Az ország, ahol a járvány csak a negyedik legnagyobb probléma az emberek szerint

Szerző: Kömlődi Ferenc
2021.05.21. 18:18

A már a minisztereinek is kínos jobboldali kolumbiai elnök a koronavírus-járvány legújabb hullámának és az emiatti óriási gazdasági válság közepén a lakosság jelentős részét súlyosan érintő adóreformot jelentett be. Az erőszakba torkollt tüntetések hatására gyorsan, de már későn vissza is vonta azt. Milyen hatása lehet a véres megmozdulásoknak a sokat szenvedett dél-amerikai országra?

Az ország, ahol a járvány csak a negyedik legnagyobb probléma az emberek szerint

Kolumbiából hetek óta látványos, jelmezes partikká alakuló, monstre tüntetésekről, a biztonsági erők brutalitásáról, egy rendőr és ötvennél több civil halottról, sebesültekről és eltűntekről, a karhatalom és demonstrálók összecsapásairól, lángban álló épületekről és benzinkutakról, szimultán karneválról és pokolról, egy tehetetlen és tehetségtelen politikus vergődéséről tudósít a világmédia.

Április 28-án kezdődött, szerdán már negyedik hetébe lépett a jövő évi választáson közmegelégedésre nem induló Iván Duque jobboldali elnök vezette kormány elleni tiltakozáshullám. Az ENSZ emberi jogi hivatala május eleje óta felesleges és túlzott erőszakkal vádolja a kolumbiai karhatalmat, mindennaposak a nyugati demokráciákból érkező elítélő nyilatkozatok. A tüntetők szerint itt az idő, hogy az évtizedek óta gerillákkal, paramilitáris alakulatokkal hadakozó rendőrség és katonaság végre ne ellenségként, hanem állampolgárként kezelje őket. Az ország 2019 óta folyamatos demokratikus tavaszt él át – magyarázta az El Paisnak Rodrigo Uprimny, bogotái alkotmányjogász.  

De hogyan jutott el idáig Kolumbia?

2020-ban az ország GDP-je 6,8 százalékkal esett vissza 2019-hez képest.

Ilyen mértékű csökkenésre nem volt példa az utóbbi fél évszázadban, és tetézi a bajt, hogy a koronavírus-járvány eleve leszálló gazdasági szakaszban érte el Latin-Amerikát.

Damoklész kardjaként lebeg a kormány felett, hogy a növekvő államadósság, a tőzsde és a peso mélyrepülése miatt a nemzetközi hitelminősítők befektetésre nem ajánlott országgá fokozhatják le Kolumbiát. Az informális gazdaság letarolásával és csak lassú újraéledésével, sok kis- és középvállalkozás bezárásával rengetegen elvesztették az állásukat, a lakosság 16 százaléka munkanélküli (a járvány előtt 9 százalék volt). Szomorú adalék: még a kolumbiai gazdaság motorjának számító Medellin lakóinak is közel egytizede mélyszegénységben él.

A kontinens egyik rákfenéje, a fejlődést lényegében a gyarmati idők óta akadályozó társadalmi egyenlőtlenségek tovább nőttek. A kormány tavaly áprilisban ugyan beígért minimális segélyt, havi kb. 45 dollárnyi összeget a leginkább rászorulóknak, csakhogy a pénz vagy nem jut el az érintettekhez, vagy ha mégis, akkor latin-amerikai szinten, több más országgal összehasonlítva is kevés, a kiválasztottak köre korlátozott – az ötvenegymilliós lakosságból hárommillió –, valójában ötször ennyi személyt illetne meg a támogatás.

Az apadó állami bevételek, a költségvetési hiány ellensúlyozásáért, a szociális kiadások növeléséért, a folyamatos minimális alapjövedelem bevezetéséért a kormány klasszikus megoldást választott: alapvető élelmiszerekre is kiterjedő adóemelést és a szegénységbe süllyedéstől rettegő közép- és a munkásosztályt aránytalanul keményen, a havi 2,6 millió pesonál (kb. 680 dollárnál) többet kereső összes személyt érintő adókedvezmény-eltörlést jelentettek be.

