Hétfő este érettségizik az európai integráció

A világ összes autokratája Brüsszelre figyel: ha a Belarusz feletti gép- és emberrablást nem követi kemény uniós fellépés, azzal a tagállamok nemcsak az EU a saját normáit, de Ursula von der Leyen bizottsági elnök komolyabb uniós geopolitikai fellépést ígérő missziólevelét is tűzre dobnák. Egy ilyen terrorcselekmény után el kell indulnia a vitának arról, hogy hogyan lehetne hatékonyabb az uniós külpolitika.

Amikor az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen vasárnap kora délután először megkapta a hírt, hogy Belarusz vadászgépekkel eltérített majd (egy, a Hamasztól érkező terrorfenyegetésre hivatkozva) Minszkben leszállított egy két uniós tagállami főváros között közlekedő polgári repülőgépet, majd a fedélzetről elrabolt egy belarusz ellenzéki aktivistát és a barátnőjét, talán maga sem hitte el, amit hall.

Akár még tíz éve is elképzelhetetlen lett volna, hogy akárki – legyen akár egy olyan keményvonalas posztszovjet diktátor, mint Aljakszandr Lukasenka – ezt egy Európában regisztrált, két uniós tagállam között közlekedő repülőgéppel, az Európai Unióval meg meri csinálni.

A hiányzók között volt a már a minszki repülőtéren letartóztatott Raman Prataszevics belarusz ellenzéki aktivista, a NEXTA nevű belarusz ellenzéki hírcsatorna társalapítója, Prataszevics orosz állampolgárságú barátnője – és a Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary szerint négy KGB-s titkosügynök. A belarusz állambiztonsági szolgálat (KGB) tavaly novemberben Prataszevicset rátette „a terrorista cselekményekben érintett személyek” listájára. Hazájában Prataszevicsre Belaruszban 15 év börtön, de egyes ellenzéki vezetők szerint akár halálbüntetés is várhat. Vagyis a négy ügynöknek köze lehetett az akcióhoz, és már az athéni repülőtéren is követték Prataszevicset.

Nem az a kérdés, hogy kellenek-e szankciók, hanem az, hogy akar-e valaki vétózni

Utólag nézve már elképzelhetetlen emlék, ahogyan Mike Pompeo amerikai exkülügyminiszter Minszkbe látogatva mosolyog Lukasenka mellett, újranyitja az amerikai nagykövetséget – Lukasenka pedig attól tartva, hogy a putyinista Oroszország lassan bekebelezi Belaruszt, amerikai olajat vásárolna az orosz helyett. Ahogyan Orbán Viktor tavaly júniusi minszki látogatása is távolinak tűnhet, ahol a miniszterelnök arról beszélt Lukasenka mellett, hogy az uniónak bizony meg kell szüntetnie a Belarusz elleni szankciókat.

A kérdés mára már sokkal inkább az, hogy milyen további szankciókat léptet életbe az EU a belarusz rezsim ellen. Légtérzárat rendelnek-e el Belarusz fölé? Kitiltják-e Európából a Belaruszból érkező repülőjáratokat? Kiterjedt szankciókkal teljes izolációba lökik-e Belaruszt? Vagy inkább egyensúlyoznak-e attól tartva, hogy ezzel csak még inkább Moszkva karjaiba hullik a Lukasenka-rezsim?

Erre az Európai Tanácsnak minden jogalapja megvolna, mivel a szeptember 11-es terrortámadások után már elfogadott egy olyan közös, terrorellenes állásfoglalást, amely többek között terrorcselekménynek minősítette az emberrablás, túszszedés, valamint a légijárművek elfoglalásának tényállását.

A válaszokat erre leghamarabb hétfő éjjel, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács rendkívüli ülése után kaphatjuk meg. Egy kérdésre viszont már most válaszolhatunk: bármit is lépjen az Európai Unió, amögé mind a huszonhét tagállamnak fel kell majd sorakoznia. Ha egyvalaki is vétózna, oda a közös fellépés.

És itt kerül képbe az uniós állásfoglalásokat az elmúlt hetekben előszeretettel megtorpedózó Magyarország.

