azt is közölje: a világörökségi titulust a kávéja miatt Nápoly vagy Trieszt kapja-e.

A trieszti szlovén kisebbséget képviselő baloldali szenátor, Tatjana Roic még keményebben üzent a délieknek. Szerinte a nápolyi kávé minősége meg sem közelíti a triesztiét. Valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy Triesztben két híres olasz kávévilágmárka – a temesvári magyar Illy Ferenc által alapított Illy és a már korábban is létezett Hausbrandt – van otthon. Roic arra is emlékeztetett, hogy Triesztben működik 1903 óta a kávébörze és Olaszország egyetlen kávétudományi felsőoktatási intézménye is – egy magánegyetemről van szó – a városban székel, ráadásul pont Nápolyból költözött át Triesztbe.

Andrej Godina, szlovén származású trieszti neves kávészakértő már 2020-ban kemény szavakkal

Kávét lóért?

A triesztiek helyzetét segíti, hogy az agrártárca élén egy trieszti ötcsillagos politikus áll. Stefano Patuanelli nemcsak születése szerint igazi trieszti, de segíti is lokálpatriótaként a városát. Már márciusban, amikor agrárminiszter lett Mario Draghi kormányában, egyik első dolga volt, hogy azonnal blokkolja az UNESCO-pályázatot, amelyben eredetileg Nápoly szerepelt volna. Patuanelli azt mondta, hogy el kell még dönteni a kérdést Nápoly és Trieszt között – de pontosan sejthető, hogy a grillóista politikus az egykori Habsburg-város érdekében lassítja az egész eljárást. (A Stefano Patuanellivel készült Azonnali-interjú itt olvasható el.)

A szintén ötcsillagos, de nápolyi Luigi Di Maio külügyminiszter egy olyan kompromisszumot akart, hogy a lipicai lovakat – amelyek ugyan szlovéniaiak, de Trieszt környékén is megtalálhatóak – vennék fel trieszti világörökségként, a kávénak viszont nápolyiként kell bekerülnie a listára. Patuanelli erről azonban hallani sem akart, de azt

A nápolyiak most a sértett elnyomottat játszák. Szerintük, ha Trieszté lesz a kávévárosi cím, az újabb bizonyítéka lenne annak, hogy az északolaszok semmibe veszik a délieket. A nápolyi régió azonnal meg is bízott egy helyi professzort, aki – láss csodát – arra a következtetésre jutott elemzésében, hogy Nápoly a kávé őshazája.

A nápolyiak szerint ugyanaz zajlik most, mint amikor a pizzát vették fel 2017-ben UNESCO-világörökségként, és többen akkor sem Nápolyt akarták a pizza őshazájaként megadni.

Francesco Borrelli campaniai regionális tanácsnok egyenesen „mocskolódó, délellenes” kampányt vél felfedezni – ahogy a pizza kapcsán is történt szerinte – a triesztiek részéről. A pizzánál végül azonban győztek a nápolyiak, és 2017-ben tényleg a nápolyi pizza lett UNESCO-világörökség.

Trieszt ma is kávéváros

Trieszt nemcsak minőségi szempontokra hivatkozik, de arra is, hogy eleve náluk isszák Olaszországban a legtöbb kávét.

– vagy ahogy Triesztben mondják: „nerot” (az „espresso” szóra azonnal elárulja magát az ember, hogy nem ismeri a várost), vagy még precízebben: „nero in b”-t (ami „nero in bicchierének”, azaz „pohárban feketének” a rövidítése). Az évi 1500 „nero” kétszerese annak, amit Olaszországban másutt – igaz, espresso név alatt – fogyasztanak az emberek.

Mint fentebb már említettük, Trieszt két leghíresebb cége – a Generali biztosító mellett – szintén a kávéhoz kapcsolódik. 1892-ben hozta létre a Habsburg Monarchia kereskedelmi flottájának egyik kapitánya, Hermann Hausbrandt a saját cégét, amely a mai napig működik ezen név alatt. A cégnél kezdett dolgozni a temesvári Illy Ferenc (Francesco Illy), aki végül maga is létrehozott egy saját céget, amely különösen az általa kifejlesztett gyors eszpresszógép, az Illetta miatt hamar a Hausbrandtot is lekörözte.

(Az Illy történetéről az Azonnali itt írt egy hosszabb cikket.) Illy Ferenc félig magyar, félig német bánáti ember, felesége pedig félig ír és félig trieszti olasz-szlovén keverék volt. A család a mai napig ápolja a közép-európaiság hagyományát. Az egyik unoka, Riccardo Illy 1993 és 2001 között baloldali színekben Trieszt polgármestere is volt, és többek közöt ő érte el, hogy Sisi szobra visszakerüljön a pályaudvar elé, valamint hogy a régi Habsburg-neveket is kitegyék a mai utca- és térnevek alá. Riccardo Illy nagyszüleire amúgy úgy emlékezik vissza, hogy

Miközben az Illy Triesztben van, Riccardo testvére, Francesco Illy a svájci Ticino kantonban állít elő prémiumkategóriás kávét Amici néven. A leválás mögött egy családi vita is állt. Miközben ugyanis Riccardo és apjuk a robusta kávét preferálta – és az Illynek ma is ez a fő profilja –, Francesco élesen elutasítja ezt, és csak arabicát használ.

Francesco azt is elveti, hogy szerinte az Illy túl olcsó, egy jó csésze kávéért ugyanis akár 5-10 eurót is érdemes kifizetni. Francesco számára ugyanis a kávé nem a köznépnek szóló ital, hanem egy zenemű, amit csak az elit érthet meg: „például Beethoven kilencedik szimfóniája – vezényli Bruno Walter, Gustav Mahler tanítványa –, minden egyes összetevőnek stimmelnie kell”, de hozzátette, hogy

– foglalta össze a svájci Luzerner Zeitungban a kávé lényegét.

FOTÓK: Bukovics Martin, Trieszt / Azonnali

NYITÓKÉP: Pxhere