A csak részben a Covid-19 miatt lepusztult egészségügyi rendszert szintén megreformálnák, törvényjavaslatot terjesztettek elő az eddiginél nagyobb mértékű privatizációról, ami azt jelentené, hogy ingyenes szolgáltatáshoz kevesebben férnének hozzá, és még nagyobb hatalom összpontosulna a köztudottan korrupt egészségügyi közvetítőcégek kezében. Ugyanazokról a cégekről van szó, amelyek miatt a járvány berobbanásakor, tavaly tavasszal az egészségügyi rendszernek megszavazott dollármilliárdokból csak töredék jutott el rendeltetési helyére. A koronavírus-statisztikák árulkodnak: Latin-Amerikában hivatalosan Brazília és Mexikó után Kolumbiában hunytak el, Brazília és Argentína után betegedtek meg legtöbben.

„A reform nem futó szeszély, a szociális programok fenntartása miatt van rá szükség” – jelentette ki Duque az alapvetően nem ördögtől való, viszont hihetetlenül rosszul időzített és átgondolatlan javaslatról. A járvány kitörése óta az elnök kapkod, érdektelenségbe fulladó, rendszeres facebookos élő bejelentkezésein improvizál, és vagy önellentmondásba keveredik, vagy semmitmondó általánosításokkal üti agyon az időt, vagy beígér minden szépet, aztán semmi nem valósul meg belőlük.

Az általános elégedetlenséggel számolva, a 2019-es és a tavaly őszi eseményekre emlékezve, április 27-én, a Covid-19 miatti egészségügyi kockázatokra hivatkozva betiltották a nyilvános tömegrendezvényeket. Durván elszámolták magukat, mert az erős rendőri jelenlét ellenére, több tízezren, fittyet hányva a tiltásra, másnap az utcára vonultak. A tüntetések az éjszakába nyúltak, a legerőszakosabb jeleneteket a harmadik legnagyobb városban, Valle del Cauca megye székhelyén, Caliban vették fel. A hagyománytisztelő helyi misak indiánok – szeptemberi, popayáni szobordöntésükhöz hasonlóan –, ezúttal Caliban rombolták le a konkvisztádor és őslakosirtó városalapító, Sebastián de Belalcázar (1479/1480-1551) emlékművét.

A kormány szinte mindenhol kivezényelte a rendőrséget és a rohamosztagosokat:

az elnyúló tüntetéshullám hamar erőszakba torkollt, járművek és bankok lángoltak; halottak, eltűntek, sok-sok sebesült volt a mérleg.

„Mind orgyilkosok vagytok” – ítélkeznek Bogotá-szerte új grafitik szerzői a hatalomról. A megmozdulások központjává vált, békésebb időkben salsafőváros Caliban szabadult el először a pokol, május harmadikára virradó éjszaka öt civil (azóta további harminc személy) halt meg a tiltakozók és a tűzfegyvereket, éles töltényt is használó rohamosztagosok közötti összecsapásokban. Biztos, ami biztos, szállodákat is felgyújtottak.

Ötödikén a Kávéövezet központjában, Pereirában örökítettek meg hasonló jeleneteket. Egy, a tüntetők felé tartó, őket gyalázó álarcos motoros nyolc lövést adott le, súlyosan megsebesítve három személyt, köztük kiskorút is. Egyiküket, az egyetemista Lucas Villát május 11-én a helyi kórházban agyhalottnak nyilvánították. Környezete békés, a megmozdulásokon éneklő-táncoló, karhatalmisokkal nevetve pacsizó aktivistaként jellemezte.

A szervezők szerint a magát a népszerűségi mutatók aljára leküzdő elnök, a rendvédelmi és biztonsági erők maximális készültségének és az április végén felállított úttorlaszok lerombolásának elrendelésével háborút hirdetett a tiltakozók ellen. A Történelmi Paktum nevű ellenzéki tömörülést vezető Gustavo Petro – a 2018-as elnökválasztás vesztes baloldali jelöltje – újabb mészárlástól tart, s ha bekövetkezik, a felelősség egyértelműen Duque-t terheli majd. A kormányoldal válasza sem maradt el, Rafael Guarin nemzetbiztonsági tanácsadó erőszakra való felbujtással vádolta a „mészárlásokról álmodozó” szenátort.

Az elégedetlenség napról napra nő, az ország káoszba süllyed, a csigalassúsággal haladó oltási program és a brazil mutáció gyors terjedése miatt ismét tombol a Covid-19.

Az új fertőzöttek száma hetek óta meghaladja a tízezret, az áldozatoké 82 ezer felett jár. Az ország a gazdasági talpraállásának felgyorsításáért május 19-én nyitotta meg szárazföldi és vízi határait Panama, Ecuador, Peru és Brazília felé.

A szélsőbaloldali diktátor, Nicolás Maduro által kézivezérelt Venezuela irányába elsősorban politikai, és nem járványügyi okok miatt viszont változatlanul nincs nyitás. Duque (valószínűleg alaptalanul) a passzív, de az imperialista szomszéd minden búján-baján elégedetten vigyorgó Maduro személyét hajlamos belelátni a tüntetésekben manifesztálódó Kolumbia elleni „összeesküvésbe”, megy is rendesen közöttük a szájkarate, amibe ő és alelnöke, Marta Lucia Ramirez oldalán, Lenin Moreno leköszönő ecuadori elnök szintén bele-beleszól. A tüntetéseket Venezuelában tervezik, onnan pénzelik és kivitelezik – olvasható Ramirez bizonyítékok nélküli sajtókommünikéjében

A bizottság által szervezett szerdai sztrájk és tüntetések mellett, a karibi parti Barranquillától (a hatósági erőszak ellen sok más kolumbiai hírességhez hasonlóan szintén tiltakozó Shakira szülővárosától) az ecuadori határig spontán kormányellenes megmozdulások is kialakultak. A nagyvárosi központoktól távolabbi területeken az elégedetlenkedők újabb úttorlaszokat emeltek, az élelmiszer- és az üzemanyag-szállítmányok ezek az akadályok miatt jutnak el egyre nehezebben az illegális drogkereskedelem, kartellek, gerillák és paramilitárisok által leginkább pusztított délnyugati megyékbe (Cauca, Valle del Cauca). Jose Manuel Restrepo pénzügyminiszter szerint a „vandalizmus” és az útlezárások 1,7 milliárd dollárba fájnak az országnak, Rodolfo Zea mezőgazdasági miniszter 700 ezer tonna kárba vesző élelmiszerről beszél. Az elnök bűnözőcsoportok érdekeit, a drogkartelleket is a lezárások mögé látja.

A szerdai szervezett tüntetések általában békésen zajlottak le, egyes helyeken, például a Calitól 120 kilométerre fekvő csendes-óceáni kikötővárosban, Buenaventurában viszont erőszakról számoltak be. A kormány a tiltakozókat garázdasággal vádolja, de a bizonyítékok inkább a biztonsági erők felelősségére utalnak. Duque reakcióját és a hatalmi erőszakot a lakosság több mint 80 százaléka elítéli – derült ki egy múlt hétvégi közvélemény-kutatásból.

Miguel Ceballos elnöki békemegbízott és a sztrájkbizottság mindenesetre folytatják a tárgyalásokat, amelyeken az ENSZ és a katolikus egyház képviselői is részt vesznek, ők közvetítenek az eddig egymást inkább méricskélő felek között. A sztrájkbizottság több feltételhez köti a megmozdulások leállítását, addig viszont egy jottányit sem engednek, amíg a hatóságok be nem fejezik a tüntetők elleni erőszak alkalmazását.

A Twitterről letiltott exelnök és a bábja

A kormányt a karhatalom leállítására felszólító emberjogi szervezetek ezernél több rendőri túlkapásról beszéltek, de Duque eleinte mindent tagadott, a tüntetők és az állítólag közéjük beszivárgott gerillák vandalizmusával magyarázta az erőszakot. Tiltakozók szintén a soraikba beszivárgott személyekre panaszkodnak, a hatalom megbízásából dolgozó szélsőjobboldali paramilitáris alakulatok polgári öltözékbe bújt tagjaira és bűnözőkre gyanakodnak. Aligha alaptalanul, mert többször tudósítottak tüntetőkre és barikádjaikra támadó fegyveres civilekről.

Más derék felfegyverkezett honpolgárok délnyugati utakat eltorlaszoló őslakosokat lőttek le. Közkinccsé tett videókon rendőrökkel, katonákkal kvaterkáznak, Cali rendőrfőnöke ezért mondott le. Katonákkal összefogva, Yumbo városában (Valle del Cauca) estek neki a tiltakozóknak, lángokban állt a városháza, egy ütemanyagraktár és két benzinkút, a kormányra őrjöngő polgármester pedig elmenekült. Az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány elbírálását aligha váró Diego Molano védelmi miniszter természetesen az ellenzéket okolta. „A háború gyermekei vagyunk, készen állunk a harcra” – reagált rájuk egy tüntető Caliban.

„Az egymás ellen harcoló fegyveres civilek a válság egyik legsúlyosabb következménye. Az államnak innovatív megoldást kell kitalálnia, hogy a közrendet is fenntartsa, és közben a párbeszédet helyi szinten is folytassa” – véli Katherine Aguirre, az Igarape Intézet (Cali) biztonsági szakértője.    

A közélet jobboldali marionettfiguráit a háttérből ma is mozgató, 2002 és 2010 között nagyhatalmú, az akkori kaotikus állapotokat kíméletlenül felszámoló „örökös” elnök, a széljobb terrorszervezetek titkos támogatója, a hajdani medellini kartellhez közel álló Álvaro Uribe, a hatalmon lévő Demokratikus Központ alapítója és nem utolsósorban Duque mentora teljes mellbedobással kiállt a szerinte megsüvegelenső rohamosztagosok mellett. (Hogy ki is ő pontosan, arról külön portrécikket is írtam.)

„Támogassuk a katonák és a rendőrök tűzfegyver-használatát, hogy a terrorista vandalizmustól megvédhessék integritásukat, az embereket és tulajdonukat” – írta egy tweetben. Hasonló hangvételű üzenetek következtek, mire a közösségi médium egyszerűen letiltotta. „Valaki magyarázza már el Uribenek, hogy a nemzetközi jog értelmében rendőrök csak végső eszközként, életveszélyben nyúlhatnak tűzfegyverhez” – replikázott Miguel Vivanco, a Human Rights Watch Americas igazgatója. Iván Cepeda ellenzéki szenátor gyilkosságra való felbujtás miatt szándékszik feljelenteni a szenátori címéről – a Legfelsőbb Bíróság bűnvádi eljárását meghiúsítandó – kora ősszel lemondott politikust.

Uribe akkor ugyan elkerülte a felelősségre vonást, mert ügyét „baráti” bíróságra utalták át, de a sokasodó többi vádra esetleg kevésbé megértő törvényszékek előtt kell majd válaszolnia. Mindenesetre – egyelőre – megúszta a börtönt, a Twitter-bant azonban ő sem tudta elkerülni…

Duque ugyan változatlanul szükségesnek tartja, ám az eseményektől megrettenve, négy nap tüntetéssorozat után május másodikán visszavonta az adóreformot. Későn lépett, sőt, egyáltalán be sem kellett volna jelentenie, mert a hatósági erőszak miatti harag és a feszültség egyre csak nő, az a bizonyos szellem valóban kiszabadult a palackból.

A könnygázt bevető és a karneváli maszkokba öltözött tüntetőket gumibottal ütlegelő rohamosztagosokat megörökítő videók vírusként járták be a közösségi médiát. Az erőszak mozgóképei és a még dél-koreai popsztárokat is Kolumbiába keverő mémek a nagyvárosok mellett a vidéket is a kormány ellen hangolták. Egy rohamrendőrök által megerőszakolt tizenhét éves tüntető diáklány öngyilkossága Popayánban (Cauca) váltott ki közharagot, összecsapásokat, a rendőrség épülete elleni bombatámadást. „Gyilkosok” – festették a falra. A lány utolsó Instagram-posztja alatt az exelnök és a szélsőjobboldali kivégzőosztagok baráti kapcsolatára utaló „#UribeParacoHPTA” hashtag olvasható.

Már nem az adóreformok, hanem a rendőri brutalitás a közbeszéd tárgya, a tiltakozók független nemzetközi bírósággal vizsgáltatnák ki a haláleseteket.

Daniel Palacios belügyminiszter gyorsan be is jelentette: három rendőrt letartóztattak, további tíz ellen vizsgálatot indítanak. Oscar Antonio Gomez Heredia bogotái rendőrfőkapitány eközben huszonöt rendőrörs elleni támadásról, 580 sebesült rendvédelmi személyről beszélt. „A jogos társadalmi elvárások mögé bújó, az országot destabilizáló, terrort előidéző és a közhatalom tevékenységét zavaró bűnszervezetek jelentik a vandál veszélyt” – nyilatkozta a káoszból nyerészkedő drogkereskedőkre utalva Duque.

Bogotá ellenzéki, zöld polgármestere, a népszerűségéből veszítő Claudia López szintén hallatta a hangját. A szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségekről elmélkedve jelentette ki, hogy „a szegények és a középosztály megadóztatásának nem most jött el az ideje. A fiatalok azt akarják, hogy meghallgassák, befogadják őket.” Elegük van a kormány a gazdasági és politikai elitet támogató intézkedéseiből, a közösségi vezetők meggyilkolásából – január óta hatvanat, köztük húsz őslakost öltek meg ismeretlenek –, a békefolyamat szabotálásából, lényegében mindenből, amit a halványuló fényű Uribe fémjelez.