A magyar külügy csatlakozik az uniós állásfoglaláshoz

Hivatalos csatornákon ugyanis több, mint egy nappal a gépeltérítés után Magyarország nem adott ki saját állásfoglalást az esettel kapcsolatban, cikkünk publikálásakor Szijjártó Péter legutóbbi posztja egy vasárnap délelőtti látogatás a bencéseknél, míg a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig legutóbb a magyar-georgiai kormányközi bizottság üléséről számolt be. A külügynek épp ezért az Azonnali is küldött sajtókérdéseket, arra voltunk kíváncsiak, hogy:

+ Mi a gépeltérítéssel kapcsolatos hivatalos magyar álláspont?

+ Amennyiben ezek napirendre kerülnek, támogatja-e a Belarusz elleni szankciókat Magyarország az Európai Tanácsban?

+ Felülvizsgálja-e a kormány Orbán Viktor tavalyi, minszki kijelentését, miszerint „partnerség nem építhető szankciókkal”?

A magyar külügy sajtóosztálya a fenti kérdésre az Azonnalinak alábbi választ adta:

Ezzel az uniós tagállamok közül a magyar külügy az utolsó, amely állást foglalt az ügyben, és önálló közleményt nem jelentettek meg a kérdésben. A külügy válasza valószínűleg az Európai Tanács elnöke által vasárnap este fél 9-kor kiadott kommünikéjét takarja, ebben Michel elítélte a gépeltérítést és Prataszevics letartóztatását, valamint követelte a letartóztatott utasok szabadon bocsájtását. Emellett Michel leszögezte: az eset nem maradhat következmények nélkül. A szankciók kérdésében továbbra szintén ismeretlen a magyar álláspont.

Az elsők között – és egyben a legkeményebben – persze a két leginkább érintett tagállam Görögország és Litvánia reagált, utóbbi külügyminisztere, Gabrielius Landsbergis egyenesen az „az EU egésze elleni brutális támadásról” beszélt. Érdekesség: épp Landsbergis volt az, akit nemrégiben Oroszország minszki nagykövetsége „kis pöcs energiával” gyanúsított, merthogy Vilnius kiutasított egy orosz diplomatát. De annyira talán senki nem fogalmazott erősen, mint Magyarország talán legfontosabb uniós partnere, Lengyelország. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő

Még a leglassabban reagáló Románia is vasárnap éjfél előtt kiadott egy közleményt, amelyben nemzetközi vizsgálatot követel az ügyben. Szintén sokáig késlekedett Írország, igaz, Simon Coveney ír külügyminiszternek jó oka volt óvatosnak lenni: a Ryanair ír vállalat, így nem biztos, hogy egy erős hangvételű diplomáciai közlemény segített volna akkor, amikor a gép még a minszki repülőtéren vesztegelt. Miután azonban Belarusz továbbengedte, és a járat végül leszállt Vilniusban, Coveney is kemény uniós fellépést sürgetett.

Az EU aggódik – de tehet-e mást?

Hogy a szinte minden tagállam által követelt kemény fellépés megtörténik-e, az az Európai Tanácsban majd kiderül. Persze az EU vezető politikusai már a gépeltérítés napján sem fukarkodtak az aggódó, majd később már Belaruszt Raman Prataszevics szabadon bocsájtását követelő közleményekkel.

Egy részről komikus látni, hogy bármilyen komoly krízishelyzet történjék az unió határain kívül, az EU sokszor nem megy tovább az ezt elítélő, illetve aggódó tweeteknél. Másrészt viszont látni kell, hogy

Az EU-ban vannak olyan politikaterületek, amelyeket Brüsszel kizárólagos hatáskörébe tartoznak, ilyen például a vámunió, vagy az eurózóna esetében a monetáris politika. Más területeken a tagállamok megosztják a hatásköreiket az unióval, például a mezőgazdaság vagy a belbiztonság kérdésében.

A kül- és biztonságpolitika azonban egy nagyon furcsa állat. Egyrészt, az EU-nak megvannak az intézményei és az emberei arra, hogy külügyi kérdésekben egységesen cselekedjen – ilyen például az Európai Külügyi Szolgálat, vagy ennek a vezetője, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Ezek az intézmények és emberek akkor tudnak cselekedni, ha a tagállamokat tömörítő Tanácsban a közös cselekvést támogatják.

Csakhogy nem mindegy, hogy pontosan milyen külpolitikai döntésről is van szó.  Többek között kereskedelempolitikai, humanitárius, szomszédságpolitikai, vagy éppen migrációs kérdésekben elég, ha a tagállamok minősített többsége támogatja a fellépést a Tanácsban – így kerülhette meg például az EU 2015-ben a magyarokat a kvótarendszerrel. Ha viszont diplomáciai fellépésről, vagy szankciók elfogadásáról van szó, akkor már minden tagállam támogatására szükség van.

Ezért is van, hogy az EU fellépése lassú és esetlen a nemzetközi porondon: hiába vannak Brüsszelnek intézményei, ha kulcskérdésekre huszonhét tagállamnak kell rábólintania. Sokan is vannak, akik úgy vélik, hogy ha valaki kritizálja az unió lassú diplomáciai fellépéseit, annak egyúttal a kül- és biztonságpolitika közösségi szintre emelését is kell, hogy követelje – tokkal, vonóval, a vétójog eltörlésével. Addig ugyanis nem lesz gyorsabb fellépés, amíg a tagállamok mindent megvétózhatnak.

Brüsszelt nézi az összes autokrata

Függetlenül attól, hogy mit gondoljunk az unió külpolitikájáról, a nemzeti szuverenitásról és a közös fellépésről, el kell kezdeni vitázni vétójog kérdéséről és a kül- és biztonságpolitika reformjáról. Ha úgy tetszik, az uniós külpolitika a hétfői Európai Tanács-ülésen érettségi vizsgát ír: ha egy ilyen példátlan támadásra egy lagymatag közleménnyel reagál csak, akkor megbukott.

Két kifejezést ugyanis kötelező megemlítenünk, ha az EU külkapcsolatairól van szó:

+ Egyrészt, az EU saját alapítószerződése szerint is normatív hatalom, vagyis teljesen föderatív politikai integráció hiányában az alapító szerződéseiben lefektetett normák alapján kell a határain kívül is eljárnia. Ezek a normák röviden: demokrácia, jogállamiság, az emberi jogok és emberi méltóság tisztelete, illetve egyenlőség és szolidaritás. Legitim kérdés persze, hogy mennyire elvárható az EU-tól ezen értékek határain kívüli kikényszerítése, ha sokszor a határain belül sem tudja azokat maradéktalanul biztosítani. Mindenesetre tény, hogy egységes államszervezet és katonai erő híján az EU egyik legkomolyabb ereje a morális tőke. Ebbe gázolt most bele nyakig Lukasenka, ha pedig Brüsszel egy ilyen alapvető, EU ellen irányuló támadásban nem tud állást foglalni, a morális tőkét és a saját normatív erejét el is felejtheti.

+ Másrészt, az Európai Bizottság „geopolitikai bizottságként” definiálja magát. A szó Ursula von der Leyen bizottsági elnök találmánya, aki helyesen ismerte fel, hogy az EU nemzetközi befolyása lassú fellépése és teszetoszasága miatt igencsak alacsony. A von der Leyen-bizottság eddigi másfél évét persze eddig leginkább a diplomáciai bukdácsolás jellemezte. Gondoljunk csak arra, ahogyan Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével (az EU de facto külügyminiszterével!) Szergej Lavrov Moszkvában felmosta a padlót, vagy arra, hogy a geopolitikai bizottságot megalkotó von der Leyennek Ankarában már szék sem jutott a legutóbbi EU-török csúcson.

Vagyis az Európai Unió számára ennél magasabb nem igazán lehetne a tét. A saját alapító szerződésében lefektetett normái és a Bizottság elnökének – és missziólevelének – komolyanvehetősége múlik azon, hogy Brüsszel keményen kezeli-e a gépeltérítés ügyét. Egy biztos: a világ összes autokratája izgatottan figyeli majd az eseményeket este, hiszen kiderül, hogy Európával vajon mindent, következmények nélkül meg lehet-e tenni. Az összes uniós állampolgár nevében csak remélhetjük, hogy az unió válasza erre a kérdésre egy határozott nem lesz.

BORÍTÓKÉP: Aljakszandr Lukasenka belarusz diktátor gépfegyverrel hagyja el a minszki elnöki palotát 2020 augusztusában, a belarusz tüntetések idején. Fotó: a belarusz elnök sajtószolgálata.