Hiába a választási siker, a skót nacionalistáknál nem nyugodnak a kedélyek

2021.06.01. 17:30

48 óra alatt két magas tisztséget betöltő politikusok is lemondott a párt irányításáért felelős szervéből. Belső leszámolás, paranoia vagy korrupció állhat a háttérben?

Hiába a választási siker, a skót nacionalistáknál nem nyugodnak a kedélyek

A május eleji skót választások előtt több dolog miatt is izgulhatott a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője, és egyben Skócia kormányfője, Nicola Sturgeon: egyrészt két eljárás is folyt vele szemben, ami az ő szerepét vizsgálta elődje, Alex Salmond szexuális zaklatási ügyében, másrészt Salmond bosszút forralván egy új függetlenségpárti pártot hozott létre, ahova több SNP-s politikus is átlépett.

Ennek ellenére a választásokon hozta a papírformát az SNP: a 129 fős skót parlamentben, a Holyroodban 64 mandátumot szerezve mindössze egy mandátummal maradt le a pártja az abszolút többségről, de a másik bejutott függetlenségpárti párt, a Skóciai Zöldek külső támogatásával és hét mandátumával így is maga mögött tudhatja a parlamenti többséget az első miniszter. (Skóciában a kormányfőt első miniszternek hívják, mivel az Egyesült Királyságban csak egy miniszterelnök lehet, az pedig az angol Boris Johnson.)

Így sem készülhet nyugodtan harmadik ciklusára a kormányfő, mivel 

az SNP-t belső konfliktusok rázzák meg: 48 óra alatt két fontos tisztségviselőjük is lemondott.

Douglas Chapman, a párt korábbi pénztárnoka még május 29-én jelentette be lemondását Twitteren, mivel elmondása szerint nem kapott meg minden információt, ami a feladatához szükséges. Így hiába ígért nagyobb transzperenciát a párt pénzügyei kapcsán, nem tudja ellátni a feladatát, ezért jobbnak látta, ha távozik. Áprilisi sajtóhírek szerint a skót rendőrséghez hűtlen kezelés gyanúja miatt érkezett bejelentés a pártról, mivel hatszázezer font támogatói adománnyal állítólag nem tud elszámolni a párt. 

A hírekre az SNP is reagált, szóvivőjük úgy fogalmazott, hogy ez csak egy „piszkos trükk”, a pártot minden évben külső, erre szakosodott szervek vizsgálják, akik nem találtak semmi fogást a pénzügyeikben. A skót rendőrség tájékoztatása szerint jelenleg nem folyik nyomozás a párt pénzügyei után, ugyanakkor jelenleg a rendőrségen azt vizsgálják, hogy szükséges-e nyomozást elrendelniük az ügyben.

Chapmant követte Joanna Cherry május 31-én, aki többek között szintén a transzparencia hiányára hivatkozva mondott le a párt politikai irányvonaláért és stratégiaképzéséért felelős legfőbb szervezetében, a nemzeti végrehajtó bizottságban (NEC) betöltött posztjáról. A NEC kvázi az SNP lelke: az éves közgyűlések között teljesen ők irányítják a pártot, ők hoznak stratégiai döntéseket, illetve végrehajtják a közgyűléseken megszavazott programokat. Ezenkívül a NEC birtokolja a párt pénzét és kezeli a pénzügyeit is.

JOANNA CHERRY (KÖZÉPEN KITŰZŐVEL) KAMPÁNYOL MÉG A 2019. DECEMBERI ELŐREHOZOTT BRIT PARLAMENTI VÁLASZTÁSON. FOTÓ: JOANNA CHERRY MP / FACEBOOK

Nem értenek egyet a függetlenségben a függetlenségpárti képviselők

Chapman és Cherry is mindketten tagjai voltak a párt vezetőségének, az NEC-nek, és a sturgeoni vezetés kritikusának számítottak. Ugyan mindketten elkötelezett függetlenségpártiak, azonban bizonyos kérdésekben nem értenek egyet Sturgeonnal, és BBC úgy véli, hogy 

a választási siker miatt kezdik el kiszorítani a sturgeoni iránnyal nem teljesen elégedetteket.

Az SNP-ben mindössze fél éve, december 1-jén választottak új vezetőket, és több olyan tagot is vezetőségi székbe repítettek, akik nem teljesen értenek egyet Sturgeon függetlenedési tervével. Az első miniszter szerint a brit törvényhozáson, a Westminsteren keresztül vezet az út az új függetlenségi népszavazáshoz, azonban mivel Boris Johnsonék ezt nem engedélyezik, ezért sokan egy B-tervvel álltak elő:

a skót parlament hozna egy törvényt a népszavazásról, amit utána a brit kormány a brit legfelsőbb bíróságon támadna meg

– mondván, a skót törvényhozás ilyen kérdésekről nem dönthet, így pedig a legfelsőbb bíróságnak kell kimondania, hogy a skót parlamentnek, Holyroodnak erre van-e felhatalmazása vagy nem. Sturgeon ennek a tervnek nem híve – ő a 2014-es referendumhoz hasonlóan továbbra is egy brit-skót egyezményben látja az új népszavazás kiírásának a lehetőségét, nem pedig jogi úton. A választások után úgy fogalmazott, hogy az senki érdekét nem szolgálja, hogy végül a bíróságok mondják ki, hogy a skótok önállóan tarthatnak-e népszavazást a kérdésben vagy sem.

A frissen lemondott két politikus, Cherry és Chapman is elsősorban a B-tervben – azaz a skót törvényhozással kiírt függetlenségi népszavazásban, majd a jogi úton történő érdekérvényesítésben – hisz.

Paranoia és szivárogtatások

Az SNP-re már korábban is jellemzőek voltak a belharcok: korábbi vezetőjük, Alex Salmond részben Sturgeon megbuktatásával akart visszatérni a párt élére, amikor azonban ez a kísérlete kudarcot vallott, új pártot alapított, ahova több SNP-s politikus is csatlakozott, hogy a választáson végül egy mandátumot se szerezzenek az Alba párttal.

A Salmond-ügy és a választások előtti szivárogtatások miatt a brit Times információi szerint

a pártban többen is attól tartanak, hogy a Sturgeonhoz nem teljesen hű párttagok szivárogtathatnak a sajtónak,

és Chapman a párt pénztárnokaként azért nem kaphatott meg minden információt, mert a vezetőségben sokan rá is potenciális szivárogtatóként gyanakodtak.

AZ SNP KORÁBBI PÉNZTÁRNOKA, CHAPMAN KAMPÁNYOL A TISZTÁBB LEVEGŐÉRT. FOTÓ: DOUGLAS CHAPMAN MP / FACEBOOK.

Mit tudunk kiolvasni a skót parlamenti választások eredményeiből a skót függetlenség kapcsán? Kielemeztük! Mikor tudnának a skótok visszalépni az EU-ba, és egyáltalán megérné-e nekik a függetlenség? Annak is utánajártunk!

NYITÓKÉP: Nicola Sturgeon szelfizik egy SNP-aktivistával május 6-án, a skót választások napján. FOTÓ: Nicola Sturgeon / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek