A román közélet megtisztítását ígérték, most az ő zsebükbe vándorolnak állami pénzek

2021.05.27. 14:20

A szélsőjobboldali AUR hiába ígérte, hogy megtisztítja a román politikát a korrupciótól, úgy tűnik, hogy maguk is alkalmazkodtak a politikai gyakorlathoz: az állami támogatás pártvezetők magánzsebeibe vándorol. Egy román oknyomozó riport szerint a pártok állami támogatásának egy része pártokon és cégeken átívelően válik magánvagyonná.

A román közélet megtisztítását ígérték, most az ő zsebükbe vándorolnak állami pénzek

A magyar sajtóban az Azonnali elsőként, még a tavaly decemberi parlamenti választások előtt számolt be a romániai szélsőjobboldali párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (Alianța pentru Unirea Românilor, azaz AUR) felemelkedéséről. Az AUR meglepetésszerűen sok szavazatot, 9 százalékot szerzett, és ezzel maga mögé utasította az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervét, az RMDSZ-t is. A román sajtóban azonban most arról cikkeznek: a román közélet megtisztításával kampányoló párt korántsem feddhetetlen, ha korrupcióról van szó.

Ömlik a pénz a vezetők zsebébe

A Rise Project oknyomozó portál még kedden jelentette meg cikkét az AUR pénzügyeiről. Az Azonnalin már írtunk arról, hogy

a pártot különféle rokonsági kötelékek (férj-feleség viszony, komaságok, keresztapaságok) szövik át.

A párt társelnöke, Claudiu Târziu és felesége, Târziu Grăjdeanu Adela-Ioana a legismertebb páros az AUR-ban: közös listán indultak és mindketten szenátorok is lettek 2020 decemberében. Románia törvényei egyébként nem tiltják, hogy egyszerre több családtag is induljon a parlamenti választásokon, ilyen szempontból nem kirívó az AUR esete. Az másik kérdés, hogy ezeket

a családi kapcsolatokat a Rise Project szerint a pénzügyi vonatkozások teszik igazán izgalmassá.

A hatályos román törvények szerint a pártnak folyósított állami támogatást csak kampányanyagok legyártására lehet felhasználni. Az oknyomozó riport szerint az államtól kapott támogatást az AUR-ban (de nemcsak itt: szerintük ugyanez a gyakorlat érvényes a kormányzó PNL-re, az ellenzéki PSD-re, sőt, az USR-re és az RMDSZ-re is) a pártvezetők magáncégei felé csatornázzák:

például az AUR „házon belüli” üzleti tranzakcióinak legnagyobb része egyetlen képviselőhöz, Lucian Florin Pușcașuhoz vándorolt.

Mindez azért is ironikus, mert az AUR egyik politikai célkitűzése, hogy megszüntessék a politikai pártok állami finanszírozását, és megtisztítsák a román politikai életet az azt átszövő korrupciótól.

LUCIAN FLORIN PUȘCAȘU A KÖZPONTI ORTODOX PÓPA ÉS A FEKETE SAPKÁS NŐ KÖZÖTT. FOTÓ: LUCIAN PUȘCAȘU / FACEBOOK

Pușcașu egy északkelet-romániai kiadóvállalat tulajdonosa. Ez a cég a választási kampány során félmillió lej (35,5 millió forint) értékű tájékoztató anyag nyomtatásért nyújtott be számlát az AUR-nak. Pușcașu a Rise kérdésére el is mesélte, hogy „az 500 ezer könyvet mi nyomtattunk ki, amit a kampány során szétosztottak az országban”. Ugyanakkor cáfolta, hogy ezt az összeget saját gazdagodására használta volna fel:

„Megdolgoztam ezért. Sőt, túlhajtottam a munkásaimat, hogy elkészüljenek a könyvek!”

A csavar ugyanakkor ezen könyvek – pontosabban egy 64 oldalas kampányprogram – kiadatása mögött rejlik. Ugyanis az állami támogatás bezsebelése mellett (ebből kellett volna kifizetni az anyagokat) a párton belül gyűjtést is rendeztek ezért.

A párt elnöke, George Simion – aki magát professzionális írónak is tartja – több bejegyzésében dicsekedett arról, hogy a belső gyűjtés, támogatás eredményeképpen sikerült kinyomtatni az első 150 ezer példányt a „Romániának van egy országprojektje” című kampányprogramból.

A Rise végkövetkeztetése az, hogy Pușcașu mindenképp átejtette a választókat: mind az egyszerű, filléres támogatást, mind az államtól kapott összegeket

úgy papírozta le, hogy abból a kampányprogram füzeteit nyomtatták ki.

A füzetek valamilyen pénzből végülis elkészültek, a pénz másik részének pedig lába kelt.

A moldovaiak és a románok egyesülése a cél, de nem árt egy kis pénz sem ehhez

Az AUR alapvetően egy unionista párt: ez alatt azt kell érteni, hogy már az alapszerződésükben is szorgalmazzák Románia minél korábbi egyesülését a jelentős számban románok lakta Moldovai Köztársasággal. Nagy hangsúlyt fektetnek a diaszpórában élő románok helyzetére, németországi, olaszországi és franciaországi szervezeteik is vannak már. Európában Spanyolország és az Egyesült Királyság mellett ezekben az országokban a legjelentősebb a román diaszpóra.

GEORGE SIMION AUR-TÁRSELNÖK TÜNTETÉSEN. FOTÓ: GEORGE SIMION / FACEBOOK

Unionista pártként moldovai-román kettős állampolgárok is vannak a vezetőségben, sőt, pár hete az AUR Moldovában választási szövetséget kötött pár kisebb helyi párttal. Az egyik ilyen Moldovából származó, egyesüléspárti AUR-tag, Doina Grosu, aki AUR-vezetőségi tag lett, hasonló módon csatornázta saját zsebébe az állami támogatás összegét.

Egy dizájncég vezetőjeként az AUR 180 ezer (12,7 millió forint) lejt fizetett Grosu cégének, hogy az a párt online választási kampányát menedzselje.

De nemcsak saját szenátorok, illetve megyei szervezetvezetők, hanem az AUR-ral szövetséges kisebb pártok számára is jut az AUR-nak szánt állami támogatásból. Például Mirel Palada szociológus az ugyancsak szélsőjobboldali Egyesült Románia Párthoz (PRU) áll közel, aki 41 600 lej (majdnem 3 millió forint értékben) dolgozott az AUR-nak, ugyanis Palada felesége tulajdonában álló cégtől rendelték meg saját közvélemény-kutatásaikat.

AZ AUR ONLINE JELENLÉTÉNEK MENEDZSERE, DOINA GROSU. FOTÓ: DOINA GROSU / FACEBOOK
Az AUR pénzei viszont felbukkannak a legnagyobb kormánypárt, a jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) holdudvarában is.

Például Alin Seserman (volt PNL-tag) tanácsadó cégének 143 ezer lejt (10 millió forintot) fizetett az AUR. Seserman testvére, Marcel Seserman egyébként nem más, mint az AUR besztercei szervezetének elnöke.

Mi is ez a párt?

Az AUR-t (ami románul aranyat jelent) még 2019-ben alakította George Nicolae Simion szélsőjobboldali román aktivista, aki a 2019-es európai parlamenti választáson is elindult már függetlenként, miután a pártját akkor még nem sikerült bejegyeztetnie. Akkor 1,23 százalékos támogatottságot kapart össze, ami nem volt elég az EP-be való bejutáshoz.

A pártalapító Simion tavaly júniusban lett igazán ismert, amikor vezető szerepet vállalt abban, hogy a románokat a magyarok ellen uszítsa az úzvölgyi katonatemető ügyében.

Simion azt követően figyelt fel a temető ügyére, hogy tavaly júniusban civil magyar aktivisták fekete szemeteszsákokkal takarták le azokat a betonkereszteket, amelyet a moldvai Dormánfalva polgármestere állíttatott fel illegálisan a Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben. Május 26-án egyébként az is kiderült, hogy a Bákó megyei törvényszék hatályon kívül helyezte azt a dormánfalvi önkormányzati hatáozatot, amely önkormányzati közvagyonná nyilvánította a temetőt.

De hogyan érintheti a botrány az AUR-t?

Erre a kérdésre egzakt választ adni talán még korai lenne. Egy márciusi közvélemény-kutatás szerint az AUR már a liberális-technokrata USR-PLUS-t is megelőzné, 15 százalékos támogatottsággal egy most tartott választáson az ország harmadik legnagyobb parlamenti pártjává válna. Egy áprilisi kutatás viszont már az AUR népszerűségének csökkenését mérte, ugyanis a CURS szerint

csupán 12 százalékot szereznének egy most tartott választáson.

Az AUR hivatalos honlapján nyolc pontos válasszal reagált a Rise Project tényfeltáró cikkére. A választ komment formájában a Rise Facebook-oldalán is megjelentették. Eszerint az AUR „az egyetlen párt, amely harcol a pártok állami támogatásának eltörléséért”. Továbbá azt is írták, hogy a 2021-re esedékes támogatást nem is vették fel – a cikk nem is az idei, hanem a tavalyi évről és a parlamenti választásról írt –, sőt mi több, törvényjavaslatott nyújtottak be, hogy teljesen eltörtöljék a pártoknak folyósított állami támogatást. A továbbiakban tételesen felsorolták, hogy

a párttársuk nyomdájára, a marketingcégre, valamint a közvélemény-kutató cégre is azért esett a választásuk, mert a kampány hajrájában ezek vállalták el legalacsonyabb összegért a munkát

– arról persze nincs szó, hogy ezen cégek mindegyikének tulajdonosa vagy párttag, vagy közel áll a párthoz.

A mainstream román sajtó ingerküszébét nem igazán érte még el a Rise Project tényfeltárása. Az országos tévé, a Digi24 például nem számolt be az ügyről, csupán a Paginidemedian jelent meg egy, az oknyomozást szemléző írás. A Rise Project Facebook-bejegyzése alatti hozzászólások között vannak olyan hangok, amik a Rise cikkét tendenciózusnak, prekoncepciókon alapulónak gondolják.

Olyanok is vannak azonban, akik arról írnak, hogy az összes AUR-szavazónak ajánlják ezt a cikket, mivel „a PSD maffiája ebben a férgekkel telített pártban is rágcsál”. A legtöbb kommentelő viszont egyetért azzal, hogy az AUR nem az egyetlen, aki így bánt az állami támogatással: „az AUR nem szent, mint a templom kapuja, de tessék végignézni a többi pártot is. Ugyanazon maffia szerint működnek mindannyian.”

NYITÓKÉP: George Simion társelnök, ortodox Szent György ikonnal a kezében. Fotó: George Simion / Facebook

Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek