Ahol minden nap ünnepnap

Míg idehaza megszűnt vagy skanzenbe lett zárva a népi és paraszti kultúra, Olaszországban menő vidéken élni. Ráadásul évente egyszer úgy érezheti a helybéli lakos, hogy a kitűzött napon minden róla szól.

Ez itt a Más tészta, Szabó Zoltán hosszúhetényi borász Olaszországról szóló rovata az Azonnalin!

Az egyik ilyen – az olasz kultúra és szellemiség szempontjából nagyon fontos és beszédes – szó a sagra. Magyarra fordítva fesztivált, ünnepet jelent, de ez annak is egy speciális válfaja. Jellemzően egy-egy tájjellegű termény vagy termék képezi az esemény apropóját. Az elnevezés a latin sacrum (szent, megszentelt) szóból eredeztethető. Korábban ugyanis a mezőgazdasági munkákat, a termény betakarítását, azok időpontját a szentek ünnepnapjaihoz igazították.

Egyes vélemények szerint ezen események gyökere még mélyebbre nyúlik vissza, egészen az antik korig. Nevezéktanilag inkább a sacrificio – azaz az áldozat – szóval hozzák összefüggésbe. A rómaiak vallásában ugyanis – miképpen a legtöbb természetvallásban, animizmusban is – nagyon fontos szerepet töltött be az áldozati felajánlás, ennek megfelelően az ünnepeken is központi szerepet töltött be. És valóban: a sagra éppúgy egyfajta köszönetnyilvánítás a természetnek, vagy éppen tisztelgés az alkotó ember előtt.

Míg idehaza megszűnt vagy skanzenbe lett zárva a népi és paraszti kultúra, annak jeles dátumai és a hozzá kötődő népszokások nálunk többnyire már csak a Facebook hírfolyamában köszönnek vissza ránk, addig talján földön korszerűsítették és csúcsra járatták a műfajt. A közösségi életre, eseményekre amúgy is igen nyitott olaszoknál értelemszerűen nagyon népszerű ez az ünnepség. Miután a legtöbb tájegység, apró kis körzet rendelkezik saját sagrával,

évente egyszer úgy érezheti a helybéli lakos, hogy a kitűzött napon minden róla szól,

a vidékéről és kultúrájáról. Kiöltözik, kihúzza magát, felvesz magára egy széles mosolyt és sütkérezik az érdeklődő tekintetekben.

Maga a sagra apropója sok minden lehet: egy klasszikus konyhai alapanyag vagy maga a vidék jellegzetes fogása, egy területhez köthető háziállat, annak jellemző tájfajtája. Húskészítmények, tejtermékek, tészták, pékáruk, helyi bor, egyéb szeszes ital, akármi a zergesonkától a kardhalon át a mazsolaborig.

A lényeg, hogy lehessen egy jót enni, inni közösségben, büszkén megélni a hagyományokat, a vidékiséget.

 (Ezen az oldalon keresgélhetünk régiókra bontva megannyi ünnep közül a teljesség igénye nélkül.)

Akad egy másik sajátságosan olasz rendezvénytípus, amivel máshol nemigen találkozhatunk, úgy hívják: palio. Az elnevezés a latin palliumból származik, jelentése fátyol vagy köpeny. Korábban a köntös vagy tunikaszerű viseletet értették alatta, amit az ókori rómaiak, illetve görögök viseltek. A palio eredetileg egy olasz városállamok közötti versengés volt, aminek a győztese viselhette az e célra készült zászlóféleséget. Ennek az alapját a római labarum elnevezésű hadijelvény képezte, ami a birodalom erejét, legyőzhetetlenségét szimbolizálta, továbbá és elsősorban azt, hogy a római ne harcoljon többé rómaival.

Első ízben Nagy Konstantin használta, amikor Róma felé, háborúba tartott. Ebben a korban egy tetrarchia nevű berendezkedés jellemezte Rómát, azaz négy különböző vezetője volt a birodalomnak. Konstantinnak látomása volt, egy keresztet látott a nap korongja felett, illetve az alábbi feliratot: „E jelben győzni fogsz.” Ebből alakult ki az ismert vallási jelkép, a krisztogram, amit a pécsi ókeresztény sírkamrákban is láthatunk – X (khí) és P (ró) betűkkel a görög ábécéből –, miután lecserélte rá a birodalmi sast.

Mellékesen: Konstantin kétszeres túlerő ellen csatát nyert, így a teljes Nyugatrómai Birodalom területének császára lett, megszüntette a keresztényüldözést, sőt, a vasárnapi pihenőnapot is neki köszönhetjük. No de vissza a palióhoz, illetve a labarumhoz (még egy érdekesség: a csíksomlyó búcsú egyik szimbóluma is az eseményen cipelt labórium), ez a zászló képezi tehát az alapját a paliónak. Később inkább magát az eseményt vagy a helyszínt értették alatta, ahol a versenyeket tartották. A magyar pálya szavunk is innen eredeztethető.

Megannyi változata ismert, vélhetően a sienai lovas versenyről a legtöbben hallottak már, de van, hogy szamárháton kell célba érni, máshol libákat hajtanak. Vízközeli településen eveznek, borvidéken hordót gurítanak, satöbbi, satöbbi. A XIII. század óta létezik a műfaj, ma már értelemszerűen inkább a hagyományőrzés, a közösségi élmény és nem utolsósorban a turisták csalogatása szolgáltatja inkább az esemény apropóját. (Az olasz Wikipédia szócikke szépen csokorba gyűjti a legismertebb rendezvényeket régiónként.)

A palio eredeti funkciója vélhetően hasonló lehetett, mint Nagy Konstantin idejében: a posztrómai, protoolasz népek szomszédaik, riválisaik iránt érzett gyűlöletének, egy háborúnál békésebb feszültséglevezetési formájaként hívhatták életre. Talán megfontolandó lenne hasonló versengési formát meghonosítani hazánkban is:

fideszes és dékás nyugdíjasok (előbbiek bocskai öltönyben, utóbbiak uniós kékben, csillagokkal díszítve) futhatnának versenyt, a nyertes egy 13. havi nyugdíj feliratú zászlóval a birtokában térhetne haza.

Esetleg célba dobást lehetne rendezni oltáspártiak és vírusszkeptikusok között Sinopharm-vakcinákkal. Sokkal szórakoztatóbb lenne, mint egymást anyázni a Facebookon, ráadásul még győztest is hirdethetünk utána.

NYITÓKÉP: Pinelli / Wikimedia Commons