A német liberálisok idén kiugróan jó eredményt érhetnek el ősszel. A párt, amely történelme során sokszor gyengélkedett, a lockdownellenessége miatt stabilan 11-13 százalékon áll, amivel már a szocdemeket közelíti. Miközben az AfD kaotikusan reagált a járványra és a lockdownra, a liberálisok kritikái meghozták a népszerűséget. De kormányra jutnak-e 2009 után idén újra a Szabad Demokraták, és mit akarnának ott megvalóstani?
Nemcsak a német Zöldek okozhatnak – akár egy győztes kancellárjelölttel – meglepetést a szeptember végi Bundestag-választáson: a jobboldali liberális Szabad Demokraták (FDP) is szárnyalnak a közvélemény-kutatásokban. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a párt 12 százalékot kapna – amivel
akiknek még kancellárjelöltjük is van Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter személyében.
Nem kis- vagy nagypárt, hanem fontos párt
Az FDP is persze akart történelmében egyszer kancellárjelöltet állítani – de az akkor 2002-ben még inkább csak nagyzolásnak számított, és nem is jött ki jól belőle a párt. 2002-ben az akkori elnök, Guido Westerwelle meghirdette, hogy szerinte 18 százalékot fog kapni a pártja, és ezért bejelentkezett a kancellári posztra. Ezt azonban a közvélemény nem jutalmazta. Egyrészről Westerwellét ettől függetlenül sem hívták meg a kancellárjelöltek – akkoriban a szocdem Gerhard Schröder és a CSU-s Edmund Stoiber – vitáira. Másrészről a párt valamivel hét százalék felett végzett csak, azaz tényleg esélyük se lett volna beszállni a kancellári posztért folyó versenybe.
Az FDP – amely párt a második világháború után a weimari korszak balliberális és nemzeti liberális erőinek egyesüléséből jött létre, felszívva számos egykori nácit is – sohasem volt nagy párt. Legendás elnökük, Hans-Dietrich Genscher, az újraegyesülés külügyminisztere mondogatta azonban mindig, hogy vannak nagypártok, vannak kispártok – és vannak fontos pártok. Az FDP-t pedig ez utóbbiba sorolta, elvégre hiába kapott a párt általában 10 százalék alatti voksot,
1969-ben például a szocdemek mellé álltak, amivel lehetővé tették a szociálliberális fordulatot a német politikában, 1982-ben viszont kiugrottak mellőlük egy bizalmatlansági indítvánnyal, és az utána 16 évig kancellárkodó CDU-s Helmut Kohlt segítették hatalomba. Az FDP magára a két nagy néppárt politikai korrekciójaként tekintett: a CDU/CSU-nál a jogállamiságra és a társadalmi liberalizmusra figyelt, az SPD mellett pedig a piacgazdaságot védte.
A Zöldek 1983-as parlamenti megjelenésével azonban az FDP elvesztette azt a szexepiljét, hogy nélküle aligha tudhat kormány alakulni. A nyolcvanas évektől a párt ezért egyre inkább jobboldalra húzodott – 1982 óta szövetségi szinten csak a CDU/CSU-val volt mindig kormányon (1982 és 1998, majd 2009 és 2013 között).
és alapvetően kormányon bizonyos, hozzá közelálló szavazói rétegeket – mondjuk 2009-ben a szállodatulajdonosokat egy nekik kedvező adópolitikával – szolgált ki. Emiatt a hajdani „fontos pártiság” imidzse kissé megkopott, leginkább
Történelmi kudarc, majd sikeres visszakapaszkodás
Azonban ez a politika se volt kifizetődő, mert 2009 és 2013 között Angela Merkel az FDP legtöbb adócsökkentési reformját lesöpörte az asztalról, ami gyakorlatilag okafogyottá tette a pártot. Az eredmény:
A párt minden értelemben padlón volt, még az is kérdéses volt, hogy fel tud-e onnan egyszer még állni. Christian Lindner pártelnök írja le könyvében, hogy a választási fiaskó estéjén, egy berlini szállodában tussolva határozta el: csak azért is visszavezeti a liberálisok a parlamentbe. Az akkor 34 éves politikus pedig tényleg rá tudott cáfolni a várakozásokra: négy év alatt visszaépítette a pártot, 2017-ben pedig kimagasló eredménnyel – 10,7 százalékkal – a negyedik legnagyobb parlamenti erővé tette az FDP-t.
Még az újbóli kormányra kerülés lehetősége is megcsillant, ugyanis Angela Merkel a liberálisokkal és a zöldekkel akart – a pártok színei (fekete, zöld, sárga) miatt Jamaika-koalíciónak nevezett – szövetséget kialakítani. A Zöldek hajlandóak is lettek volna erre, de végül Christian Lindner felállt a tárgyalóasztaltól – a mára már szállóigévé lett mondattal:
Lindner döntését az motiválhatta, hogy egyrészről Merkel mellett megint nem lett volna lehetőségük liberális adópolitikára, márpedig a párt 2013-as kudarca sokban az előtte lévő merkeli koalícióval magyarázható. Másrészről Lindner ki akart várni: inkább ellenzékből akarta tovább építeni a pártot, bízva abban, hogy Merkelt egy jobboldali vezetés követi a CDU élén.
Kivel tudnak kormányra kerülni?
Merkel idén valóban nem indul újra, a CDU/CSU kancellárjelöltje pedig valóban az az Armin Laschet, aki saját tartományában (Észak-Rajna-Vesztfáliában) az FDP-vel alkot kormányt, és maga is elmondta: legszívesebben szeptember után szövetségi szinten is a liberálisokkal állna össze – azaz visszahozná a régi német politikai világot, amiben az FDP a CDU/CSU természetes szövetségese volt még.
Ez a világ azonban már elmúlt, a CDU/CSU stabilan 30 százalék alatt gyengélkedik, azaz még egy erős FDP-vel se jönne ki a többség. Közben pedig
Nem véletlen, hogy az FDP egyik ősbázisában, a délnyugati, leggazdagabb Baden-Württemberg tartományban a zöldek adják a miniszterelnököt – az FDP pedig 2011 óta ott is ellenzékben ül. Azaz az FDP-nek – amely a tartományi szinten maga is működik együtt a Zöldekkel vagy a szocdemekkel is – új opciók felé kell néznie. Idén már nincs Merkel – ha viszont Lindner most sem tudja kormányra vinni csapatát, akkor az minden jó szereplés ellenére is saját vezetői képessége ellen hatna.
Az FDP-nek idén jó esélye van mégis kormányra kerülni. Miközben a hírek leginkább a Zöldek sikereiről szólnak – akik 2017-ben még a legkisebb parlamenti párt voltak, idén viszont akár már az elsők is lehetnek –, az FDP is szárnyal. Bár egy CDU/CSU és a Zöldek közötti új nagykoalícióba a liberálisok nem kellenének, ha azonban ez politikailag vagy matematikailag nem működik, akkor az FDP-vel számolni kell. A párt számára a kihívás azonban a következő:
Liberális lockdownellenesség
Az FDP sikerében a lockdownkritika nagyon fontos szerepet játszik. Miközben a szélsőjobboldali AfD nem tudott hiteles és koherens véleményt megfogalmazni a kérdésben – a járvány elején még ők követeltek hatalmas szigort, később viszont vírustagadó szélsőséges álláspontok is megjelentek náluk –, az FDP a kínai koronavírus tavalyi megjelenése óta következetesen hirdeti: csak a legveszélyeztetettebb csoportokat kell védeni lezárásokkal; valamint a lezárások nem kerülhetnek sem a liberális szabadságjogokkal (azaz az alaptörvény alapjogaival), sem a gazdaság érdekeivel szemben.
A párt egyik lockdownkritikus ökle Wolfgang Kubicki, a Bundestag alelnöke lett, aki eleve életmódja és élestílusa miatt is – a politikus egy gazdag kieli ügyvéd, és nem is szokta elrejteni jómódját és a luxus iránti rajongását – hitelesen jelenítette meg azokat, akiknek
amiről Wolfgang Schäuble, a Bundestag kereszténydemokrata elnöke is azt mondta: az alaptörvény félreértésén alapszik, mert az emberi méltóság az abszolút és korlátozhatatlan alapjog, az egészséghez és élethez való jog nem.
Az FDP már tavaly tavasszal azt követelte, hogy csak azokat védje az állam, akik időskoruk vagy betegségük miatt különösen veszélyeztettek, és már a járvány elejétől kritizálta a lockdownt, a boltbezárásokat, a tömegrendezvények tiltását – ami liberális szempontból (akár az alapjogvédelmet, akár a gazdaságpártiságot nézzük) teljesen logikus álláspont. Christian Lindner szerint csak ott szükséges a lockdown, ahol valóban nagyon kiterjedt a fertőzöttség – de országosan nincs rá szükség.
A pártnak az ügy azért is tett jót, mert kiléphetett az eddigi adócsökkentést követelő párt imidzséből, és főleg
azaz a szabadságjogok mindenek feletti képviseletét. Amikor idén áprilisban a Bundestag elfogadta a szövetségi lockdown lehetőségét – azaz hogy ezentúl a szövetségi és nem a tartományi szint dönthet a lockdownról – a párt a törvényt azonnal meg is támadta a szövetségi alkotmánybíróság előtt.
Mivel az FDP-nek sikerült a lockdownt úgy kritizálnia, hogy közben nem csúszott vírustagadásba – amint az az AfD-nél történt –, a párt tudott profitálni azon szavazók között, akik ellenezték a merkeli válságkezelést. Ráadásul számos intézkedés – például az éttermek és üzletek bezáratása, a turizmus visszaszorítása – éppen azon rétegeket – azaz a magánvállalkozói szektort – érintették keményen, amelyek eleve az FDP fontos bázisát adják. A párt ezért még a szolidáris énjét is kidomboríthatta, amikor ezen bajba jutott szektoroknak követelt adócsökkentést, több támogatást.
Gabor Steingart, liberális véleményvezér elemzésében többek között azt emelte ki, hogy nemcsak az FDP egysége, határozottsága, nemcsak a világos program és csapat segíti a pártot, de egyben
Mert hiába váltak a Zöldek – leginkább szavazóik tekintetében – polgári erővé, azért a programjuk alapján továbbra is egy balos újraelosztást, adónövelést, vagyonadót ígérő, és a környezetvédelemben a szocdemeket is balról előző – például a belföldi légiközlekedést tiltani és az autóállományt drasztikusan csökkenteni akaró – programról van szó. (A Zöldek választási programját itt elemeztük részletesebben.) Azaz sokan a jobboldali polgárságból – főleg a magánvállalkozók közül – az FDP-ben bíznak, hogy ellenerőt tud képviselni még akkor is, ha végül a Zöldekkel és a szocdemekkel kényszerül kormányra.
Koalíció azokkal, akikkel szemben sikeres az FDP
Ugyanis az FDP számára ma ez a legvalószínűbb hatalmi opció – de egyben ez megint azzal a veszéllyel fenyeget, hogy
elvégre a Zöldek és a szocdemek mellett sok mindent fel kellene adnia. Leginkább csak az oktatás modernizációjának és a digitalizáció felgyorsításának kérdésében áll a három párt közel egymáshoz, más kérdésekben – még az EU-politikában is – világok választják el őket.
Az FDP nem akar adót növelni, nem terhelné túl a gazdaságot környezetvédelmi előírásokkal, nem állami tiltásokban, hanem a gazdasági innovációban látja a klímakrízis megoldását, és bár szavakban maga is nagyon EU-párti, minden olyan javaslatot – legyen szó akár az eurókötvényekről, akár egy szociális unióról vagy mag-Európáról – elvet, amely viszont a Zöldek EU-politikájában központi helyen van.
Az FDP számára tehát a kihívás most az, hogy annyira jól szerepeljen ősszel – akár 12-15 százalékra is esélyük van –, hogy nélkülük stabil kormány ne tudjon alakulni, elvégre ha zuhan a CDU/CSU és az ökopárt, akkor elvileg az új nagykoalíciójuknak se lenne többsége. A választási kampányban ez mindenképpen mozgósító erővel bírhat: egyrészről a riogatás egy tisztán balos (zöld-szocdem-linkés) koalícióval, másrészről annak hangsúlyozásával, hogy az FDP – mint egykoron – ismét fontos párt, mert tőle függhet egy kormánypolitika.
Az FDP amúgy keményen beleáll a liberalizmusba – legalábbis a választásokig nem mutat kompromisszumkészséget. Christian Lindner kijelentette:
Azaz gyakorlatilag azon két pártra – a szocdemekre és Zöldekre – mondott kategorikus nemet, akikkel szeptember után mégis koalíciós tárgyalásokat kellhet vezetnie. Ráadásul az FDP körüli körök nem csak abban érdekeltek, hogy pártjuk kemény liberalizmust ígérjen – de abban is, hogy végre kerüljön ismét kormányra, elvégre ellenzékből nem sokat tud segíteni. Azaz Lindner párton belüli helyzetét is ronthatja, ha idén ismét felállna a tárgyalóasztaltól – ezúttal tehát
NYITÓKÉP: Christian Lindner 2017-ben / Handelsblatt, Facebook
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.