Duque nemzeti párbeszédet hirdetett, és ígéretet tett: a kormány meghallgatja a népet, közösségeket, pártokat. A szakszervezeti és egyetemi vezetőkkel folytatott eddigi tárgyalások azonban eredménytelenek, tiltakozók és ellenzék nem bíznak a tónuson enyhítő, mindent megígérő, de az erőszakszervezetek tevékenységét az ejnye, bejnyék ellenére támogató, az őslakosokat „rezervátumaikba” való visszatérésre buzdító és ilyen veretes közhelyeket pufogtató elnökben: „igazságtalan az utcán önmagát békésen kifejező személyeket levandálozni, lebűnözőzni, leterroristázni. Ugyanígy igazságtalan általánosítani a biztonsági erők minden egyes tagjának a viselkedését.”

„A kormány cenzúráz, megöl minket, ránk erőszakolja az egészségügyi és a nyugdíjreformot. Addig ellenállunk, amíg nem változtatnak” – jelentette ki egy tizenkilenc éves egyetemista Caliban. „Együtt sikerülhet” – utalt a tiltakozók közötti összhangra egy huszonkét éves bogotái ápolónő.

Hogyan tovább?

Talán igaza van, de az egyre több tiltakozócsoporttal és a társadalmi egyenlőtlenségeket, ha teljesen felszámolni nem is, viszont csökkenteni hivatott, napról napra szaporodó követelésekkel (feltétel nélküli, havi 45 dollárnál jóval több általános alapjövedelem bevezetésével, tandíj eltörlésével stb.), a kölcsönös bizalmatlansággal, gyors megoldásra aligha számíthatunk. A rohamrendőrséget például semmiképpen nem oszlatja fel az elnök, az úttorlaszokat viszont mindenképpen felszámoltatja. Egyik kezével simogat, a másikkal üt.

„Igen a párbeszédre, nem a blokádra” – összegzett több alkalommal, de miniszterein kívül lassan már tényleg senki nem hisz neki. Annyira nem, hogy

a már a 2022-es elnökválasztásra gondoló pártján belül is többen kínosnak tartják a személyét, annyira rontja az esélyeiket. Az utóbbi hetekben két minisztere le is mondott.

KÖZÉPEN IVÁN DUQUE KOLUMBIAI ELNÖK. FOTÓ: ID / FB

Egy reprezentatív közvélemény-kutatás alapján a kevés kitartók egyikére, a lehetséges sok elnökjelölt versenyén a jelenlegi vonalat megválasztása esetén valószínűleg folytató Ramirezre a lakosság 12, a centrista Sergio Fajardora 16, a legesélyesebb Petrora, a Demokratikus Központ rémálmára (fiatalkorában évekig az M-19 gerillamozgalom tagja volt) 38 százaléka szavazott volna áprilisban, még a tüntetések előtt. Ha a második fordulóban csak Petro és Fajardo marad, előbbi 52,8, utóbbi 42,3 százalékot kapna. Duque tevékenységét 33 százalék tartja jónak, 63 rossznak, elutasítottsága Bogotában a legnagyobb. Uribe megítélése tovább, november óta tíz ponttal romlott, 37,5 százalék ítéli meg pozitívan, közel 56 negatívan. A bogotái főpolgármester Claudia Lópeznél 44,2-22,3 az arány, népszerűsége 13 százalékponttal csökkent.

A megkérdezettek 77,5 százaléka szerint Kolumbia rossz irányba tart, 59 százalékuk úgy véli, hogy a legrosszabb még hátravan a Covid-19-ből.

A bogotáiak a legpesszimistábbak, a karibi-partiak relatíve a legoptimistábbak. Az ország legsúlyosabb problémái (sorrendben): korrupció, munkanélküliség, romló közbiztonság, koronavírus, gazdasági helyzet. A lakosság 63,7 százaléka be akarja oltatni magát, 28,4 nem, 2,7 nem tudja vagy nem hajlandó válaszolni, a maradék túl van rajta.

Akárhogy alakulnak a mostani események, a karizmatikus elődjeinél, Uribénél és a Nobel-békedíjas Juan Manuel Santosnál (2010-2018), eufemisztikusan fogalmazva, lényegesen szerényebb politikusi képességekkel rendelkező Duque pokoli nehéz hónapokra, évre számíthat, újabb tüntetéshullámokkal, elhúzódó járvánnyal, gazdasági válsággal, szűkülő támogatói körrel, politikája mögül kihátráló kormányzati szereplőkkel. Elnöki tevékenysége és Uribe ügyei, ha csak nem történik valamilyen csoda, a minimumra csökkentik a Demokratikus Központ és az egész jobboldal választási esélyeit.

Az egyesült baloldal, amelyet Európában talán újbaloldalnak neveznénk, és a mérsékelt baloldaliakat, centristákat, liberálisokat tömörítő Reménykoalíció, azaz Petro vagy (a sors fintoraként egykori Uribe-tanítvány) Fajardo győzelme sokkal valószínűbb. Fajardo ezzel egyébként nincs egyedül, mert nemcsak Duque, hanem még maga Juan Manuel Santos, ha lehet ilyet mondani, a 21. századi kolumbiai politika legpozitívabb szereplője is Uribe köpönyegéből bújt elő, hogy aztán 180 fokos fordulatot véve, teljesen szembemenjen egykori mesterével, és megkösse a történelmi békét.

A mostani megmozdulások paradoxonja, hogy a véres eseményekkel közelebb kerülünk a Demokratikus Központ által úton-útfélen akadályozott békefolyamat felgyorsulásához. Ha a két másik tömörülés valamelyike kerül hatalomra, egyértelműen szakítani fog a Duque által képviselt vonallal. A tüntetések, a közvélemény-kutatások és a társadalmi-gazdasági helyzet a váltást vetítik előre.

Átalakulóban van tehát Dél-Amerika politikai térképe, a járvánnyal és sikertelen kezelésével korábbi negatív trendek (intézményekbe és pártokba vetett hit megrendülése, társadalom polarizálódása stb.) gyorsultak fel. A tavalyi bolíviai, az idei ecuadori és a perui első fordulója a hatalmon lévő formációk egyértelmű kudarcát hozta.

+ Bolíviában valamivel USA-kompatibilisebb változatban visszatért az Evo Morales fémjelezte populista baloldal. A jobbközép Guillermo Lasso diadala a nem induló, népszerűtlen Lenin Moreno távozása mellett a populista baloldali jelölt Andrés Arauz által képviselt Ecuador-Venezuela rémálomszövetség meghiúsulását is jelenti.

Peruban a stabilitásban reménykedők nagyot csalódtak az első kör után, június hatodikán két rossz között választhatnak majd. A legtöbb szavazatot ugyanis a „félelem nélkül előre a szocializmusba” jelszóval kampányoló radikális baloldali Pedro Castillo és egy régi arc, a rosszemlékű, az 1990 és 2000 közötti mandátuma alatt az emberi jogokat sokszorosan megsértő, később jó helyi exelnöki szokás szerint a börtönt is megjárt Alberto Fujimori lánya, a korrupciós ügyekbe is keveredett Keiko gyűjtötte be, és került a második fordulóba. Sokat elárul róla, hogy ő az ország legelutasítottabb közszereplője.

+ Chilében ősszel elnököt választanak, a május 15-16-i helyhatósági leszereplés után teljes lehet a jobbközép Sebastián Piñera bukása.

2022-ben a kontinens két legnépesebb országa, Brazília és Kolumbia szintén elnököt választ. A széljobbos Trump-rajongó Jair Bolsonaro kihívója minden bizonnyal a korrupciós váddal börtönbe került, később felmentett, 2003 és 2011 között regnáló, populista húroktól sem mentes klasszikus baloldali Luiz Inácio Lula da Silva lesz. Jelen állás szerint, „hibahatáron belül”, de neki áll a zászló.

Az Egyesült Államok térségbeli legfőbb szövetségesének számító Kolumbiát a hivatalos politika szintjén sem bal-, sem jobboldalról soha nem jellemezték olyan szélsőségek, mint Latin-Amerika legtöbb országát,

nem volt régi vágású diktátoruk, Fidel Castrójuk, Pinochetük, Alfredo Stroessnerük, nincs Madurójuk, Bolsonarójuk. Helyettük szinte az államalapítás óta polgárháborúznak, negyven évig kartellek, paramilitárisok és vörös gerillák aprították egymást és a népet. A tüntetéshullámmal és a jövő évi választással ettől a közelmúlttól kerülhetnek még távolabb.

NYITÓKÉP: Tüntetők Caliban. Remux / Wikimedia Commons

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek