A végén mindannyiunknak lesz egy közös állama – Kelet-jeruzsálemi palesztin könyvárus az Azonnalinak

2021.05.31. 18:19

Kelet-Jeruzsálemben nincs béke, és nem is lesz, amíg Izrael a jelenlegi megszállást erőszakkal fenntartja – így látja a helyzetet a születése óta Kelet-Jeruzsálemben élő palesztin könyvesboltos, Mahmúd Múna. Nem csodálkozik azon, hogy egyre népszerűbb a Hamasz, bár ő sohasem szavazna rájuk, de a következő 20-30 évben kiutat sem lát a jelenlegi erőszakspirálból. Interjú.

A végén mindannyiunknak lesz egy közös állama – Kelet-jeruzsálemi palesztin könyvárus az Azonnalinak

Beköszöntött a tűzszünet Gázában, lekerültek az izraeli és palesztin vonatkozású hírek a címlapokról. Noha Izrael Hamász által fenyegetett polgárai mindenképpen fellélegezhetnek, ugyanez a palesztin lakosságról nem mondható el. Számukra úgy tűnik, hogy az elnyomó, sokszor katonai és rendőri erőszakkal tarkított, élhetetlen mindennapok térnek vissza. Mahmúd Múna Kelet-Jeruzsálemben él családjával, egy könyvesboltot üzemeltet, és a teljes májusi összeroppanást végignézte. Beszélt nekünk a Hamaszról, arról, hogyan látja a jelenlegi helyzetet egy átlag palesztin, és arról is, mi volt a konfliktust okozó erőszakos kilakoltatások háttere pontosan.

Mi történt május elején Jeruzsálemben?

Valójában nagyon-nagyon régen kezdődött az egész, és problematikus, ha azt állítjuk, hogy a helyzet most alakult ki. Rengeteg feszültség a felszín alatt fortyogott, és senki nem tudta, mikor fog robbanni. Jeruzsálem városát Izrael 1967 óta megszállás alatt tartja. Ötvennégy évnyi megszállás pedig az eredetileg itt lakókat a tűréshatáruk szélére juttatta el. Jogfosztásként és etnikai tisztogatásként tudnám leírni azt, ami a jeruzsálemi palesztinokkal történik. Miközben rengeteg házat vesz el az izraeli állam, és költöztet oda zsidó lakókat, alig ad ki házépítési vagy bővítési engedélyt palesztinoknak. 1967 óta felszín alatti háború folyik ellenünk. Aztán 10-15 évente, minden új generációnak egyszer csak elege lesz az egészből. Ez történt 1987-ben, aztán újra 2000-ben, majd 2005-ben, 2012-ben, és most, 2021-ben.

Az utolsó szalmaszál most a Damaszkuszi kapunál és az al-Aksza mecsetnél történt brutális izraeli rendőri akció volt.

Imádkozókra támadtak a mecsetben, és az Óvárosba a Damaszkuszi kapun át igyekvő palesztinokat háborgatták. A rendőrség lényegében megpróbálta elrettenteni az embereket a szociális és vallási célokból való gyülekezéstől. Felidegesítette őket, hogy most Ramadánkor ennyi muszlim jelent meg imádkozni, és ezt próbálták megállítani. Ezt a rendőr-civil összecsapást láthatta mindenki a tévében.

IZRAELI RENDŐRÖK LEPTÉK EL AZ AL-AKSZA MECSET TERÜLETÉT MÁJUS 23-ÁN. / FOTÓ: NORAN MOUSTAFA, TWITTER

De közben nem messze innen, pár száz méterre, a Seik Dzsarra negyedben már 35 éve bíróságon pereskednek az igazukért a palesztinok, Izrael azóta próbálja az ottaniakat kitenni a házaikból, ahol 1956 óta laktak.

Az izraeli álláspont az, hogy ezek csupán ingatlanjogi viták.

1956-ban Kelet-Jeruzsálem még a jordániai kormány fennhatósága alatt állt. Jordánia ekkor ezt a területet az ENSZ-nek adta át, az ENSZ pedig 28 házat épített itt fel, amit 1948-ban Haifából és Akkóból elmenekülő palesztin családoknak adott oda, akik addig jóformán az utcán éltek. Tehát a házakat az ENSZ építette, menekülteknek, 8 évvel a Nakba után, a telkeken amiket Jordánia adott át nekik. 1967-ben azonban Izrael elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet. Ekkortól az izraeli kormány azt állította, hogy a telkek, amiken a házak épültek, zsidók tulajdonában álltak, még 1875-ben, tehát az Oszmán Birodalom korától fogva. Erre az állításra alapozva azután rendszeresen megpróbálták az embereket kitenni ebből a 28 házból. Az izraeli bíróság előtt álló jogi kérdés tehát: kiké voltak a telkek 1875-ben? És az: bérleti jog volt-e ez vagy tulajdonjog? A probléma az, hogy ezt nehéz kideríteni, nem túl sok okirat, okmány maradt fenn az oszmán korból Palesztinában.

Persze alapból azt feltételeznénk, számítania kellene annak, hogy 1956-ban a föld jordán állami tulajdonban állt, és hogy az ENSZ építkezett rajta. De Izraelben van egy alapvetően egészen rasszista törvény, amely szerint a zsidó állampolgárok bárhol, bármikor visszaigényelhetik a valaha birtokolt ingatlanjaik összességét. Még ha száz éve is volt ez a tulajdonjog, bíróság előtt bejelenthetik rá igényüket.

De a palesztinok semmiféle, 1967 előtt hozzájuk tartozó föld- és ingatlantulajdont nem igényelhetnek vissza, sehol.

Tehát jogilag az 1948 és 67 közötti tulajdonviszonyok semmit nem számítanak a bíróság előtt ezeknek a házaknak az esetében?

Igen. Jordánia még a dokumentumokat is átküldte, az 1875-ös török dokumentumokat is megtalálták, amik arról szóltak, hogy a zsidó tulajdonosok száz évre bérbe vették csupán a telkeket. Tehát ez a bérleti jog 1975-re mindenképpen lejárt már. A palesztin családok hivatalosan menekültek, és 1956 óta éltek ott, és ezekért a házakért cserébe lemondta minden, a mai Izraelben ragadt tulajdonukról, és az ENSZ által folyósított segélyeikről is. Így azután pénzzel is fizettek a házakért. Az olvasóid erre mondhatják, hogy ez csak egy per. De ha olyan bíróságon fut az ügy, ahol a zsidó állampolgárok bizonyítottan óriási előnyben vannak, és még a törvények is rasszista szelleműek, akkor ez nem valódi bíróság, a per pedig kirakatper, nem lehet komolyan venni. Ennek ellenére, kevés reménnyel ugyan de a családok belementek a perbe. Jellemző például, hogy az ügyben döntő bírók közül egy maga is egy ciszjordániai zsidó telepen él.

Ez az egész egy óriási vicc, ezért próbáljuk az egész ügy politikai hátterét és jellegét is hangsúlyozni.

De most Izrael már csak 4 család kilakoltatásáról és érintettségéről beszél Sheik Dzsarrában…

Igazából 28 családról van szó, de ügyeiket különböző állomásokra osztotta az izraeli bíráskodás. 2004-ben elvettek 4 házat, most még négyet próbálnak meg kilakoltatni. Az izraeli hatóságok eléggé el akarják puhítani a konfliktust, mert nem akarnak túl nagy médiafigyelmet annak, ami ott történik. Egyszerre 28 család, egy teljes palesztin negyed kilakoltatása tényleg elég ronda etnikai tisztogatásnak hatna, most is erről van szó, de lassan, kis állomásokkal ez számukra kényelmesebb. Viszont ez a kilakoltatás éppen Ramadanra lett időzítve, amikor amúgy a fél város ünnepel, ez tehát megnövelte a dolog politikai élét és az ellenállás hatékonyságát.

TÜNTETŐT TARTÓZTATNAK LE IZRAELI RENDŐRÖK SEIK DZSARRA NEGYEDBEN 2021. MÁJUS 14-ÉN / FOTÓ: AIN SETIF, TWITTER

De ez nem egyedi eset, van egy másik területe Kelet-Jeruzsálemnek, Silwan, ami nagyon hasonló helyzetben van. Házról-házra veszik át a területet. Ott a történelmi hivatkozási alap az, hogy a negyed helyén volt egykor Dávid király városa, amit régészetileg feltárnak. A Dávid Városa, mint Silwan mellett terjeszkedő zsidó többségű negyed okoz ott főleg gondokat. De a mostani nagy médiafigyelem megváltoztatta a dolgokat. Most, hogy a Hamasz is erre a Seik Dzsarrai ügyre hivatkozva támadott, szerintem Izrael lemond majd erről a négy épületről.

Az al-Aksza mecset imádkozói elleni rendőri akció mennyire volt tipikus? 2000-ben teljes lázadás tört ki, amikor Ariel Saron izraeli miniszterelnök simán csak felment a Templom-hegyre, milyen gyakran történt azóta ilyesmi?

Ez a fajta viselkedés az utóbbi években egyre gyakoribb lett, a Ramadán minden évben feszült időszak, de ilyen durva rendőri reakciót még nem láthattunk. Izrael rendőrségének és hadseregének egyre inkább szokásává vált, hogy bemenjen a mecsetbe és könnygázt vagy lövedékeket lőjön szét. Ezzel kapcsolatban a palesztin közösségnek több félelme is kialakult: az egyik, hogy megpróbálnak a mecset mellé egy zsinagógát építeni, holott a mecset területe a történelem során szent muszlim földnek számított.

Izrael számtalanszor, hamisan állítja azt, hogy az al-Aksza nagymecset területe csak a mecset, és hogy annak udvara közterület. De ez nem így van. A teljes, 144 ezer négyzetméteres környezete is maga a mecset, nem csupán az épület, ezért láthatóak a felvételeken hívők az udvaron is, ott is imádkozhatnak, mert az még a szent hely része. Jogilag a teljes terület a muszlim vallási alapítvány (vakf) tulajdona, és vallási és kulturális szempontból kiemelt örökségi terület, ahová zsinagógát nem lehet felépíteni.

Felmerült azután, hogy az udvarra rendőrőrsöt építenek fel, ami ugyanúgy a terület megszentségtelenítése és a hívők megalázása lenne. Azután felmerült az is, hogy a Templom-hegyet felosztják, fizikailag, vagy időkeretben, utóbbi esetben néhány napon a zsidók jöhetnének fel, néhány napon a muszlimok. Mindegyik eset az al-Akszához fűződő történelmi jogunk megcsorbítása lenne, ami ellen küzdünk. Az a hely egy muszlim mecset, ahol imádkozunk, nem múzeum, nem udvar, nem közterület.

De Izrael ezekkel a betörésekkel és agresszív akciókkal az új valóságot próbálja normalizálni.

És éppen ez az, amiért a Hamasz is ilyen keményen válaszolt a mecset ügyére. A Hamasz ennek az új normalitásnak a megakadályozását célozta meg ezzel.

Európából nézve a legtöbb ember először a Hamasz rakétáival szembesül a hírekből. Mi a Hamasz megítélése a palesztinok között, adekvát válasz-e a rakétázás al-Akszánál történt rendőri akcióra?

A Hamasz mozgalma kétségtelenül a palesztin nép része, nem a Marsról jönnek, hanem innen.

Ez egy vallásos párt, amit átitat a muszlim vallásos ideológia. Így tehát minden durva izraeli támadás a muszlimok szent helyei ellen fel fogja kavarni az érzelmeiket. Nem csak a palesztin társadalom, hanem a palesztin politika részei is, aminek – mint a legtöbb palesztin politikai mozgalomnak – van fegyveres felkelő szárnya is, miközben maga a politikai párt is elég lól felépített.

A támadásuk arról szólt, hogy ők majd megvédik a szent helyeiket, olyan módon, amit ők helyesnek látnak. Nekem palesztinként nem kell egyetértenem minden egyes tettel, amit egy másik palesztin elkövet, ugyanakkor támogatom a palesztin nép azon jogát, hogy 73 év megszállás után is ellenálljon, olyan módon és formában amilyenben csak jónak látják.

Itt vagyok én, egy könyvesboltot működtetek, és én könyvek eladásával folytatom az ellenállást. Ez minden, amit én tudok az ellenállásba belerakni.

Nem fogom viszont megkérdőjelezni azokat a módszereket sem, ahogyan a zsidók a náci megszállással szembeszálltak Európában. Ők maguk határozták meg, mi nekik az ellenállás legjobb formája. Így kell ezt az ügyet néznünk.

MAHMÚD MUNA KÖNYVESBOLTJÁBAN A PALESZTIN TÖRTÉNELEM EGYIK LEGNAGYOBB ISMERŐJÉNEK, EDWARD W. SAIDNAK A KÖNYVÉT OLVASSA / FOTÓ: MAHMÚD MUNA, FACEBOOK

Az sem túl előremutató, ha a Hamaszt simán csak egy ördögi, állatias terrorszervezetnek tartjuk. Méghozzá azért nem, mert a támogatása a palesztinok között elég erős, ezután a háború után meg még népszerűbbek lesznek. Egy szeletét képviselik a palesztin társadalomnak, engem biztosan nem, mert soha nem szavaztam a Hamaszra, és soha nem is szavaznék rájuk. De demokrata vagyok és el kell ismernem, hogy 2006-ban például rengetegen szavaztak rájuk. Így tehát politikai pártként is számolnia kell velük mindenkinek.

Amit ezzel szemben Amerika, az EU és Magyarország is egészen hülye módon csinál, az az, hogy egyáltalán nem hajlandó tárgyalni velük, pedig a tények azok, hogy a Közel-Kelet egyik fontos, meghatározó erejéről van szó. Ezzel csak a Hamaszt segítik, magukat vagy a békét biztosan nem. Akármit is gondolunk a Hamaszról, a rakétáikról, a politikai és társadalmi programjukról, egyszerűen beszélni kell velük a Nyugatnak is, mert így lehet rájuk alapvető befolyást gyakorolni. Azzal, hogy ezt meg sem próbáljuk, otthagyjuk őket más regionális hatalmaknak, főleg pedig Iránnak, Szaúd-Arábiának, Katarnak, akik viszont ezt megteszik.

Ha nem tetszik, amit a Hamasz csinál, azt csak dialógussal, és politikai nyomásgyakorlással tudnák megváltoztatni, elszigeteléssel nem.

Mindannyian láttuk a pusztítást, ami Gázát érte, számos gázai civil halt meg ismét...

Igen, de ezzel kapcsolatban emlékeztetnem kell mindenkit, Gázában nem csupán akkor halnak meg emberek, amikor Izrael bombázza az övezetet, a teljes év során sok embert ölnek meg, akkor is, amikor nincs „háború”. Sokan belehalnak abba, hogy életveszély esetén sem jutnak sürgős kórházi ellátáshoz, mivel nem hagyhatják el az övezetet. Például rákbetegeket sem tud a helyi kórház kezelni. Azután Gázában alig van koronavírus-tesztelés vagy védőoltás, ebbe is sokan haltak bele. Szóval az az érv, hogyha a Hamasz nem lő rakétákat, Gázában sem hal meg senki, hazugság. Most „tűzszünet” állt be, de ha figyeled a híreket, Ciszjordániában már azóta is öltek meg palesztint izraeli katonák.

Milyen az a béke, ami tűzszünet beálltával eljött?

Tűzszünetről beszélhetünk, békéről nem, mert Izrael nem akar békét. Izrael vissza akar térni a „normális megszállás” állapotába, amikor a palesztin területek teljességét ellenőrizni tudják, és akkor vernek és ölnek meg akárkit amikor akarnak, akkor dobnak ki a házából akárkit, amikor akarnak, miközben a világ és a média is hallgat. Ez az a csend, vagy „béke”, amiről beszélnek, amikor a gázai háború leállításáról beszélnek.

A csönd itt azt jelenti: Izrael szépen csöndben, sötétben el tudja követni a bűneit úgy, hogy senki le sem szarja azokat.

A palesztin nép békét akar, ehhez viszont el kell végre dönteniük, hogy ezt a teljes országot akarják-e. Ebben az esetben egyenlő polgárjogokat kell adniuk minden egyes lakójának. Ha nem akarják ezt, mert tiszta zsidó államot akarnak, akkor viszont adjanak ehhez megfelelő mennyiségű területet a palesztinoknak is, az 1967 előtti határokat figyelembe véve, hogy mi is tudjunk államot építeni. De a feltételek folyamatos megváltoztatása és a döntés halasztgatása elfogadhatatlan.

A palesztinok most Izraelen belül is fellázadtak, komoly atrocitásokra került sor Lod, Ramle és Tel Aviv utcáin is, a zsidó szélsőjobboldal bosszúhadjáratokat is folytatott. Mi a helyzet ezen a fronton?

Nincs béke. Az utóbbi évtizedekben Izrael számos párhuzamos rendszert alkotott a palesztinok kontroll alatt tartására. Gáza népe szenved persze, de egészen máshogyan, mint Ciszjordánia, ahol az emberek ugyanúgy szenvednek, de nem úgy, mint a jeruzsálemiek, akik pedig nem úgy, mint az 1948-as izraeli határokon belül élő palesztinok. Az ellenőrzés, megfigyelés és elnyomás kifinomult rendszerével állunk itt szemben. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet legutolsó jelentésében nyíltan leszögezte, hogy Izrael apartheid politikai eszközöket is használ. De így látja ezt az Amnesty International, és a B'tselem, Izrael legnagyobb emberi jogi szervezete is. Apartheidban élünk tehát, ami máshogyan valósul meg Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és az 1948-as határokon belül.

De a nettó végeredmény, hogy ebben a rendszerben minden palesztin szenved.

Akár másodrangú, akár harmadrangú, akár negyedrangú lakónak ítélt az ország, mindegyik ugyanúgy diszkriminációt jelent.

Elsőosztályú állampolgár meg nem lehetsz, mert nem vagy zsidó. Ami a „vegyes lakosságú” városokban történik, az vicc, ezek nem multikulturális vagy „vegyes” városok, hanem a leginkább szegregált városok, amiket csak el lehet képzelni.

ROMOK KÖZÖTT JÁTSZÓ GYEREKEK A GÁZAI TENGERPARTON 2007. FEBRUÁRJÁBAN. AZÓTA NEM SOK MINDEN VÁLTOZOTT / FOTÓ: MARCIN MONKO, FLICKR

Nemrég a palesztin diaszpóra, a mai napig Jordániában és Libanonban élők is a határokon tüntettek. Az izraeliek közülük számos embert lelőttek. Ezek az emberek menekültek, akik megpróbáltak a saját hazájukba visszatérni.

Az európaiak dühösek, ha innen a menekültek az ő országaikba mennek. Na, ezek a menekültek pont haza szerettek volna menni Palesztinába.

Ha ennyire azt szajkózzák Európában, hogy mindenki maradjon az országában, akkor talán ideje lenne őket is támogatni, nem? Ők sehová máshová a világon nem akarnak menni, csak haza. De Izrael ezt nem engedte, eltiltotta, és lelövöldözte őket.

A békés ellenállás erős példáit hozta el ez a május: ott volt Mohamed al-Kurd CNN-es interjúja, vagy például a teljes Palesztinára kiterjedő sztrájkmozgalom. Milyen szerepe lehet a békés ellenállásnak a palesztinok körében?

Az igazság az, hogy nagyon nem tetszik ez a kérdés.

Erőszak és erőszakmentesség itt nem egymást helyettesítő kategóriák.

Az első palesztin lázadásra itt 1936-ban került sor, majdnem száz éve, egyik híres írónk, aki 366 módját különítette el az erőszakmentes ellenállásnak, őt is olvassuk. Ez egy küzdelem, hosszú küzdelem, amelynek lépései, módszerei és intenzitása is folyton változik. A sztrájk néhány napja még jó ötlet lehet, két nap múlva talán már rossz ötlet. Ha Izrael mondjuk jövő hónapban eldönti, hogy szárazföldön is megszállja Gázát, nem igazán javasolnám nekik jó szívvel, hogy válaszul eregessenek majd lufikat. Az izraeli megszállás erkölcstelen, hosszú ideje húzódik, és véget kell neki vetni. Az okos tanács a palesztinoknak az lenne, hogy mindig a helyzetnek megfelelő ellenállást tanúsítsák.

De annál igazságtalanabb nincs, hogy odamegyünk, és utólag szépen kiválogatjuk, mi volt jó és mi volt rossz egy ellenállásban. Főleg nem javaslom az ilyesmit egy nyugati embernek.

Én sem mondhatom meg a saját népemnek, hogyan álljon ellen. Rendkívül sértőnek érezném, ha valahonnan Európából idejönne valaki, és szépen megmondaná, hogyan kéne itt ellenállni és küzdeni. Tudjuk, hogy az európaiak hogyan álltak ellen például a náciknak. Vagy hogy az európai kormányok hogyan védekeztek az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorjával szemben. Én biztosan nem fogok odamenni és eldönteni, mely módszerek voltak a helyesek, és melyek a helytelenek egy ilyen ellenállásban.

Azt azért elmondhatom, hogy a palesztinok nagyon kreatívak. Száz éve ezt csináljuk, és mindig megtaláljuk a helyes, megfelelő eszközöket majd az ellenállásra.

Mi várhat vajon a palesztinokra a jövőben, merre fog haladni ez a szituáció?

Nekünk, palesztinoknak a belpolitikai rendszerünkön kéne elsősorban dolgoznunk. Meg kellene reformálnunk politikai pártjainkat, akár a Hamaszról, akár a (Ciszjordániát kormányzó és az elnököt adó, nacionalista) Palesztin Felszabadítási Szervezetről beszélünk, akár a baloldalról. Politikai egységet kell elérnünk a különböző csoportok között. A nemzetközi közösségnek pedig végre komolyan kell vennie hogy meg akarja oldani itt a háborút. Az Egyesült Államoknak kevésbé részrehajlónak kell lennie, és tárgyalnia kell a Hamasszal is.

Ha pedig Izrael demokratikus állam akar lenni, akkor le kell bontania az apartheidpolitikáját,

egyenlően kell kezelnie polgárait, egy sor diszkriminatív törvényt kell visszavonnia. Ha nem akarja mindezt megtenni, és tiszta nemzetállamot akar, akkor alapvetően abba kell hagynia a megszállást a palesztinok területein. De nem látom, Izrael hogyan tehetné ezt meg – megrészegült a hatalomtól, az apartheidtől és a zsidó felsőbbrendűség gondolatától.

Jeruzsálemben élek, a családom is itt él, én arra készülök, hogy még szigorúbb, még elnyomóbb, még militánsabb rendszer vár itt ránk a következő 30 évben. Ha ez így lesz, nem látom, hogyan élhetné túl a jelenlegi formájában Izrael állam ezt a 20-30 évet. Fel kell ismerniük, hogy itt változásra van szükség. Lassan Európa közvéleménye is ellenük fordul, korai jelei vannak mindennek az USA-ban is. Miközben a palesztinok kicsit választékosabban tudják előadni a közösségi médiában a történetüket, Izrael egyre agresszívabb lesz, és folyamatosan veszít nemzetközi támogatásából.

Én nem látok más kimenetelt, minthogy a végén mindannyiunknak lesz egy közös állama

– azt sem tudom, hogy fogják hívni – ahol egyenlő emberekként élünk majd egymás mellett, hosszú évtizedek múlva.

NYITÓKÉP: Mahmud Múna / FB

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek