A német liberálisoknak nagyon jót tett, hogy következetesen lockdownellenesek voltak

Szerző: Techet Péter
2021.05.29. 17:15

A német liberálisok idén kiugróan jó eredményt érhetnek el ősszel. A párt, amely történelme során sokszor gyengélkedett, a lockdownellenessége miatt stabilan 11-13 százalékon áll, amivel már a szocdemeket közelíti. Miközben az AfD kaotikusan reagált a járványra és a lockdownra, a liberálisok kritikái meghozták a népszerűséget. De kormányra jutnak-e 2009 után idén újra a Szabad Demokraták, és mit akarnának ott megvalóstani?

A német liberálisoknak nagyon jót tett, hogy következetesen lockdownellenesek voltak

Nemcsak a német Zöldek okozhatnak – akár egy győztes kancellárjelölttel – meglepetést a szeptember végi Bundestag-választáson: a jobboldali liberális Szabad Demokraták (FDP) is szárnyalnak a közvélemény-kutatásokban. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a párt 12 százalékot kapna – amivel

hibahatáron belül, azaz csak két százalékponttal vannak lemaradva azon szociáldemokratáktól (SPD),

akiknek még kancellárjelöltjük is van Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter személyében.

Nem kis- vagy nagypárt, hanem fontos párt

Az FDP is persze akart történelmében egyszer kancellárjelöltet állítani – de az akkor 2002-ben még inkább csak nagyzolásnak számított, és nem is jött ki jól belőle a párt. 2002-ben az akkori elnök, Guido Westerwelle meghirdette, hogy szerinte 18 százalékot fog kapni a pártja, és ezért bejelentkezett a kancellári posztra. Ezt azonban a közvélemény nem jutalmazta. Egyrészről Westerwellét ettől függetlenül sem hívták meg a kancellárjelöltek – akkoriban a szocdem Gerhard Schröder és a CSU-s Edmund Stoiber – vitáira. Másrészről a párt valamivel hét százalék felett végzett csak, azaz tényleg esélyük se lett volna beszállni a kancellári posztért folyó versenybe.

Az FDP – amely párt a második világháború után a weimari korszak balliberális és nemzeti liberális erőinek egyesüléséből jött létre, felszívva számos egykori nácit is – sohasem volt nagy párt. Legendás elnökük, Hans-Dietrich Genscher, az újraegyesülés külügyminisztere mondogatta azonban mindig, hogy vannak nagypártok, vannak kispártok – és vannak fontos pártok. Az FDP-t pedig ez utóbbiba sorolta, elvégre hiába kapott a párt általában 10 százalék alatti voksot,

a szociáldemokraták és a konzervatívok felé is koalícióképesek voltak, sokszor ezzel tényleg ők tudták eldönteni, hogy ki is legyen a kancellár.

1969-ben például a szocdemek mellé álltak, amivel lehetővé tették a szociálliberális fordulatot a német politikában, 1982-ben viszont kiugrottak mellőlük egy bizalmatlansági indítvánnyal, és az utána 16 évig kancellárkodó CDU-s Helmut Kohlt segítették hatalomba. Az FDP magára a két nagy néppárt politikai korrekciójaként tekintett: a CDU/CSU-nál a jogállamiságra és a társadalmi liberalizmusra figyelt, az SPD mellett pedig a piacgazdaságot védte.

CHRISTIAN LINDNER FDP-ELNÖK (BALOLDALT) A LIBERÁLISOK LEGENDÁS HAJDANI ELNÖKÉVEL, A 2016-BAN ELHUNYT HANS-DIETRICH GENSCHERREL (JOBBOLDALT). FOTÓ: CL / FB

A Zöldek 1983-as parlamenti megjelenésével azonban az FDP elvesztette azt a szexepiljét, hogy nélküle aligha tudhat kormány alakulni. A nyolcvanas évektől a párt ezért egyre inkább jobboldalra húzodott – 1982 óta szövetségi szinten csak a CDU/CSU-val volt mindig kormányon (1982 és 1998, majd 2009 és 2013 között).

Az FDP egyre inkább egy gazdasági liberális párttá vált, az adócsökkentés lett a fő követelése,

és alapvetően kormányon bizonyos, hozzá közelálló szavazói rétegeket – mondjuk 2009-ben a szállodatulajdonosokat egy nekik kedvező adópolitikával – szolgált ki. Emiatt a hajdani „fontos pártiság” imidzse kissé megkopott, leginkább

a gazdagok és szerencsések klientúrapártjaként voltak elkönyvelve a német politikában.

Történelmi kudarc, majd sikeres visszakapaszkodás

Azonban ez a politika se volt kifizetődő, mert 2009 és 2013 között Angela Merkel az FDP legtöbb adócsökkentési reformját lesöpörte az asztalról, ami gyakorlatilag okafogyottá tette a pártot. Az eredmény:

2013-ban 4,8 százalékot szerezve történelmében először kiesett a Bundestagból.

A párt minden értelemben padlón volt, még az is kérdéses volt, hogy fel tud-e onnan egyszer még állni. Christian Lindner pártelnök írja le könyvében, hogy a választási fiaskó estéjén, egy berlini szállodában tussolva határozta el: csak azért is visszavezeti a liberálisok a parlamentbe. Az akkor 34 éves politikus pedig tényleg rá tudott cáfolni a várakozásokra: négy év alatt visszaépítette a pártot, 2017-ben pedig kimagasló eredménnyel – 10,7 százalékkal – a negyedik legnagyobb parlamenti erővé tette az FDP-t.

FDP-S VÁLASZTÁSI BULI 2017-BEN BERLINBEN. FOTÓ: TECHET PÉTER / AZONNALI

Még az újbóli kormányra kerülés lehetősége is megcsillant, ugyanis Angela Merkel a liberálisokkal és a zöldekkel akart – a pártok színei (fekete, zöld, sárga) miatt Jamaika-koalíciónak nevezett – szövetséget kialakítani. A Zöldek hajlandóak is lettek volna erre, de végül Christian Lindner felállt a tárgyalóasztaltól – a mára már szállóigévé lett mondattal:

„jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni”.

Lindner döntését az motiválhatta, hogy egyrészről Merkel mellett megint nem lett volna lehetőségük liberális adópolitikára, márpedig a párt 2013-as kudarca sokban az előtte lévő merkeli koalícióval magyarázható. Másrészről Lindner ki akart várni: inkább ellenzékből akarta tovább építeni a pártot, bízva abban, hogy Merkelt egy jobboldali vezetés követi a CDU élén.

Kivel tudnak kormányra kerülni?

Merkel idén valóban nem indul újra, a CDU/CSU kancellárjelöltje pedig valóban az az Armin Laschet, aki saját tartományában (Észak-Rajna-Vesztfáliában) az FDP-vel alkot kormányt, és maga is elmondta: legszívesebben szeptember után szövetségi szinten is a liberálisokkal állna össze – azaz visszahozná a régi német politikai világot, amiben az FDP a CDU/CSU természetes szövetségese volt még.

Ez a világ azonban már elmúlt, a CDU/CSU stabilan 30 százalék alatt gyengélkedik, azaz még egy erős FDP-vel se jönne ki a többség. Közben pedig

új polgári erőként a Zöldek is megjelentek.

Nem véletlen, hogy az FDP egyik ősbázisában, a délnyugati, leggazdagabb Baden-Württemberg tartományban a zöldek adják a miniszterelnököt – az FDP pedig 2011 óta ott is ellenzékben ül. Azaz az FDP-nek – amely a tartományi szinten maga is működik együtt a Zöldekkel vagy a szocdemekkel is – új opciók felé kell néznie. Idén már nincs Merkel – ha viszont Lindner most sem tudja kormányra vinni csapatát, akkor az minden jó szereplés ellenére is saját vezetői képessége ellen hatna.

Az FDP-nek idén jó esélye van mégis kormányra kerülni. Miközben a hírek leginkább a Zöldek sikereiről szólnak – akik 2017-ben még a legkisebb parlamenti párt voltak, idén viszont akár már az elsők is lehetnek –, az FDP is szárnyal. Bár egy CDU/CSU és a Zöldek közötti új nagykoalícióba a liberálisok nem kellenének, ha azonban ez politikailag vagy matematikailag nem működik, akkor az FDP-vel számolni kell. A párt számára a kihívás azonban a következő:

miközben jelenlegi népszerűségüket jobboldali adópolitikájuknak és lockdownkritikájuknak köszönhetik, kormányra leginkább a Zöldek és az SPD – azaz két adónövelő és lockdownpárti erő – oldalán kerülhetnének.

Liberális lockdownellenesség

Az FDP sikerében a lockdownkritika nagyon fontos szerepet játszik. Miközben a szélsőjobboldali AfD nem tudott hiteles és koherens véleményt megfogalmazni a kérdésben – a járvány elején még ők követeltek hatalmas szigort, később viszont vírustagadó szélsőséges álláspontok is megjelentek náluk –, az FDP a kínai koronavírus tavalyi megjelenése óta következetesen hirdeti: csak a legveszélyeztetettebb csoportokat kell védeni lezárásokkal; valamint a lezárások nem kerülhetnek sem a liberális szabadságjogokkal (azaz az alaptörvény alapjogaival), sem a gazdaság érdekeivel szemben.

EGY FDP-S JÁRVÁNYKREATÍV MÉG TAVALYRÓL: CHRISTIAN LINDNER SZERINT CSAK A SZÁJMASZKOT, DE NEM A SZÁJKOSARAT SZABAD ELFOGADNI. FOTÓ: CL / TWITTER

A párt egyik lockdownkritikus ökle Wolfgang Kubicki, a Bundestag alelnöke lett, aki eleve életmódja és élestílusa miatt is – a politikus egy gazdag kieli ügyvéd, és nem is szokta elrejteni jómódját és a luxus iránti rajongását – hitelesen jelenítette meg azokat, akiknek

a saját szabadságuk és jólétük fontosabb volt, mint egy általános egészségvédelem,

amiről Wolfgang Schäuble, a Bundestag kereszténydemokrata elnöke is azt mondta: az alaptörvény félreértésén alapszik, mert az emberi méltóság az abszolút és korlátozhatatlan alapjog, az egészséghez és élethez való jog nem.

CHRISTIAN LINDNER ÉS A PÁRT SZÓRAKOZTATÓ BESZÓLOGATÓJA, A LUXUST NYÍLTAN KEDVELŐ WOLFGANG KUBICKI BUNDESTAG-ALELNÖK EGY 2018-AS FOGADÁSON. FOTÓ: WK / FB

Az FDP már tavaly tavasszal azt követelte, hogy csak azokat védje az állam, akik időskoruk vagy betegségük miatt különösen veszélyeztettek, és már a járvány elejétől kritizálta a lockdownt, a boltbezárásokat, a tömegrendezvények tiltását – ami liberális szempontból (akár az alapjogvédelmet, akár a gazdaságpártiságot nézzük) teljesen logikus álláspont. Christian Lindner szerint csak ott szükséges a lockdown, ahol valóban nagyon kiterjedt a fertőzöttség – de országosan nincs rá szükség.

A pártnak az ügy azért is tett jót, mert kiléphetett az eddigi adócsökkentést követelő párt imidzséből, és főleg

az alapjogok hangsúlyozásával az FDP elővehette évtizedeken át elhanyagolt balliberális énjét is,

azaz a szabadságjogok mindenek feletti képviseletét. Amikor idén áprilisban a Bundestag elfogadta a szövetségi lockdown lehetőségét – azaz hogy ezentúl a szövetségi és nem a tartományi szint dönthet a lockdownról – a párt a törvényt azonnal meg is támadta a szövetségi alkotmánybíróság előtt.

Mivel az FDP-nek sikerült a lockdownt úgy kritizálnia, hogy közben nem csúszott vírustagadásba – amint az az AfD-nél történt –, a párt tudott profitálni azon szavazók között, akik ellenezték a merkeli válságkezelést. Ráadásul számos intézkedés – például az éttermek és üzletek bezáratása, a turizmus visszaszorítása – éppen azon rétegeket – azaz a magánvállalkozói szektort – érintették keményen, amelyek eleve az FDP fontos bázisát adják. A párt ezért még a szolidáris énjét is kidomboríthatta, amikor ezen bajba jutott szektoroknak követelt adócsökkentést, több támogatást.

Gabor Steingart, liberális véleményvezér elemzésében többek között azt emelte ki, hogy nemcsak az FDP egysége, határozottsága, nemcsak a világos program és csapat segíti a pártot, de egyben

a polgárság félelme is a Zöldektől.

Mert hiába váltak a Zöldek – leginkább szavazóik tekintetében – polgári erővé, azért a programjuk alapján továbbra is egy balos újraelosztást, adónövelést, vagyonadót ígérő, és a környezetvédelemben a szocdemeket is balról előző – például a belföldi légiközlekedést tiltani és az autóállományt drasztikusan csökkenteni akaró – programról van szó. (A Zöldek választási programját itt elemeztük részletesebben.) Azaz sokan a jobboldali polgárságból – főleg a magánvállalkozók közül – az FDP-ben bíznak, hogy ellenerőt tud képviselni még akkor is, ha végül a Zöldekkel és a szocdemekkel kényszerül kormányra.

Koalíció azokkal, akikkel szemben sikeres az FDP

Ugyanis az FDP számára ma ez a legvalószínűbb hatalmi opció – de egyben ez megint azzal a veszéllyel fenyeget, hogy

a párt kormányon legtöbb ígéretét nem tudja majd megvalósítani,

elvégre a Zöldek és a szocdemek mellett sok mindent fel kellene adnia. Leginkább csak az oktatás modernizációjának és a digitalizáció felgyorsításának kérdésében áll a három párt közel egymáshoz, más kérdésekben – még az EU-politikában is – világok választják el őket.

Az FDP nem akar adót növelni, nem terhelné túl a gazdaságot környezetvédelmi előírásokkal, nem állami tiltásokban, hanem a gazdasági innovációban látja a klímakrízis megoldását, és bár szavakban maga is nagyon EU-párti, minden olyan javaslatot – legyen szó akár az eurókötvényekről, akár egy szociális unióról vagy mag-Európáról – elvet, amely viszont a Zöldek EU-politikájában központi helyen van.

Az FDP számára tehát a kihívás most az, hogy annyira jól szerepeljen ősszel – akár 12-15 százalékra is esélyük van –, hogy nélkülük stabil kormány ne tudjon alakulni, elvégre ha zuhan a CDU/CSU és az ökopárt, akkor elvileg az új nagykoalíciójuknak se lenne többsége. A választási kampányban ez mindenképpen mozgósító erővel bírhat: egyrészről a riogatás egy tisztán balos (zöld-szocdem-linkés) koalícióval, másrészről annak hangsúlyozásával, hogy az FDP – mint egykoron – ismét fontos párt, mert tőle függhet egy kormánypolitika.

Az FDP amúgy keményen beleáll a liberalizmusba – legalábbis a választásokig nem mutat kompromisszumkészséget. Christian Lindner kijelentette:

az FDP se adóemelést, se újabb adósságfelvételt nem fogad el.

Azaz gyakorlatilag azon két pártra – a szocdemekre és Zöldekre – mondott kategorikus nemet, akikkel szeptember után mégis koalíciós tárgyalásokat kellhet vezetnie. Ráadásul az FDP körüli körök nem csak abban érdekeltek, hogy pártjuk kemény liberalizmust ígérjen – de abban is, hogy végre kerüljön ismét kormányra, elvégre ellenzékből nem sokat tud segíteni. Azaz Lindner párton belüli helyzetét is ronthatja, ha idén ismét felállna a tárgyalóasztaltól – ezúttal tehát

az FDP-nek meg kell próbálnia inkább (a maga szempontjából) rosszul kormányozni, mint egyáltalán nem kormányozni.

NYITÓKÉP: Christian Lindner 2017-ben / Handelsblatt, Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek